Vágólapra másolva!
A Debrecen régi-új vezetőedzője, Kondás Elemér a szintén a kiesés elől menekülő és új trénerrel, Predrag Rogannal felálló Újpest ellen 3-1-es vereséggel mutatkozott be kedden este a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 28. fordulójában.

A hajdúsági együttesnél vasárnap váltották le Vitelki Zoltánt, miután a csapat pénteken, hazai pályán csak döntetlent játszott a sereghajtó - és mint utóbb kiderült, már biztosan búcsúzó - Kaposvárral, így visszacsúszott a 11., kiesést jelentő helyre. Kondás Elemérrel a Debrecen 2011 és 2016 között kétszer nyert bajnokságot és kétszer Magyar Kupát, most pedig Szima Gábor tulajdonos egyértelműen azt várja a szezon végéig megbízott szakembertől, hogy tartsa bent a klubot az élvonalban.

A két csapat között mindössze egy pont a különbség, így a döntetlen előzetesen egyik együttesnek sem lett volna igazán jó, a vereség viszont mindkét klub helyzetét komolyan megnehezítette volna az utolsó öt fordulóra. A fővárosi lila-fehérek hasonló cipőben járnak, mint riválisuk: a gyenge eredmények miatt egy héttel korábban cseréltek trénert. A váltás ugyan a játékban még nem érződött, de eredményben megmutatkozott az első körben, mivel Predrag Rogannal 1-0-ra nyert az együttes a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd ellen.

A debreceni Pávkovics Bence (b), Nagy Sándor (k) és az újpesti Kire Ristevski a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Újpest FC-Debreceni VSC mérkőzésen a budapesti Szusza Ferenc Stadionban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A meccse nagyon jól kezdődött az Újpest számára. Bár a 8. percben Burekovic-szabadrúgás után Risztevszki közeli fejese után még hatalmasat védett Nagy, egy perccel később már a DVSC kapusa is tehetetlen volt:

Simon jobb oldali szögletét követően Risztevszki tíz méterről a jobb alsóba lőtt. Az észak-macedón védőnek ez volt az első gólja az Újpest színeiben.

A gyors gól után kiegyenlítetté vált a játék, az első egészségügyi szünetig újabb komoly helyzet nem alakult ki a meccsen – egy-két kisebb lehetőség a Loki előtt adódott –, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Az Újpest betömörült a saját kapuja elé, így a Debrecen nem igazán tudott a hazai védelem mögé kerülni. Ráadásul Kondás Elemérnek kényszerűségből cserélnie is kellett, Csősz sérülése után a 28. percben pályára lépett Kusnyír.

A 30. percben egyenlíthetett volna a Debrecen, Heris rossz felszabadítása után Garba került helyzetbe, de a támadó 12 méterről kapu mellé lőtt nagy helyzetben. Két perccel később érdekes pillanatok következtek, ugyanis a DVSC erőnléti edzője, Száraz Ádám reklamálásért kapott egy sárga lapot.

A 37. percben ismét Garba került helyzetbe Bódi beadása után, de öt méterről mellé fejelt Heris segítségével, majd a szöglet után Bényei lőtt 12 méterről, de a blokkról kapu mellé pattant a labda.

Az újpesti Simon Krisztián volt a Debrecen elleni meccs hőse Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 42. percben a csereként beállt Kusnyír lőtt 18 méterről, de nagyjából egy méterrel a jobb kapufa mellé, majd a másik oldalon Zsótér próbálkozhatott 16 méterről, de jócskán kapu fölé szállt a labdája. Hiába voltak lehetőségek, újabb gól már nem esett, így újpesti előnnyel mentek a csapatok az öltözőbe.

A második félidő szakadó esőben, és ismét újpesti góllal kezdődött:

Nwobodo szerzett labdát, majd Simon Krisztiánhoz passzolt, aki 16 méterről kilőtte a jobb felsőt.

Az Újpest az újabb gól után hatalmas önbizalommal focizott, a DVSC a saját kapuja elől is képtelen volt kijönni. Ennek ellenére a semmiből szépített a Debrecen,

az 59. percben Varga jobb oldali beadása után Banai épp Heris fejére ütötte a labdát, a védő fejéről pedig a saját kapujába pattant.

