Vágólapra másolva!
Az holland Ajax a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat korábbi kapusa, a vb-ezüstérmes Maarten Stekelenburg kilenc év után visszatér Amszterdamba.

A 37 éves kapusnak lejárt a szerződése a Premier League-ben szereplő Everton csapatánál, egyéves szerződést kötött nevelőegyesületével, amelynek színeiben két bajnoki címet, valamint három-három Holland Kupát és holland Szuperkupát nyert.

Az 58-szoros holland válogatott kapus 2011 nyarán távozott az Ajaxból, 7,3 millió eurót fizetett érte az AS Roma csapata. Két évvel később igazolt a Premier League-ben szereplő Fulham együtteséhez, majd a 2014/15-ös szezont az AS Monacónál töltötte kölcsönben.

Stekelenburg a 2010-es vb-döntőben tehetetlen volt Iniesta győztes góljánál Forrás: AFP/Jewel Samad

Ezt követően a Southamptonban is lehúzott egy idény, majd 2016 nyarán került az Evertonhoz, ahol négy év alatt csak 26 meccsen védett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek az Ajaxba, abba a klubba, ahol nekem minden elkezdődött. A családommal amúgy is idény nyáron akartunk hazatérni, csak egy ebben a klubban gondolkodtam.

– nyilatkozta Stekelenburg, aki a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon alapember volt a vb-ezüstérmes csapatban.

Maarten Stekelenburg szerződtetésére azért volt szükség, mert az Ajax első számú kapusát, kameruni André Onanát évek óta meg akarják szerezni a legnagyobb európai csapatok, így idén nyáron minden bizonnyal távozni fog.