Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga küzdelmei szombaton két hónap szünet után a 26. fordulóval indultak újra, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött és szigorú biztonsági intézkedések mellett. Az újrakezdés pedig azonnal hozott egy magyaros rangadót is, amelyen Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig meglepetésre csak 1-1-es döntetlenre volt képes hazai pályán Sallai Roland klubja, a Freiburg ellen. A Borussia Dortmund gálázott a Schalke elleni rangadón (4-0), a Hertha 3-0-ra verte idegenben a Hoffenheimet, a Düsseldorf-Paderborn mérkőzésen nem esett gól, az Augsburg-Wolfsburg meccsen pedig a vendég együttes nyert 2-1-re. A nap zárómeccsén a Mönchengladbach 3-1-re győzött Frankfurtban.

Az összecsapást Gulácsi Péter és Sallai Roland is a pályán kezdte, míg a sérüléséből felépült Willi Orbán már leülhetett a kispadra. Az első komoly helyzetre nem kellett sokat várni, a 2. percben Laimer lőtt 17 méterről, ám a labda centikkel elment a jobb kapufa mellett. A másik oldalon

Sallai léphetett volna ki két védő között az 5. percben, de hiába esett nagyot a tizenhatos vonalánál, a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

Gulácsinak nem volt sok dolga az első félidőben Forrás: AFP/Jan Woitas

A folytatásban a Leipzig volt a veszélyesebb, de Schwolow kiválóan védett. Előbb a 8. percben Nkunku, majd a 15. percben Gulácsi hatalmas kidobása után Werner próbálkozását hárította.

A meccs egyébként kiváló volt, egyáltalán nem érződött a nézők hiánya, vagy éppen a hosszú kihagyás. A 22. percben ismét Laimer került jó helyzetbe, de hiába lőtt 15 méterről, a labda lelassult a védőn, így könnyedén védett a Freiburg kapusa. A 24. percben villant a meccs első sárga lapja, amelyet éppen Sallai kapott a Poulsen elleni szabálytalanságáért. Három perccel később újra a hazai csapat veszélyeztetett, de Mukiel tekerése centikkel kapu mellé ment. A 30. percben Kampl lőtt 16 méterről, de Koch szépen blokkolt, góltól mentette meg a csapatát.

A 34. percben jobb oldali szögletet követően Manuel Gulde sarokkal továbbította a labdát a kapuba,

így meglepetésre a vendég csapat szerzete meg a vezetést. A Freiburg az első kaput találó lövéséből be tudta venni Gulácsi Péter kapuját.

Az első félidő hátralévő idejében újabb gól már nem esett – a 44. percben Grifo passza után Günter nem sokkal lőtt a bal alsó sarok mellé –, így a Freiburg előnnyel mehetett a szünetre.

A hazai csapat edzője, Julian Nagelsmann a csere mellett döntött a félidőben, Mukiele helyére Lookman állt be. A második játékrész első perceiben a Freiburg volt aktívabb,

Grifo lövése után például büntetőt is reklamáltak,

de a lipcsei védő leszorított könyökéről pattant le a labda, így szó sem lehetett tizenegyesről.

Az 52. percben Halstenberg távoli lövését védte nagy bravúrral Schwolow, így maradt az egygólos vendég előny.

Innentől pedig a hazai csapat szinte egykapuzott, mindent megtett az egyenlítésért:

az 55. percben viszont Lookman öt méterről is képes volt kapu mellé lőni elképesztő ziccerben. A 60. percben újabb nagy helyzet maradt ki, Laimer lövését a védő vágta ki a gólvonal elől.

Pillanatokkal később Sallai Roland elhagyta a pályát, helyére Holer érkezett.

Sallai Roland egy órát volt a pályán Forrás: AFP/(c) dpa-Zentralbild-Pool/Jan Woitas

Az utolsó húsz percre sem változott semmit a játék képe, a Leipzig ment előre, míg a Freiburg próbálta tartani az előnyét. A 72. percben újabb nagy bravúrt mutatott be a freiburgi kapus, majd Poulsen lőtt óriási helyzetben 15 méterről kapu fölé.

