Vágólapra másolva!
Több kérdés is foglalkoztatta a szurkolókat az OTP Bank Liga 2019/2020-as szezonja előtt: beleszólhat-e valaki a Fradi és a Vidi bajnoki címért folytatott harcába? Mire lesz képes az NB I-ben a két nagy múltú visszatérő, a Kaposvár és a Zalaegerszeg? Az előző idényben a Mezőkövesd szereplése jelentette a pozitív szenzációt, ezúttal is Kuttor Attila csapata lesz majd a meglepetéscsapat? Szombaton befejeződtek a magyar labdarúgó-bajnokság küzdelmei, minden kérdőjel kiegyenesedett, minden választ megkaptunk. Felidézzük a lezárult szezon legemlékezetesebb és legfontosabb pillanatait.

Ferencváros: hosszú idő után újra címvédés

A Fradi két év szünet után az előző szezonban végre megszerezte története 30. bajnoki címét, ezzel rákerült a harmadik csillag is a csapat mezére.

Szó sem volt azonban megelégedésről, Szergej Rebrov és az egyesület egyértelmű célja a címvédés volt

- azzal együtt, hogy végre a nemzetközi kupaporondon is jól szerepeljen az együttes. Mindkettő sikerült, hiszen az Európa-ligában a 2004/2005-ös szezon után (akkor még UEFA-kupa) újra csoportkörbe jutott az együttes, a bajnokságban pedig a 30. fordulóban megnyerte újabb aranyérmét.

A bajnok Ferencváros játékosai ünnepelnek a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC mérkőzés végén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A sikernek rengeteg összetevője volt, hármat azonban mindenképpen ki kell emelni:

  • a rangadókon mutatott remek teljesítmény,
  • a hazai pályán elért nagyszerű eredmények,
  • az Európa-liga-meccsek utáni bajnokin szerzett pontok.

Természetesen mindhárom pont alapját a keret minősége adja, ez pedig a nagyszerű edző, Szergej Rebrov és szakmai stábjának munkáját dicséri. Korábban többször is az a vád érte a Ferencvárost, hogy nem megfelelő légiósokkal erősít, akik aztán egy-egy szezon után távoztak is az Üllői útról, és kezdődhetett előröl a csapatépítés.

Rebrov ehhez képest tudatosan, saját elképzelései szerint, mindig a hiányposztokra igazolt, ez a folyamat pedig célratörőnek és eredményesnek bizonyult.

Gyakorlatilag minden pozícióban két hasonló tudású futballistája van a Fradinak, ezzel megteremtve az egészséges versenyhelyzetet, valamint a lehetőséget Rebrovnak a rotálásra, amellyel gyakran élt is a mester.

De térjünk vissza az idei bajnoksághoz és első pontunkhoz, a rangadókhoz. Ezek közül egyértelműen kiemelkednek a MOL Fehérvár elleni meccsek, amelyek döntően befolyásolták az aranyérem sorsát. A Fradi ugyanis az első két mérkőzést egyaránt megnyerte: október 27-én ráadásul

idegenben, a MOL Aréna Sóstóban győzött 2-1-re

Sigér Dávid két góljának, valamint Dibusz Dénes óriási bravúrjainak köszönhetően.

Február 15-én a Groupama Arénában fogadta legnagyobb riválisát az FTC,

azon a meccsen egy gól döntött, amelyet Zubkov szerzett.

A győzelem után hat pontra nőtt a különbség a két csapat között a tabellán, ráadásul úgy, hogy a zöld-fehérek két meccsel kevesebbet játszottak.

A harmadik egymás elleni meccset a visszavonuló Juhász Roland 11-esével ugyan a Vidi nyerte, ám a Fradi már bajnokként utazhatott Székesfehérvárra június 23-án. Rebrov ráadásul több kulcsemberét is pihentette a találkozón, amelynek a presztízsen és a fehérváriak legendás hátvédjének szép búcsúján kívül nem volt igazán tétje.

A bajnoki helyezéstől és formától függetlenül a Ferencvárosnak a Vidi elleni meccseken túl természetesen az Újpest elleni derbik a legpikánsabb összecsapások. Bár a lila-fehérek mélyrepüléséről később még esik szó, az ősi rivális háromból háromszor forgatta meg a kést a kétszer még Nebojsa Vignjevic, majd az utolsó fővárosi rangadón már Predrag Rogan irányította újpestiekben.

