Vágólapra másolva!
Három hónapos teljes leállás után szerdán a Napoli Olasz Kupa-sikerével indult újra a futballélet Olaszországban, amelyet jelentősen sújtott a koronavírus-járvány. A kupacsaták után szombaton pedig végre a bajnokságban is folytatódnak a küzdelmek, azaz újraindul a Serie A is. Még 12 teljes forduló és néhány elmaradt mérkőzés van hátra az olasz élvonalban, a Scudettóért pedig a Juventus és a Lazio vívhatja a legnagyobb csatát, de egy kis szerencsével akár az Inter is ünnepelhet majd a végén. Amennyiben nem sikerül befejezni a Serie A-t, akkor rájátszás, vagy akár egy előre meghatározott algoritmus dönthet a végső helyezésekről, de a klubok döntése alapján ez esetben nem avatnak bajnokot.

Zárt kapuk mögött folytatódik a Serie A

A Serie A március 9-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, és

jelen állás szerint augusztus 2-án érhet majd véget, de augusztus 20-ig van lehetőség a befejezésre.

Urbano Cairo, a Torino elnöke a Cairo a RAI rádiónak adott interjújában elmondta, szomorúan vette tudomásul, hogy a mostani idénynek augusztus 20-ig kell véget érnie, a következőnek pedig szeptember 1-jén már indulnia is kell. Cairo annak sem nagyon örül, hogy nem lesznek szurkolók.

tette hozzá.

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke viszont már előre tekint, és szeretné, ha legkésőbb július kézepétől már ismét nézők előtt rendezhetnék a bajnokság mérkőzéseit.

Gabriele Gravina már nagyon várja, hogy visszatérjenek a szurkolók Forrás: NurPhoto via AFP/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

"Boldog vagyok, de az egész egy darabja,

– mondta Gabriele Gravina.

Az olasz szövetség (FIGC) egyébként nem viccel, nagyon kemény szabályokat hozott a folytatást illetően.

Azokat a klubokat, amelyek a szigorú egészségügyi előírásokat nem tartják be - az eset súlyosságától függően - akár ki is zárhatják a bajnokságból. A szövetség és a kormány negyven oldalas kézikönyvben foglalta össze az előírásokat,

amelyek minden részletre kiterjednek. Az egyik legszigorúbb előírás az, hogy ha egy csapat játékosának vagy stábtagjának pozitív lesz a koronavírus-tesztje, akkor az egész együttesnek kéthetes karanténba kell vonulnia.

Paulo Dybala nagyon nehezen gyúgyult ki a koronavírusból Forrás: AFP/Isabella Bonotto

Az olasz focit sem kerülte el a járvány, csak a Fiorentinának több mint tíz játékosa betegedett meg, de súlyosan érintett volt a Sampdoria és a Juventus is,

utóbbi egyik legnagyobb sztárja, Paulo Dybala is elkapta a vírust. A sportvezetőket, edzőket sem kímélte a koronavírus, Paolo Maldini, az AC Milan sportigazgatója, valamint Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője is átesett a fertőzésen, utóbbi - elmondása szerint - annyira rosszul érezte magát, hogy halálfélelme volt.

Olaszországban a játékosok május 4. óta végezhettek kiscsoportos edzéseket,

majd május 19-én végre a csoportos tréningek is elkezdődhettek.

Így egy hónapjuk volt a csapatoknak arra, hogy a lehető legjobb formába kerüljenek a bajnokság kezdetére.

A Lazio megfoghatja a gyengélkedő Juventust

Hatalmas csata várható a hátralévő fordulókban, ugyanis

a Juventus mellett a Lazio és az Internazionale is esélyes még a bajnoki címre.

Maurizio Sarri csapata 63 ponttal áll jelenleg az első helyen, de a római riválisa mindössze egy ponttal van lemaradva mögötte. Az Inter hátránya már nagyobb – kilenc pont –, de a milánói klub egy meccsel kevesebbet játszott. Az Olasz Kupa-meccsekből pedig kiderült, hogy a Juventus nincs jó formában, ahogy Cristiano Ronaldo sincs, Sarri pedig ezt nem is rejtette véka alá.

