Társoldalunk:

Már nem fiatal a Juventus sztárja, éppen ezért venné meg a Barcelona

2020.05.26. 08:19

Az FC Barcelona továbbra is komolyan fontolgatja a Juventus bosnyák középpályásának, Miralem Pjanincnak a megvételét, amiről egy, a klubtól kiszivárgott belső dokumentumban is olvashatunk.

A madridi sportlap, az AS által megszerzett írat nyíltan kampányol a 30 éves bosnyák megvétele mellett, ami némileg szokatlan akkor, amikor a klubok nagy többsége a minél fiatalabb játékosokra esküszik, akiket aztán hosszú éveken át tud használni.

Az idősebb focistáknak is vannak azonban erényeik, amelyeket pontokba szedve sorol fel a dokumentum. Ezek között szerepel, hogy a rutinos játékosok könnyebben illeszkednek be egy új csapatba, és már az első mérkőzésektől lehet rájuk számítani. Kiegyensúlyozottabb teljesítményre képesek, szükség esetén több poszton is bevethetőek.

Miralem Pjanic jól passzolna a Barcelonába, többek között azért is, mert jól passzolForrás: NurPhoto via AFP/Franco Romano/NurPhoto/Franco Romano

A Barcánál kardinális kérdés, hogy milyen hatékonysággal passzol egy futballista: a klub statisztikái szerint egy 30 éves játékos 3-5 százalékkal pontosabb ebben a műfajban, mint egy 16-29 év közötti focista.

És van még egy, a koronavírus-járvány miatt felértékelődött részlet: az idősebb játékosokat könnyebb meggyőzni arról, hogy teljesítményarányos fizetést kapjanak, egy adott esetben nagyon magas fix jövedelem helyett.