Érdekesség, hogy mindhárom meccs 1-0-s ferencvárosi sikerrel zárult, ráadásul a győztes gólt minden alkalommal Franck Boli szerezte.

A háromból a legszebbet a Szusza Ferenc Stadionban, egy nagyszerű kontratámadás végén.

A hazai pályán nyújtott nagyszerű eredményeket aligha kell túlságosan részletezni, a számok önmagukért beszélnek:

a Fradi 54 (!) bajnoki óta veretlen a Groupama Arénában, amely mostanra joggal tekinthető bevehetetlen erődnek az ellenfelek számára.

Ebben a szezonban 17 meccsükből 3 döntetlen mellett 14-et nyertek meg a zöld-fehérek. Talán a legemlékezetesebb siker az október 19-én, az Újpest elleni 1-0-ra megnyert derbi volt, azon a meccsen döntötte meg ugyanis a mostani csapat a hatvanas évek Fradija által felállított, 41 mérkőzésen át tartó veretlenséget.

A ferencvárosi gólszerzőt, Franck Bolit (j2) ünneplik csapattársai a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában az Újpest FC ellen játszott mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. október 19-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szezon legnagyobb kérdése azonban talán az volt az FTC-vel kapcsolatban, hogy mennyire bírja majd azt a kettős terhelést, amit a bajnoki küzdelmek mellett az Európa-liga-szereplés jelent majd a számára. Voltak intő jelek, hiszen bár az első két forduló mérkőzéseit a DVSC és a ZTE ellen a BL-selejtezők miatt elhalasztották, augusztus végén a Puskás Akadémia otthonában nagyon simán, 4-1-re kikapott a Fradi.

Az aggodalom azonban végül feleslegesnek bizonyult: Rebrov csapata ugyanis közvetlenül a hat El-csoportmeccs után a megszerezhető 18 pontból 16-ot begyűjtött!

A Honvéd elleni 0-0-s döntetlenen kívül legyőzte a Kisvárdát (1-0), a Fehérvárt (1-2), a Debrecent (1-6), a Kaposvárt (2-3) és a Diósgyőrt (0-1) – utóbbi négy mérkőzést ráadásul idegenben nyerték meg a zöld-fehérek. Egyébként a Ferencváros az El-ben is sikeresen szerepelt, egyetlen gólon múlott a továbbjutás.

Összehasonlításképpen egy évvel korábban a második számú európai kupasorozatban szintén a csoportkörig menetelő MOL Vidi 10 pontot szerzett az Európa-ligát követő bajnokikon: bár a DVTK-t (0-1), a Honvédot (2-0) és a Fradit (2-1) legyőzte, a Kisvárda ellen ikszelt (2-2), az MTK-tól (0-3) és a Mezőkövesdtől (1-0) pedig kikapott.

Végül érdemes még szót ejteni a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetről, amely után a Ferencvárosra két kulcsfontosságú meccs várt. A pandémia alatt ugyanis csak hárompontos volt Rebrovék előnye a tabellán a második fehérváriakkal szemben, ám a Debrecen és az Újpest elleni elhalasztott mérkőzéseivel az FTC kilencre növelhette a különbséget.

A zöld-fehérek pedig nem hibáztak, a DVSC-t hátrányból felállva győzték le 2-1-re, Újpesten pedig a korábban már látott Boli-góllal diadalmaskodtak,

így kikövezték maguknak az utat a 31. bajnoki cím felé, amelyet aztán a Budapest Honvéd idegenbeli legyőzésével tettek biztossá. Az NB I-ben így tíz év után történt ismét címvédés, egy évtizede a Lokinak sikerült ez a bravúr, a Fradi pedig az 1995 és 1996-os bajnoki ismétlést követően 24 évvel tudta újra megvédeni az elsőségét.

Edzőváltás és rapszodikus szereplés Fehérváron

Ahhoz persze, hogy ilyen sima legyen a végjáték, a MOL Fehérvár váratlan pontvesztései is kellettek, amelyből akadt jó néhány a szezon során.

Pedig nagyszerűen indult a bajnokság a Vidi szempontjából, hatból hat győzelemmel és 18 ponttal rajtolt Marko Nikolic együttese.

A 7. játéknapon aztán az Újpest meglepetésre két kései góllal 2-0-ra nyerni tudott a MOL Arénában, ám nemcsak erről, hanem Disztl Péter védéséről is emlékezetes maradt az a találkozó.

A vereség nem várt lejtőn indította el a fehérváriakat, akik az októberi-novemberi időszakban többek között döntetlent játszottak a Mezőkövesddel és az újonc Zalaegerszeggel, a Fraditól és a Puskás Akadémiától pedig kikaptak, ráadásul hazai környezetben. Utóbbi kudarc volt az utolsó csepp a pohárban,

a hazai 1-3 után a klub szerződést bontott a szerb szakemberrel, akit egy régi/új edző, Joan Carrillo váltott a kispadon.

Marko Nikolic 2017 nyarán vette át a Mol Fehérvár irányítását, ám 2019 novemberében távoznia kellett a Viditől Forrás: molfehervarfc.hu

A debütálás jól sikerült, a DVTK otthonában nyert a csapat, utána viszont újabb hazai pofon következett, a Paks ugyanis 2-0-ra győzött Székesfehérváron. A Fradi közben szépen gyűjtögette a pontokat, és bár Carillo keze munkája egyre inkább meglátszott a Vidin, a Groupama

Arénában elszenvedett 1-0-s vereség után hatalmas lépéshátrányba kerültek Juhász Rolandék, amit már a pandémia után sem tudtak ledolgozni.

A Fehérvár második helye azonban nem forgott veszélyben, így az Európa-ligában érdekelt lesz az alakulat.

Hatalmas csata a bronzéremért

A Mezőkövesd már az előző szezonban is kellemes meglepetése volt a pontvadászatnak, Kuttor Attila csapata a 6. helyen végzett. Ezúttal viszont ennél is nagyobb terveket szőttek a borsodiak, akik

négy győzelemmel kezdték a bajnokságot, és nagyon hosszú időn keresztül tartották a lépést a Fradi-Vidi párossal.

Cseri Tamás bombagóljai élményszámba mentek, ahogyan a csapat játéka is. Ez a találat például három pontot ért a csapatkapitánytól a Puskás Akadémia ellen.

Vereségek persze becsúsztak, talán olyanok is, amelyekkel előzetesen nem számoltak a borsodiak, a Paks például háromból háromszor verte őket, de a DVTK-tól is kétszer kikaptak. Ám több bravúros eredménynek köszönhetően végig az élmezőnyben és a dobogó környékén maradtak, az Újpest, és a Budapest Honvéd otthonában is nyertek,

a legemlékezetesebb győzelmet viszont egyértelműen a bajnok Ferencváros ellen aratták februárban.

A koronavírus miatti kényszerszünet viszont egyértelműen rosszul jött a csapatnak - valamint alighanem a Magyar Kupa miatti kettős terhelés is, ahol egészen a döntőig menetelt -, a folytatás utáni eredményekből legalábbis erre lehetett következtetni:

négy vereség és két döntetlen mellett mindössze egy meccset tudtak csak megnyerni

- igaz azt egy emlékezetes találkozón, a Fehérvár ellen, emberhátrányban.

A Puskás Akadémia viszont végig lőtávon belül maradt - többek között az olyan bravúros eredményeknek köszönhetően, mint a már említett 4-1-es siker a Ferencváros ellen - ráadásul a másik két meccsen döntetlent játszottak a bajnokkal,

így egyedüli csapatként a teljes mezőnyben veretlenek maradtak a bajnokkal szemben.

A szezon első felében főként Gyurcsó Ádám és Ezekiel Henty vitték hátán a csapatot, a nigériai támadó azonban télen a Slovan Bratislavához igazolt. A folytatásban a cseh David Vanacek lett a húzóember, aki végül házi gólkirályként, 11 találattal zárta a szezont és döntő érdemei voltak abban, hogy a

Puskás története legjobb szereplésével megnyerje a bronzérmet és kivívja az Európa-ligában való indulás jogát.

A kitűnő felvidéki edző, Hornyák Zsolt csapata ugyanis a járványhelyzet után éppen fordított utat járt be, mint a 'kövesdiek, a még hátralévő nyolc meccséből négyet is megnyert a gárda három döntetlen és mindössze egy vereség mellett, a nagyszerű hajrá, és a Honvéd elleni 2-1-es győzelem pedig harmadik helyet ért a tabellán.

