Társoldalunk:

A Puskás Aréna első tétmeccse előtt visszatekintünk a régi klasszikusokra

2020.05.26. 10:27

A Magyar Kupa MTK–Bp. Honvéd elődöntőjének visszavágóján a kispestiek a Puskás Arénában fogadják a kék-fehéreket. Az első találkozó a Hungária körúton döntetlent (0–0) hozott. A csodálatos létesítmény megnyitóján Magyarország–Uruguay mérkőzést rendeztek, majd az U21-es válogatott is pályára lépett, ám a Bp. Honvéd–MTK lesz az első tétmérkőzés az új Puskásban. Egykor a két együttes a Népstadionban számos remek találkozót vívott, ezek közül idéz fel néhányat a Nemzeti Sport.

A Népstadionban játszott több mint tucatnyi találkozó közül számos meccs különleges jelentőségű volt. Az 1953. augusztus 20-án felavatott létesítményben rendezték a két klub szeptember 27-i mérkőzését. A Vörös Lobogó–Bp. Honvéd bajnokit 70 000 néző előtt az ez idő tájt Vörös Lobogóra keresztelt MTK nyerte meg 2:1-re. A vezetést Palotás Péter akcióját követően a pályaválasztó szerezte meg a második félidő elején, majd Puskás Ferenc remek átadását Kocsis Sándor hat méterről értékesítette. A győztes gólt a Hidegkuti Nándor elleni szabálytalanságért megítélt 17 méteres szabadrúgásból Kovács II József rúgta. A Népsport így értékelt: „A rangadó játékszínvonala a várt alatt maradt. A mérkőzés utolsó negyedórájától eltekintve közepes, sőt, Időnként annál is gyengébb volt az iram, és izgalmas pillanatok is csak néha-néha akadtak a játékban."

A rövid értékelés a honvédosokkal kapcsolatban hangsúlyozta:Feltűnő volt, hogy a válogatott csatárok a szokottnál lényegesen halványabban játszottak.Ez Budai II Lászlóra, Kocsisra és Puskásra vonatkozott, Czibor Zoltánról és Babolcsay Györgyről ez állt: „Ők kezdeményezték a támadások zömét." Összességében: „A többet támadó és több gólhelyzetet kialakító Bp. Vörös Lobogó megérdemelten nyerte meg a rangadót."

Puskás elől tisztáz Börzsey az 1955-ös Vörös Lobogó-Honvéd rangadónForrás: nso.hu

Ez volt a két egyesület közti első találkozó a Népstadionban, az utolsót 1981. március 7-én játszották, az MTK-VM és a Bp. Honvéd 3–3-as döntetlent játszott. A kék-fehérek a 16. helyen szerénykedtek a tabellán, Szarvas László edző a találkozót követően azt nyilatkozta: Változatos, izgalmas küzdelem volt, a bajnokjelölt Bp. Honvéd ellen jól helytálltunk, hiszen kétszer is vezettünk.

Kollégája, Tichy Lajos szerint „egyenlő erők küzdelme volt ez a 90 perc". Az NS háromcsillagosra értékelte a meccset, ám a tudósító kiemelte, egyik 11-es sem volt jogos, ráadásul Kőrös játékvezető a Honvédnak megítélt büntetőt mintha megbánta volna, ezért az MTK-nak is adott egyet... A bíró egy csillagot kapott. „Összességében elmondhatjuk, hogy jó és kevésbé izgalmas szakaszok válogatták egymást a találkozón, amelynek végén mindkét csapat elégedettnek tűnt a megszerzett egy-egy ponttal."

A Népstadion tovább legendás mérkőzéseiről ebben az összeállításban olvashat.