Ám nem sokáig örülhetett a Debrecen, a 62. percben

Burekovic bal oldali beadását a bal alsó sarokba fejelte az ötösről Simon Krisztián, aki ezzel már a második találatát szerezte a meccsen.

A folytatásban az Újpest ismét átadta a területet a Debrecennek kétgólos előnyben, de a vendég csapat pontatlanul játszott, így igazából komoly lehetőséget sem tudott kidolgozni. A 74. percben ismét Heris jelentett veszélyt a saját kapujára, de Banai ezúttal kisegítette.

Az utolsó 15 percre még cserékkel próbálta felrázni a csapatát Kondás Elemér, de ez sem hozott sok eredményt. Bár ment előre becsülettel a vendég együttes, az Újpest kiválóan zárta le a területeket, így egy-két kivételtől eltekintve - Bódi lőtt a 84. percben szépen, de Banai védett - még igazából helyzetekig sem jutott el a Loki.

Az Újpest a nagyon fontos sikerrel feljött a 8. helyre, míg a DVSC továbbra is a 11., a már kiesést jelentő helyen áll.

A meccs hőse, Simon Krisztián holnap ünnepli a születésnapját, amelyre két góllal lepte meg magát a Debrecen ellen. Az Újpest támadója az M4 Sport kamerája előtt beszélt az összecsapásról.

„Nagyon örülök, hogy a holnapi születésnapom alkalmából megleptem magamat és a közönséget is a mai játékkal. Nagy munkát beletettünk a sikerbe,

Szívvel játszunk, és külön öröm, hogy újra a fantasztikus szurkolóink előtt."

1. félidő
29Richard Csosz
9Kire Ristevski
2. félidő
90Dániel Tőzsér
86Antonio Perosevic
81Antonio Perosevic
79Kevin Varga
78Krisztián Simon
77Yurii Habovda
67Peter Szakaly
67Donát Zsótér
64Balazs Benyei
62Krisztián Simon
59Jonathan Heris
48Krisztián Simon
46Márk Szécsi
Összeállítások
Újpest FC4-2-3-1
DVSC4-4-2
Football Pálya
23
Dávid
Banai
55
Zsolt
Máté
49
Branko
Pauljevic
28
Jonathan
Heris
17
Peter
Szakaly
11
Antonio
Perosevic
10
Donát
Zsótér
7
Krisztián
Simon
6
Obinna
Nwobodo
4
Kire
Ristevski
68
Dzenan
Burekovic
21
Kevin
Varga
33
Richard
Csosz
8
Dániel
Tőzsér
27
Ádám
Bódi
11
János
Ferenczi
5
Bence
Pavkovics
2
Ákos
Kinyik
6
Balazs
Benyei
88
Márk
Szécsi
99
Haruna
Garba
16
Bence
Szabo

Újpest FC

Kezdők
23Dávid Banai
55Zsolt Máté
49Branko Pauljevic
28Jonathan Heris
59
17Peter Szakaly
67
11Antonio Perosevic
86
81
10Donát Zsótér
67
7Krisztián Simon
78
62
48
6Obinna Nwobodo
4Kire Ristevski
9
68Dzenan Burekovic
86Soma Novothny
30Vincent Onovo
27Mátyás Katona
24Barnabas Racz
21Benjamin Balazs
19Márk Koszta
14Áron Csongvai
9Patrik Bacsa
34Zoltán Tomori
Cserék

DVSC

Kezdők
21Kevin Varga
79
33Richard Csosz
29
8Dániel Tőzsér
90
27Ádám Bódi
11János Ferenczi
5Bence Pavkovics
2Ákos Kinyik
6Balazs Benyei
64
88Márk Szécsi
46
99Haruna Garba
16Bence Szabo
65Norbert Kundrák
92Nikola Trujic
19Yurii Habovda
77
29Erik Kusnyir
15Szabolcs Barna
3Csaba Szatmári
86Tomas Kosicky
1Oleksandr Nad
25Tunde Adeniji
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista