Vágólapra másolva!
Az UEFA június 17-én ült össze egy videokonferencia keretein belül, ahol hivatalosan eldőlt, hogy a Puskás Aréna adhat otthont a Bajnokok Ligája-győztes és az Európa-liga-győztes csapat csatájának. Kiderült az is, hogy bonyolítják le a BL és az El 2019-20-as szezonjának hátralévő részét.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése sporttörténelmi jelentőségű, mivel Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupában sem. Szeptember 24-én kerül sor majd a mérkőzésre a Puskás Arénában.

"Az UEFA Szuperkupa-döntő rendezésével hazánk ismét egy kiemelkedő sporteseménynek adhat otthont. Remélhetőleg a magyar futballszurkolók személyesen, a helyszínen láthatják a kontinens legjobbjait.

– fogalmazott dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

A magyar szurkolók elképesztő koreográfiája a Puskás Aréna stadionavató mérkőzésén Fotó: Koncz Márton - Origo

A nemzetközi szövetség több fontos kérdésről is szerdán döntött, így eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája sorozatban nyolcas döntő lesz Lisszabonban, a finálé augusztus 23-án lesz. Az Európa-liga kapcsán a befejezés Németországban lesz majd hasonló módon. A Bajnokok Ligáját Portugáliában, míg az Európa-ligát Németországban fejezik be egy nyolccsapatos tornával a kontinentális labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdai döntése értelmében. A negyed- és elődöntők mindkét sorozatban a szokásoktól eltérően egy mérkőzésen dőlnek el. A BL-tornára Lisszabonban augusztus 12. és 23. között kerül sor, míg az El-tornát Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln rendezi augusztus 10. és 21. között.

A BL-ben a Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már nyolc közé jutott, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról még nem döntött az UEFA, hogy augusztus 7-én és 8-án azokat is Portugáliában, vagy a kijelölt hazai csapat otthonában rendezzék.

Az idei BL-döntő helyszínéül eredetileg kijelölt Isztambul a 2021-es finálénak adhat otthont, Gdansk szintén jövőre rendezhet El-döntőt.

A magyar válogatott október 8-án játssza le szófiai Eb-pótselejezőjét Bulgária ellen. Továbbjutás esetén a nemzeti tizenegy november 12-én fogadhatja az Izland–Románia összecsapás győztesét.