Cristiano Ronaldo sem elégedett Maurizio Sarri Forrás: AFP/Isabella Bonotto

- mondta Ronaldo gyengébb játékára reagálva a meccs után a torinóiak edzője, aki saját bevallása szerint elégedetlen volt a Juventus teljesítményével. Ez nem is csoda, mert bár még a Milan ellen idegenben lőtt gólokkal továbbjutott az elődöntőben, de hiába játszott Ante Rebic kiállítása miatt a 17. perctől emberelőnyben a hazai együttes, csak gólnélküli döntetlenre futotta a visszavágón.

A fináléban pedig ugyancsak nem sikerült gólt szerezni, a tizenegyesek után pedig szomorkodhatott a Juve.

A Juventus egyébként azzal a Bolognával játszik majd, amely további egy évvel, 2023-ig meghosszabbította a leukémiával küzdő Szinisa Mihajlovic szerződését.

Az Olasz Kupa-elődöntőjének a visszavágóján az Inter sem volt meggyőző a Napoli ellen (1-1). Viszont pozitív előjel lehet a milánói szurkolóknak, hogy

gólt szerzett az Christian Eriksen, aki a La Gazzetta dello Sport szerint a járványhelyzet egyik nagy nyertese lehet,

mivel az újrainduló edzéseken a teljesítményével meggyőzte Antonio Contét. A dán sztárra épülhet az Inter játéka, aki Romelu Lukaku és Lautaro Martínez mögött szerepelhet majd a 3-4-1-2-es felállásban. A hétvégén a jelenlegi dobogósok közül Contéék lépnek majd pályára. A 16. Sampdoria ugyanakkor papíron nem okozhat gondot az együttesnek, mely nem is engedheti meg magának a pontvesztést, ha a folytatásban szeretne a bajnoki címért harcolni.

Christian Eriksen lehet az Inter nyerőembere Forrás: Inter/Twitter

A bajnoki címért küzdő csapatok közül egyedül a Laziónál nem lehet még tudni, hogy Simone Inzaghi együttese milyen formában van. A járványhelyzet előtt mindenesetre fantasztikusan menetelt a római együttes, amely a hátralévő fordulókban is meglepheti a riválisokat.

A Lazio legutóbb 2019. április 25-én az Inter ellen kapott ki 1-0-ra idegenben, azóta 21 meccsen nem talált legyőzőre a Serie A-ban. Ezekből 17-szer nyert, és mindössze négyszer játszott döntetlent.

A Lazio eddigi utolsó bajnoki veresége:

„Végig nagy harc lesz a Scudettóért. Sajnálom, hogy a szurkolók ennek nem lehetnek részesei a stadionokban.

A Lazio eddig nagyon versenyképes volt, a bajnokság leállása előtt a legjobb csapat képét mutatta.

Nekik van ráadásul a legjobb csatáruk Olaszországban, talán az egész világon" – mondta Alessandro Moggi, aki többek között Immobile menedzsere is.

A római sztárcsapatról az elmúlt hónapokban egy kivétellel csak jó hírek érkeztek,

hosszabbított a vezetőedző, de a világklasszis spanyol támadó, Luis Alberto, illetve a csapatkapitány, Ciro Immobile is hosszú távon maradhat a klubnál. A római együttesnél pedig az lenne a legnagyobb erősítés, ha tényleg sikerülne együtt tartani a csapatot. Hogy ne csak pozitívumokról szóljanak a hírek a Laziónál, arról a klub elnöke, Claudio Lotito gondoskodott. A római sportvezető arra célozhatott egy áprilisi interjújában, hogy a koronavírus előtti kényszerszünetet megelőzően lejátszott Juventus-Internazionale mérkőzésen előre lebeszélt eredmény születhetett. Emiatt a kijelentése miatt pedig az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elé idézték.

A Lazio az Atalanta ellen folytathatja a fantasztikus sorozatát Forrás: NurPhoto via AFP/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Az Atalanta-Lazio összecsapás a két csapat koronavírus-járvány előtti formáját tekintve igazi csemegének ígérkezik.

A Lazio 60 gólt szerzett 26 forduló alatt, ami a Serie A majd minden más csapatának mutatójánál jobb, csupán egyetlen kivétel van a 20-as mezőnyben, az viszont éppen az Atalanta, mely 25 meccsen 70-szer volt eredményes.

A járványhelyzet előtt egyre jobb formába lendülő friss kupagyőztes Napoli hiába áll jelenleg csak a 6. helyen, még biztosan nem tett le a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyekről. Főleg ismerve Gennaro Gattuso személyiségét, amely átragadt a csapatra is. A nápolyiak trénere szerint lehet táplálkozni a kupasikerből:

– mondta Gattuso, aki 17 meccsel a háta mögött többet ért el, mint a jelenleg a Juventusnál dolgozó elődje.

A hátsó régióban is nagy küzdelem lehet a kiesés elkerüléséért folytatott harcban, ugyanis

a 18. Lecce és a 11. helyen álló Sassuolo között mindössze hét pont különbség van,

azaz akár két-három mérkőzés után is nagy változás lehet a tabellán.

C. Ronaldo visszatért, balhézó Ibra, kirúgott Balotelli

Az újraindulás legfontosabb információi, illetve az esélylatolgatás mellett érdemes körbenézni, mik voltak a legfontosabb hírek az olasz fociban az elmúlt hónapokban.

Május elején két hónap után tért vissza Torinóba Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás támadója.

A 35 éves portugál támadó otthonában, Madeira szigetén vészelte át a koronavírus-járványt, majd magánrepülőgépével érkezett vissza Olaszországba, ahol két hetes karantén várt rá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Work hard play hard

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés,

A francia Adrien Rabiot viszont fellázadt, és édesanyja miatt – aki egyben az ügynökeként is dolgozik – ügy döntött, hogy nem utazik el Torinóba,

mert korábban megrövidítették az évi 8 millió eurós keresetét a koronavírus-járvány miatt.

Mario Balotellit kirúgta a Brescia Forrás: AFP/Isabella Bonotto

A Bresciánál forrtak az indulatok, mivel szerződést bontottak Mario Balotellivel. A La Repubblica napilap értesülése szerint a szakítást a klubelnök Massimo Cellino hagyta jóvá,

akivel régóta feszült volt a viszonya a válogatott csatárnak. Konfliktusukat tovább mélyítette, hogy Balotelli egyetlen tréningen sem jelent meg, betegségre hivatkozva.

Sokan sérültek meg az újrakezdést követően. Az AS Románál azonnal hárman is: Pau López kapus mikrotörést szenvedett a csuklójában, a harmadik számú kapus Daniel Fuzatónak és támadó Diego Perottinak a combjával voltak gondok. Az AC Milan svéd támadójának, Zlatan Ibrahimovicnak a jobb vádlija sérült meg, szerencsére

az Achilles-ina nem szakadt el, de így is egyhónapos kihagyás vár rá. További rossz hír Ibra számára, hogy miután olasz hírek szerint összeveszett Ivan Gazidis ügyvezető igazgatóval,

nem valószínű, hogy szerződést hosszabbítanak vele.

Zlatan Ibrahimovic megésrült, de most nem is ez a legnagyobb baja Forrás: AFP/Olivier Morin

A Juventus támadója, Gonzalo Higuaín a jobb combizmával küzdött, de a sérülése volt nem súlyos. Olasz sajtóhírek szerint Sami Khedira, a Juventus német labdarúgója is újra megsérült, és már nem számíthat rá csapata a szezon hátralévő részében.

Akadt azért jó hír is, csaknem hat hónapos kényszerszünet után ismét edzett Franck Ribéry, a Fiorentina francia labdarúgója.

A koronavírus-járvány miatti leállás alatt sem telt unalmasan az élet az Olaszországban, ahol a Bundesliga, a La Liga és a Premier League után végre a topligák közül negyedeiként elkezdődhetnek a bajnoki küzdelmek. A Serie A-ban is hatalmas csata várható, és ha a Laziót nem nyomja majd össze a teher, vagy éppen az Inter elkezd szárnyalni, akkor

a 2010/11-es idény után - akkor a Milan ünnepelhetett - fordulhat újra elő, hogy nem a Juventus lesz a bajnok.

Serie A, 26. forduló:
szombat:
19.30: Torino-Parma
21.45: Hellas Verona-Cagliari
vasárnap:
19.30: Atalanta-Sassuolo
21.45: Internazionale-Sampdoria

27. forduló:
hétfő:
19.30: Fiorentina-Brescia
19.30: Lecce-AC Milan
21.45: Bologna-Juventus
kedd:
19.30: SPAL-Cagliari
19.30: Hellas Verona-Napoli
21.45: Genoa-Parma
21.45: Torino-Udinese
szerda:
19.30. Internazionale-Sassuolo
21.45: AS Roma-Sampdoria
21.45: Atalanta-Lazio

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista