Otto Rehhagel 2001-ben, már veterán edzőként lett a görög válogatott szövetségi kapitánya. A sikerkovács azt megelőzően a Bundesligában szerzett komoly tapasztalatot, főleg a Werder Bremen csapatával nőtt össze a neve. A védelemben általában kettő, a csatársorban is legalább egy nagyon jól fejelő játékosa volt, szeretett kontrákra játszani, azokat pedig általában a szélekről támogatták a játékosok.
A robusztus, atletikus játékosokat kedvelte, nagyon komoly hangsúlyt fektetett a pontrúgásokra, ez a recept bevált a görög csapatnál is, amely egyértelműen erősebb volt csapatként, mint egyénileg. A hangsúly a hátsó csapatrészben és a középpályán is inkább a védekezésen volt, a támadásokra limitált haderőt tartott fenn a német edző.
2001-ben, mindössze a második meccse volt az angolok elleni világbajnoki selejtező Rehhagelnek a görög kispadon. Az a meccs többnyire arról marad emlékezetes a sportszeretőknek, hogy David Beckham a hosszabbítás perceiben egy szabadrúgással 2-2-re egyenlített, ezzel pedig az angolok egyenes ágon jutottak ki a vb-re. A görögöknél viszont ez a meccs a fényt jelentette az alagút végén.
Az első dolog, amit megtanított nekünk, az volt, hogy a válogatott mindennél fontosabb. Azt mondta, minden más csak a válogatott után következik"
- mondta az ESPN-nek Tákisz Físzasz, az Eb-győztes csapat tagja. A görögöknél óriási rivalizálás van az Olimpiakosz, a Panathinaikosz és az AEK játékosai és szurkolói között, nem volt annyira egyszerű a görög zászló alatt egyesíteni mindenkit. „Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Nem volt 55 jó játékosunk, mindig nagyjából ugyanaz a húsz ember volt a kerethez, általában két-három név forgott, hogy újakat is ki lehessen próbálni. Mindenki nagyon közel állt a másikhoz, bármit megtettünk volna a másikért."
2004 előtt Európa- vagy világbajnokságon összesen hat meccs jutott a görögöknek, a mérlegük öt vereség és egy döntetlen volt, mindössze az 1980-as Eb-n és az 1994-es vb-n szerepelhetett a csapat.
A 2004-es Európa-bajnoki selejtezőcsoportját úgy nyerte meg a görög csapat, hogy két vereséggel kezdett, kikapott az esélyesebbnek tartott spanyol, majd az ukrán csapattól is, de később zsinórban hat meccset nyert, többek között Spanyolországban is, és egyenes ágon jutott ki a portugáliai tornára.
„A célunk az volt, hogy nyerjünk egy meccset. Csak egyet.
Ez korábban még egyetlen görög válogatottnak sem sikerült, hatalmas siker lett volna már egyetlen győzelem is" – mondta Vaszíliosz Cartasz.
A görögök az első meccsükön 2-1-re verték Portugáliát, az volt az egész torna nyitómeccse. A görögök a 7. percben vezetést szereztek, a második félidő elején már 2-0 volt, Cristiano Ronaldo pedig csak a hosszabbításban tudott szépíteni, amikor már minden mindegy volt. A görög játékosokban akkora adrenalin dolgozott, hogy a meccs után senki nem tudott aludni, mindenki újra csak az összefoglalókat nézte és a görög kommentátorokat hallgatta.
„Az a győzelem felszabadított minket. Szabadnak éreztük magunkat" – mondta Cartasz, miután a csapat egy meccs alatt el is érte az eredeti célkitűzését.
A folytatásban a spanyolok elleni 1-1 következett, majd az utolsó csoportkörben az oroszok elleni 2-1-es vereség és a portugálok 1-0-s sikere Spanyolország ellen a továbbjutást jelentette, a spanyolok kárára. Mindössze a több lőtt góljukkal jutottak tovább a görögök a csoportból, ugyanis a 4 pontjuk és a nullás gólkülönbségük is megegyezett a spanyolokéval.