A 77. percben a sok kihagyott lehetőség után már összejött az egyenlítés a Leipzig számára, Yussuf Poulsen bal oldali beadást követően egy fantasztikus fejessel egyenlített.

Ezt követően sem állt a Leipzig, csak már a vezető gól megszerzéséért ment előre, ám végül a Freiburg nyerhetett volna:

a 92. percben Höler visszafejelt labdája után hiába talált a kapuba Koch, a videobírózás után kiderült, hogy les miatt érvénytelen a találat.

Ha nem is kapott ki a Leipzig, így is lépéshátrányba került a bajnoki címért folytatott harcban.

1. félidő
34Manuel Gulde
34Vincenzo Grifo
24Sallai Roland
2. félidő
90Jonathan Schmid
90Robin Koch
81Christopher Nkunku
77Yussuf Poulsen
77Kevin Kampl
69Tyler Adams
68Nils Petersen
68Vincenzo Grifo
61Sallai Roland
46Nordi Mukiele
Összeállítások
RB Leipzig3-4-3
Freiburg3-4-3
Football Pálya
11
Timo
Werner
18
Christopher
Nkunku
1
Gulácsi
Péter
16
Lukas
Klostermann
14
Tyler
Adams
23
Marcel
Halstenberg
22
Nordi
Mukiele
27
Konrad
Laimer
44
Kevin
Kampl
3
9
Yussuf
Poulsen
1
Alexander
Schwolow
5
Manuel
Gulde
3
Philipp
Lienhart
23
Dominique
Heintz
7
Jonathan
Schmid
27
Nicolas
Hoefler
25
Robin
Koch
30
Christian
Guenter
22
Sallai
Roland
18
Nils
Petersen
0
Vincenzo
Grifo

RB Leipzig

Kezdők
11Timo Werner
18Christopher Nkunku
81
1Gulácsi Péter
16Lukas Klostermann
14Tyler Adams
69
23Marcel Halstenberg
22Nordi Mukiele
46
27Konrad Laimer
44Kevin Kampl
77
3Angelino
9Yussuf Poulsen
77
10Emil Forsberg
5Dayot Upamecano
26Ethan Ampadu
28Yvon Mvogo
4Willi Orbán
6Ibrahima Konate
7Marcel Sabitzer
8Amadou Haidara
19Hannes Wolf
25Dani Olmo
17Ademola Lookman
21Patrik Schick
Cserék

Freiburg

Kezdők
1Alexander Schwolow
5Manuel Gulde
34
3Philipp Lienhart
23Dominique Heintz
7Jonathan Schmid
90
27Nicolas Hoefler
25Robin Koch
90
30Christian Guenter
22Sallai Roland
61
24
18Nils Petersen
68
0Vincenzo Grifo
68
34
17Lukas Kuebler
40Niclas Thiede
4Nico Schlotterbeck
24Gian-Luca Itter
6Amir Abrashi
19Janik Haberer
28Chang-Hoon Kwon
0Lino Tempelmann
9Lucas Hoeler
11Gian-Luca Waldschmidt
Cserék

A Wolfsburg 2-1-re tudott nyerni az Augsburg vendégeként, a győztes gólt a 91. percben Daniel Ginczek szerezte. A Düsseldorf és a Paderborn összecsapásán nem esett gól, míg a Hertha könnyedén, 3-0-ra verte a Hoffenheimet idegenben: a meccsen egy öngól is volt, illetve Ibisevic és Cunha talált be.
A szombati játéknap esti zárómeccsén a bajnoki címért harcoló Borussia Mönchengladbach a 7. percben már 2-0-s előnyben volt az Eintrach Frankfurt otthonában, ehhez még egyet hozzátett a 72.-ben. A hazaiak részéről André Silva gólja a 81. percben már csak a szépítésre volt elég. Ezzel a győzelemmel a 'Gladbach feljött a tabella harmadik helyére.

További eredmények:
Augsburg-Wolfsburg 1-2 (0-1)
Borussia Dortmund-Schalke 4-0 (2-0)
Düsseldorf-Paderborn 0-0
Hoffenheim-Hertha BSC 0-3 (0-0)
Eintracht Frakfurt - Borussia Mönchengladbach 1-3 (0-2)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista