Társoldalunk:

Bernd Storck lett a DAC edzője - hivatalos

2020.05.21. 18:42

A szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyi AC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck lesz a csapat új edzője.

Az 57 éves német szakember 2015 júliusa és 2017 októbere között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Vezetésével a nemzeti csapat 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra, ahol csoportelsőként jutott tovább a csoportjából.

Miután Storckot menesztették a magyar válogatott éléről, 2018 szeptemberében Belgiumban, az első osztályban szereplő Royal Excel Mouscronnál vállalt munkát, csapata a 10. helyen végzett a bajnokságban. A szezon végén azonban nem hosszabbította meg a szerződését, mert állítólag a jelöltek között volt a Hertha kispadjára Dárdai Pál utódjaként.

Miután a berlini kinevezés nem jött össze, az 57 éves szakember tavaly októberben átvette a reménytelen helyzetben lévő Cercle Brugge csapatát, amely nagyszerű hajrájának köszönhetően a 14. helyen zárt a 16 csapatos bajnokságban, így elkerülte a kiesést.

Bernd Storck lett a DAC edzőjeForrás: .dac1904.sk

Storck azonban akárcsak tavaly, idén sem hosszabbított szerződést, ugyanis komolyabb ambíciói voltak, mint egy olyan csapatot irányítani, ahol a játékosok nevelése és értékesítése a legfőbb célkitűzés.

A német szakember Hélder Cristovaót váltja a kispadon, a portugál szakember januárban lett a csapat vezetőedzője, de mindössze öt tétmérkőzésen - négy bajnoki- és egy kupatalálkozón - irányította a sárga-feketéket.

Storck elmondta, hogy szeretne olyan csapatot irányítani, amely a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában szerepel. Erre a DAC-nál minden bizonnyal lesz lehetősége.

A dunaszerdahelyi csapatban egyébként több magyar futballista is játszik. Többek között Vida Máté, Schäfer András, Kalmár Zsolt és Németh Krisztián.