A Puskás Akadémia története legnagyobb sikerét érte el a bajnoki bronzéremmel Forrás: Dome Laszlo Balazs (https://www.pfla.hu/)

Újpest és Kispest

Ha a lejátszott 33 forduló után a tabellára pillantunk, amelyen a Budapest Honvéd az ötödik, az Újpest a hatodik helyen végzett, aligha gondolhatnánk, mennyire nehéz szezonon van túl a két tradicionális fővárosi alakulat.

Pedig ez az igazság, olyannyira, hogy a lila-fehérek az utolsó fordulóban az eredmények szerencsétlen alakulásától függően akár még ki is eshettek volna!

A szezon eleje felemásra sikerült a IV. kerületieknek, akiknek helyzetét nehezítette, hogy a Szusza Ferenc Stadion pályafelújítása miatt albérletben kellett játszaniuk a hazai meccseket. Féltávnál ettől függetlenül a középmezőnyben volt Nebojsa Vignjevic csapata,

télen azonban a nyolcgólos Feczesin Róbert a Vasashoz igazolt, ez pedig nagyon érzékenyen érintette az együttest.

Hiába jött vissza Novothny Soma Koreából, a támadójátékot egyre több kritika érte, a csalódást keltő bajnokik után pedig a kispadon ülő szerb szakembert is. A járvány utáni újrakezdés egy vesztes derbivel indult, majd Kisvárdán is kikapott az Újpest, a kiesés pedig valós veszélynek tűnt, a vezetőségnek pedig lépnie kellett. Vignjevic távozott, Predrag Rogan vette át a csapat irányítását, amely utólag egyértelműen jó döntésnek bizonyult: az új edzővel a hátralévő hét találkozón 14 pontot szereztek Simon Krisztiánék és végül nemhogy bennmaradtak, az élmezőny végén zárták a pontvadászatot.

A Budapest Honvédnál is edzőváltás történt szezon közben, amely akár

már az ötödik forduló előtt is bekövetkezhetett volna, a kispestiek ugyanis négy vereséggel rajtoltak.

Giuseppe Sannino iránt azonban ősszel még élt a bizalom, és valamennyire sikerült is kozmetikázni az eredményeken, a piros-feketék eltávolodtak a veszélyzónától. Az olasz szakembernek gyakran meggyűlt a baja a játékvezetőkkel, többször elküldték a kispadtól. Ami azonban ennél is jobban zavarhatta a vezetőséget, az például

a Diósgyőr elleni hazai 0-4 és a Kisvárda ellen, szintén otthon kapott 5-1-es zakó,

amelyek alól még az sem lehetett mentség, hogy Újpesthez hasonlóan a Bozsik Stadion felújítása miatt a Honvéd is albérletben játszotta hazai meccseit. A koronavírus aztán alighanem már csak pont volt az I-re, így március közepén a klub és a hazájában karanténba vonuló szakember útjai közös megegyezéssel elváltak.

A B-csapat edzője, Pisont István lett az utód, akivel bár szintén rapszodikusan teljesített, végül Magyar Kupát nyert az együttes, így indulhatnak az Európa-ligában.

A Budapest Honvéd fennállása során nyolcadszor nyerte meg a Magyar Kupát Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Egy edzőváltás kellett a Zalaegerszegnek

A két újonc, a ZTE és a Kaposvár közül egyértelműen előbbinek voltak vérmesebb reményei, mégis sokáig úgy tűnt, kéz a kézben szállnak alá a másodosztályba. A somogyiaknak főként a szimpatikus vesztes szerep jutott a meccsek után, volt, hogy szoros, volt, hogy kiütéses vereséget követően kellett gratulálniuk.

Bár volt néhány bravúrja a Rákóczinak, velük kapcsolatban igazából az egyetlen kérdés csak az volt, mikor válik matematikailag is biztossá a kiesésük.

A Zalaegerszeg ezzel szemben próbált lépést tartani a riválisokkal, de még féltávnál is a 11. helyen állt az együttes, a 20. fordulóban viszont, a Honvéd elleni 2-0-s vereség után, Dobos Barna vezetőedző felajánlotta a lemondását, amelyet a vezetőség elfogadott.