Rehhagel csapata mindig az ellenfél támadóihoz alkalmazkodott, pontosabban ahhoz, hogy az ellenfél erősségét tönkretegye. Ez főleg a torna kieséses szakaszában volt jól kivehető. A mindig esélytelenként pályára lépő görögök szervezett védekezését az ellenfél támadóalakzata határozta meg, arra mindig ügyeltek, hogy hátul maradjon plusz ember a védekezésre. Akik a foci taktikai részét szeretik, azoknak igazi élvezet volt ez a görög csapat, amely megfojtotta ellenfele játékát, és kihasználta azt a kevéske lehetőségét, ami adódott a gólszerzésre.
A negyeddöntőben jöhetett a címvédő Franciaország, olyan nevekkel, mint Fabien Barthez, William Gallas, Lilian Thuram, Bixente Lizarazu, Zinédine Zidane, Claude Makelele, Robert Pires, David Trezeguet és Thierry Henry. Rehhagel változtatott a felálláson, Jurkasz Szeitaridisz mindenhova követte Henry-t a többiek pedig zónavédekezésre álltak át. A masszív középpálya megfojtotta a franciákat, a gól egy jobb oldali beadás és Ángelosz Hariszteasz fejese után érkezett, 1-0-ra nyertek a görögök.
„Jobbak voltunk az ellenfelünknél. A franciák nem voltak jó formában, mi pedig kihasználtuk ezt. Már évekkel a 2004-es Európa-bajnokság előtt azt gyakoroltuk Theodorosz Zagorakisszal, hogy ő beadja a labdát, én pedig befejelem. Minden áldott nap gyakoroltunk és gyakoroltunk. Aznap este Baszinasz megjátszotta Zagorakiszt a jobb szélen, aki csodálatosan kikerülte Lizarazut. Ezután Theo keresztlabdát adott, ami középre, a kaputól nagyjából nyolcméteres távolságba érkezett. Jó helyen álltam, és azt csináltam, amihez értek: befejeltem a labdát a hálóba. Szép gól lett az akcióból.
A címvédő legyőzése felért az Eb megnyerésével.
Tulajdonképpen minden meccsünk akkora jelentőséggel bírt, mintha csak döntőt játszottunk volna. Annyira rövid volt az egész, hogy nem engedhettük meg magunknak a vereséget. Görögország nem futballnagyhatalom, de a franciák legyőzése után egyre inkább úgy éreztük, hogy eljött a mi időnk. Miért is ne juthatnánk el a döntőig? Már tudtunk hinni a győzelemben" - mondta Harsizteasz a FourForTwo magazinnak az Eb-re visszaemlékezve.
Az elődöntőben következett a cseh válogatott, Nedveddel, Barossal, Kollerrel. Az összes semleges szurkoló a cseheknek szorított, a csoportjukban a hollandokat és a németeket előzték meg, négy meccsen tíz gólt szereztek, a dánokat simán, 3-0-ra verték a negyeddöntőben, de a görögökön ők sem tudtak kifogni.
„Nem voltak csodafegyvereink, csak azzal tudtunk küzdeni, amink volt. Nálunk nem volt Zidane vagy Cristiano Ronaldo, csak eltökéltség, elszántság, küzdeni tudás és csapatszellem" – mondta Físzasz.
A csehek ellen is bevált a szokásos görög recept. Az ellenfél támadásait hamar letörte Rehhagel csapata, de sokáig nem tudta döntésre vinni a meccset, gólnélküli állás után jöhetett a hosszabbítás. A hosszabbítás első félidejének hosszabbításában egy szöglet után Traianosz Dellasz fejelt Petr Cech kapujába, így az Eb-történelem első ezüstgóljával jutott döntőbe Görögország.
Ha valaki nem emlékezne, az ezüstgól azt jelentette, hogy a meccs véget ért akkor, ha a hosszabbítás első félideje után már nem döntetlen volt az állás.
A látottak után senki nem akarta elhinni azt, ami történik. A görög válogatott bejutott a döntőbe, de ahogy a Guardian is fogalmaz,
a görög volt az egyetlen esélytelen csapat a történelemben, amelynek a többség a vesztét kívánta.
