Vágólapra másolva!
Az Internazionale labdarúgócsapatában szereplő Milan Skriniar három, míg a vezetőedző Antonio Conte egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A szlovák hátvédet a hosszabbítás perceiben állította ki a játékvezető a Sassuolo elleni, szerdai 3-3-as döntetlennel zárult mérkőzésen. Az indoklás szerint a 25 éves játékos fenyegetően lépett fel a bíróval szemben, akit ráadásul sértegetett is, emiatt kapott büntetést.

Antonio Conte csapatának már nyolc pont a hátránya a Juventus mögött Forrás: Imaginechina/Stringer - Imaginechina/Stringer

A milánóiakat irányító Conte ötödik sárga lapját kapta a szezonban, emiatt csak a lelátóról nézheti együttese vasárnapi, Parma elleni idegenbeli összecsapását.

Az Inter hátránya a szerdai pontvesztéssel nyolcpontosra nőtt a listavezető Juventusszal szemben.