Társoldalunk:

A vérig sértett kiscsapat két aranyat vett el a Bayern Münchentől

2020.05.31. 06:56

Az 1990-es német világbajnoki győzelem után a Bundesliga első osztályának rajtjánál egy ismeretlen csapat is felsorakozott. Természetesen nem lottósorsolás útján nyerte el a részvétel jogát, hanem a Hertha mögött megszerezte a második helyet a Bundesliga2-ben, és ez feljutást ért.

Ám a Wattenscheid nevű település neve annyira ismeretlen volt sokak számára, hogy a szezon előtti egyeztetésnél a Bayern München akkori sportigazgatója, a legendás Uli Hoeness odament a klub képviselőihez, és a következőt kérdezte: Ne haragudjatok, de titeket hol kell keresni? Merre induljunk majd, ha nálatok játszunk?"Ezt a kérdést természetesen hazaérve elmondták az elöljárók a játékosoknak, akik nagyon felháborodtak ezen. 

Uli Hoeness (a képen jobbra), aki 1990-ben azt sem tudta, hol focizik az SG WattenscheidForrás: ddp images/AFP/Joerg Koch

A csapat akkori csatársztárja évtizedek múlva is emlékezett erre a beszélgetésre:

Ez nagyon megalázó volt számunkra. Wattenscheid ugyanis Bochumhoz tapad, néhány kilométerre van Gelsenkirchentől. A Bayern minden évben utazott a Schalkéhoz, ilyenkor keresztüljött Wattenscheiden. Ha Hoeness úr kinézett volna a busz ablakán láthatta volna a településünket."Arra, hogy ki nyilatkozta ezt, majd visszatérünk, ami tény, hogy a Bayern vezetőjének pökhendisége nagyon feltüzelte a játékosokat. Majd megmutatjuk mi nektek, hol is van Wattenscheid! — fogadkoztak a futballisták.

És a lenézett wattenscheidiek fantasztikusan kezdték történelmi szezonjukat. Nyitásként legyőzték a két évvel korábbi bajnokot, a Werder Brement, aztán nyertek a Bayer05 Uerdingen otthonában és döntetlent játszottak a Mönchengladbach-al. Bemutatkoztak a Bundesliga mezőnyének! A „senkikből" óriásölők lettek. 

A Wattenscheid, amelyről a Bayern München azt sem tudta, hol focizik. Alaposan megtanultákForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Ina Fassbender


Egy pillanatig sem voltak kiesési gondjaik. És két játéknappal a zárás előtt érkezett el a nagy pillanat, amire mindenki várt: jött a Bayern München. A müncheniek két ponttal voltak a listavezető Kaiserslautern mögött, vagyis mindenképpen nyerniük kellett. A Lautern edzője az a Karl-Heinz Feldkamp volt, aki két évvel korábban Détári döntőbeli góljának köszönhetően Német Kupát nyert az Eintracht Frankfurttal és korábban dolgozott a Wattenscheidnél is. Egykori csapata elnökét, Klaus Stielmannt felhívta a mérkőzés előtt, kérve, hogy tegyenek meg mindent a győzelemért, mert ezzel bajnoki címhez segíthetik őt és csapatát.

Motivációja tehát volt bőven a kiscsapatnak!

Mégis a szünetben Effenberg góljával a bajnoki címért harcoló bajorok vezettek és úgy tűnt papírforma győzelmet aratnak. Ám a második félidőben a lenézett Wattenscheid ellenállhatatlan volt. Egyenlített, átvette a vezetést, majd a bajor egyenlítés után Thorsten Fink a hajrában megnyerte a meccset a hazaiaknak. Ezzel elvette a bajnoki címet a Bayern-től. Egyébként abban az évben a Kaiserslautern sem tudta legyőzni a Wattenscheidet. Tényleg óriásölők lettek.

A következő évben 0-0-át játszott a Bayern Wattenscheidben, ha az a pont nincs az utóbbi kiesik. Az ezt követő szezonban a Bayern csak egy pontot csípett el tőle, Münchenben döntetlen lett, a Ruhr-vidéken 2-0-ra nyert a hazai csapat. A Bayern abban az évben egy ponttal szorult a bajnok Bremen mögé. Abszolút mumusa lett a korábban nagyon megsértett kiscsapat. Valószínűleg igencsak fellélegeztek a rekordbajnoknál, amikor 1994-ben a Wattenscheid kiesett az első osztályból. Világszinten sem sok csapat mondhatja el, hogy nyolc Bayern elleni tétmérkőzéséből csak hármat veszített el, hármat döntetlent adott és kettőt megnyert.

„A körülményeket, a lehetőségeket tekintve igazából soha nem lettünk Bundesliga1-esek. De én imádtam itt játszani. Örömmel emlékszem az itt töltött évekre" – mondta a csapat játékosa, Carsten Wolters.
Ha bárkit megkérdeznek a szurkolók közül azt fogja mondani, hogy a Wattenscheid történetének legcsodálatosabb négy éve volt az. Az én pályafutásomban is ez volt a csúcs. Persze tudtuk, hogy előbb-utóbb véget ér a csoda, de legalább megtudták a szurkolók, hol is kell keresni Wattenscheidet."Ez utóbbit a bevezetőben is idézett focista mondta, aki a csapat legnagyobb sztárja volt. 29 évesen igazolt ide, akkor, amikor elkezdte a gárda a négyéves meséjét a Bundesliga1-ben. A szenegáli diplomatacsalád tagjaként Franciaországban felnőtt fiatalember az első afrikai focisták egyikeként került a Bundesligába. 39 gólt szerzett abban a négy csodálatos évben, és 38 évesen itt is fejezte be pályafutása érdemi részét. Souleyman Sane-nak hívják. Wattenscheidben ismerkedett meg a klub ritmikus sportgimnasztika szakosztályában sportoló Regina Weberrel, aki az 1984-es Los Angeles-i olimpián bronzérmet szerzett ebben a látványos sportágban.

Regina Weber, akit Souleyman Sane feleségül vettForrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Sven Simon

Kettejük házasságából született 1996-ban Leroy Sane, aki Wattenscheidben nőtt fel, a Schalke csapatában lett világsztár és jelenleg biztosnak tűnik, hogy ősztől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását.
De mi lett a Wattenscheiddel a négy csodás év után?1994-ben kiesett a másodosztályba, de onnan még el tudott érni komoly sikert. Az 1996-97-es szezonban kiütötte a Borussia Dortmundot a Német Kupából, ami azért különösen figyelemre méltó, mert a BVB abban a szezonban megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Vagyis ami abban az évben nem sikerült a Steaua Bucuresti-nek, a Widzew Lodz-nak, az Auxerre-nek, a Manchester United-nek és a Juventus-nak az sikerült a Wattenscheidnek: legyőzni a Dortmundot.

Leroy Sane, aki Souleyman Sane és Regina Weber házasságából születettForrás: AFP/Charly Triballeau


Ekkor utoljára bebizonyította, hogy kiérdemli az „óriásölő" nevet. Ám 1999-ben kiesett a másodosztályból, majd 2004-ben a harmadosztályból is. Századik születésnapján, 2009-ben már a hatodosztályban szégyenkezett, tavaly október 23-án pedig csődöt jelentett. Valószínűleg soha többé nem találkozhattunk az SG Wattenscheid 09 nevével a német labdarúgásban.