Negatív, unalmas csapat, amely megölte az egész Európa-bajnokságot azzal, hogy kiejtette a legszebb focit játszó csapatokat. A szurkolók mellett a sportvezetők is aggódtak, hogy több csapat is átveszi ezt a stílust, ami nem tenne túl jót a biznisznek.
Néhány nappal a döntő előtt a görög játékosok és a szakmai stáb értekezletet tartott. Annak ellenére, hogy sokan egy nagy családnak tartották a görög csapatot, itt is voltak konfliktusok. A két kapus, Nikopolidis and Halkiasz például nem beszéltek egymással, Ángelosz Baszinásznak a szövetséggel volt nézeteltérése ki nem fizetett prémiumok miatt, egyes játékosok Rehhagelre haragudtak, amiért kivételez a kulcsemberekkel, de azon a délutánon mindent félretettek.
„Nagyon nyíltan beszélt mindenki. Elmondtuk egymásnak, hogy ez az egyetlen sanszunk, hogy történelmet írjunk. Tudtuk, hogy ez soha többet nem ismétlődhet meg, Elhatároztuk, hogy mindent megteszünk a döntőben is" – mondta Cartasz. „Abban mindenki egyetértett, ha a torna előtt valaki azt mondja, döntőben leszünk, akkor
nem érdekelt volna minket, nyerünk vagy kikapunk. De abban a helyzetben, akkor úgy döntöttünk, be kell fejeznünk, amit elkezdtünk
és eltökélten álltunk fel" – tette hozzá Físzasz.
A torna ugyanúgy végződött, ahogy kezdődött, egy Portugália-Görögország meccsel, és mindenki legnagyobb döbbenetére megint a görögök nyertek. Nikopolidisz megint nem kapott gólt, ahogy a kieséses szakaszban egyszer sem, de egy gólt megint szereztek a görögök, ezúttal Hariszteasz révén. Megint egy szöglet és megint egy beadás után született a fejesgól.
„Nem túl gyakori, hogy egy focista tud valamit tenni a hazájáért. A legfontosabb, hogy örömet tudtunk szerezni a honfitársainknak, hogy büszkék lehettek a görögök. Az emberek emlékeznek arra, amit tettünk, büszke vagyok rá, hogy a nevem bekerült a történelembe" – mondta Cartasz.
"Miután hazaértünk Görögországba, több százezer szurkoló várt minket az utcákon. Rendes esetben a reptértől a stadionig vezető utat negyven perc alatt lehet megtenni. Aznap este nekünk hat óránkba telt. Százötvenezernél is többen vártak minket. Azt az örömünnepet sosem fogom elfelejteni" - mondta Hariszteasz a hazaérkezésről.
Az angol Telegraph a döntő után is úgy írt az eseményekről, hogy „egy könnycsepp gördült le a csodálatos játék arcán", utalva ezzel a görögök defenzív célfutballjára. Az antifoci nem egy meccsen hozott sikert a görögöknek, hanem egy egész tornagyőzelemhez elegendő muníciót adott, amit az idő sem szépít meg feltétlenül, de a görögök joggal lehetnek büszkék arra a csapatra. Az ókori görögöknek 12 istenük volt, az újkoriaknak 11 plusz egy király, Otto Rehhagel személyében.
A görög válogatott kerete
Andonisz Nikopolidisz, Jurkasz Szeitaridisz, Sztilianosz Venetidisz, Nikosz Dambizasz, Traianosz Dellasz, Ángelosz Baszinasz, Theodorosz Zagorakisz, Sztilianosz Janakopulosz, Angelosz Hariszteasz, Vaszíliosz Cartasz, Demisz Nikolaidisz, Kosztasz Halkiasz, Fanisz Katerjanakisz, Takisz Físzasz, Ziszisz Vrízasz, Pantelisz Kafesz, Jorgosz Georgiadisz, Jánisz Gumasz, Mihalisz Kapszisz, Jorgosz Karagunisz, Kosztasz Kacuranisz, Dimitriosz Papadopulosz, Vaszilisz Lakisz
