Nagyon sok gól és döntetlen a Zalaegerszeg-Paks mérkőzésen - videó

Bobál Gergely kulcsszerepet játszott a ZTE bennmaradásában
Vágólapra másolva!
Nagyszerű iramú, fordulatos és izgalmas mérkőzést hozott a ZTE és a Paks kiesési rangadója. A vendég tolnaiak szereztek vezetést a találkozó elején, azonban a hazaiak a remek napot kifogó csatár, Bobál Gergely mesterhármasával fordítottak, azonban a három pontot nem tudták megszerezni, mert a tolnai csapat kétgólos hátrányból is képes volt felállni és döntetlenre menteni a találkozót.

Ugyan a fordulót megelőzően a ZTE csak a 9., míg a Paks a 10. helyen állt, mégis két kimondottan jó formában lévő csapat vívott nagyon fontos mérkőzést a zalai megyeszékhelyen. A hazaiak hat, míg a vendégek öt forduló óta voltak veretlenek, előbbiek legyőzték a DVSC-t és a Puskás Akadémiát is, miközben 6 gólt lőve ütötték ki a Kaposvárt, míg utóbbiak a bajnokság két éllovasa ellen remekeltek: a MOL Fehérvárral és a Ferencvárossal is döntetlent játszottak (0-0, illetve 2-2), a két meccs között pedig 2-0-ra nyertek Mezőkövesden.

A jó formának megfelelően jó iramban kezdődött a mérkőzés, és a Paks ezúttal nem állt be védekezni, és csak a veszélyes kontrákra játszani, mint ahogy azt gyakran láthattuk tőlük, sőt támadtak, aminek már a 12. percben meg is lett az eredménye: egy szép támadás végén a tolnaiak házi gólkirálya, Könyves Norbert megszerezte a vezetést a Paksnak.

A gólon kívül Böde Dánielnek és Szakály Dénesnek is volt lehetősége, miközben a zalaiak nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani az első félórában.

Négy perccel később viszont már góllá érett a ZTE mezőnyfölénye: megtalálták a rést a paksi védelmen, Bolla Bendegúz remekül adott középre, ahol az egy héttel korábban is eredményes Bobál Gergely lefordult a védőjéről, és a bal alsó sarokba gurított. Ez volt a támadó kilencedik gólja az idei szezonban.

Szünetig maradt a hazai mezőnyfölény, Barczi Dávid a ráadás perceiben még komoly helyzetig is jutott, de a szünetig maradt az 1-1.

Fordulás után azonban öt percet sem kellett várni a fordításra: Bőle Lukács végezhetett el szabadrúgást jobbról, a betekert labdát pedig Bobál Gergely fejelte Rácz kapujának bal alsó sarkába.

Rákapcsolt a Paks, az addig sem csak lófrálgató tolnaiak még harciasabbak lettek a mezőnyben, el is jutottak a hazai kapuig, mégis ők kapták a következő gólt: Radó indította a bal szélen Tamás Krisztiánt, aki középre adott, Barczi átugrotta a labdát, Bobál Gergely pedig a jobb alsóba passzolta azt – mesterhármas!

A 79. percben váratlanul újra szoros lett a mérkőzés, miután egy beadást követően Andó-Szabó Sándor játékvezető az alapvonali asszisztenssel konzultálva szöglet helyett büntetőt ítélt a vendégek javára, amit Böde Dániel bikázott a bal felső sarokba.

Nem könnyítette meg a hazaiak utolsó tíz percét, hogy egy ütközés után le kellett cserélni a ZTE balhátvédjét, Tamás Krisztiánt, akinek a helyére Katelaris állt be, aki főszerepet játszott az ötperces ráadásban: az ugyanis nagy paksi rohamokkal indult, a hazaiak nem tudtak felszabadítani, Katelaris középre fejelte a labdát, amit Balogh Balázs 16 méterről bombázott a ZTE kapujába – 3-3!

A ZTE ezzel az egy ponttal is megelőzte az Újpestet és a Kisvárdát, és feljött a tabella 7. helyére, míg a Paks maradt a 10., viszont két ponttal már megelőzi a már kieső helyen álló Debrecent.

Eredmény, OTP Bank Liga, 29. forduló:
ZTE–Paksi FC 3-2 (1-1)
gól: Bobál G. 34., 50., 62., ill. Könyves N. 12., Böde D. 79. (11-esből), Balogh B. 90+2.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista