Társoldalunk:

Sallai Roland gólt szerzett a Bundesligában - videó

2020.06.13. 17:19

A Freiburg magyar támadója, Sallai Roland mesteri fejesgóllal egyenlített csapata Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésén a Bundesliga 31. fordulójában. A Dortmund az utolsó másodpercben szerzett góllal nyert Düsseldorfban, míg az egy félidőt emberhátrányban játszó Hertha súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Frankfurttól.

Az elmúlt mérkőzéseken rendre a kezdőben helyet kapó Sallai ezúttal is ott volt a pályán az első sípszó pillanatában, és szokás szerint igen aktív volt. A hazaiak azonban Wout Weghorst két góljával a 26. percre megnyugtatónak tűnő előnybe kerültek, azonban a Freiburg a 43. percben szépített, majd a szünet után rögtön egyenlített is, mégpedig a magyar támadó remek helyezetfelismerésének köszönhetően:

Az eredmény a továbbiakban nem változott, azaz a magyar válogatott támadójának fejese egy pontot ért csapatának.

A tabellán második helyen álló Borussia Dortmund az utolsó másodpercig döntetlenre állt Düsseldorfban, igaz, a 68. percben videózás után elvették Guerreiro gólját, miután a játékvezető kezezést látott a portugálnál.

Az utolsó másodpercben aztán a csereként beállt Erling Haaland egy hajszálpontos fejessel csak megszerezte a három pontot a sárga-feketéknek.

Az újrakezdés óta öt meccsből négyszer pontot szerző Hertha az Eintrach Frankfurt ellen is vezetett a lengyel Piatek góljával, a félidő utolsó percében azonban Dedryk Boyata piros lapot kapott, a második 45 percben pedig a vendégek négy gólt rúgva biztosan nyerték meg a találkozót.

Hasonlóan magabiztosan nyert a kiesés elől menekülő Werder Bremen. Az utolsó előtti helyen álló észak-német csapat 5-1-re verte a sereghajtó Paderbornt, és pontszámban utolérte az osztályozós helyen álló Düsseldorfot.

Bundesliga, 31. forduló:
Fortuna Düsseldorf-Borussia Dortmund 0-1 (0-0)
Hertha BSC-Eintracht Frankfurt 1-4 (1-0)
1. FC Köln-Union Berlin 1-2 (0-1)
SC Paderborn-Werder Bremen 1-5 (0-3)
VfL Wolfsburg-SC Freiburg 2-2 (2-1)
pénteken játszották:
TSG 1899 Hoffenheim-RB Leipzig 0-2 (0-2)
később:
Bayern München-Borussia Mönchengladbach 18.30
vasárnap játsszák:
FSV Mainz 05-FC Augsburg 15.30
Schalke 04-Bayer Leverkusen 18.00