Öt pont volt ekkor a hátránya a zalaiaknak a már bennmaradást jelentő 10. helyen álló Pakssal szemben,

a nagy feladat pedig, az NB I-es tagság megőrzése Márton Gáborra hárult. És ha az Újpestnél jó döntésről beszéltünk a Vignjevics-Rogan váltás után, ez a változtatás legalább annyira jól sikerült. A fiatal szakember ugyanis remekül szót értett a játékosokkal, a ZTE látványosan, és ami ennél is fontosabb, eredményesen kezdett futballozni. Főként Bobál Gergely és Radó András szállította a gólokat

- utóbbi 13 találattal az NB I gólkirálya is lett -,

a karmesteri pálca pedig a Fraditól kölcsönbe kapott Bőle Lukács kezébe került, aki minden meccsen nagyszerűen játszott, a szurkolók az év játékosának is megválasztották. A ZTE végül simán maradt bent, fordulókkal a bajnokság vége előtt biztosította helyét az élvonalban,

Babati Benjámin pedig a 33. játéknapon a Fehérvár ellen alighanem a szezon gólját is megszerezte.

Drámai végjáték után a Debrecen búcsúzott

Az utolsó fordulóig nyitott volt a kérdés, hogy a Kaposvár mellett melyik együttes búcsúzik majd az NB I-től? A sorsolás miatt ráadásul úgy alakult, hogy a 33. fordulóban rendezett Debrecen-Paks meccsen a két alakulat egymás között rendezhette le a dolgot. Bár az Újpestnek és a Kisvárdának is volt még némi izgulnivalója, a lila-fehérek és Bódog Tamás együttese hamar a kezébe vette a sorsát, és már a félidőben lerendezte a Kaposvár, illetve a DVTK elleni bajnokit, amellyel biztosította helyét a következő NB I-es szezonban.

A Debrecen annak ellenére szenvedett az idei bajnokságban, hogy az előzőt bronzérmesként zárta, pedig négy forduló után kilenc ponttal állt a tabellán, ekkor aligha gondolta bárki, hogy a végén búcsúzik az első osztálytól.

Az addig nyeretlen, újonc Kaposvár azonban győzött a Nagyerdei Stadionban, ez pedig elindította a lejtőn az együttest.

Olyannyira, hogy a következő hét meccséből hatot elveszített a gárda, a Fradi ellen otthon ráadásul 6-1-re.

És bár ezt követően voltak fellángolások, a sereghajtó Kaposvár decemberben újra legyőzte Herczeg András együttesét, akinek az a 4-1-es kudarc volt az utolsó meccse a kispadon, Vitelki Zoltán került a helyére. Az áttörés azonban vele sem érkezett meg a csapathoz, és amikor a kiesés szele már nemcsak megérintette, hanem orkánként tombolt a klub körül,

a vezetőség felkérte a korábbi sikeredzőt, Kondás Elemért, hogy segítsen.

Ő pedig mindig is szívügyeként tekintett az egyesületre, így jött, látott - győznie azonban nem sikerült. Legalábbis a legfontosabb, a mindent eldöntő Paks elleni meccsen nem. Ám már az is kész csoda volt, hogy a lehetőségét megteremtette annak, hogy a Loki számára még legyen tétje az utolsó fordulónak: bár kinevezése után közvetlenül az Újpesttől vereséget szenvedtek,

a Puskás Akadémiával döntetlent játszottak, a DVTK-t és a Mezőkövesdet pedig megverték a debreceniek,

és Fehérváron is csak a hajrában kaptak ki.

Kondás Elemérnek sem sikerült benntartania a DVSC-t Fotó: Hirling Bálint - Origo

Osztermájer Gábor ízig-vérig magyar csapatának, a Paksnak azonban - amelyben egyetlen külföldi légiós sem futballozik - még a hajdúságiaknál is jobb volt a formaidőzítése. A járványhelyzet utáni meccsek közül ugyanis egyedül a Puskás Akadémiától kaptak ki,

ikszeltek többek között a Vidivel és a Fradival, a Mezőkövesdet pedig idegenben győzték le.

A sok döntetlen miatt azonban végig hátrafelé kellett tekintgetniük, az utolsó fordulóban pedig nem kaphattak ki a Nagyerdei Stadionban, különben hosszú idő után újra a másodosztályba zuhannak.

Ilyen előjelek mellett, végig feszült hangulatban zajlott a mindent eldöntő találkozó, amelyen a vendégek sorszerűen

az egykori debreceni, Könyves Norbert góljával szereztek vezetést a 17. percben.

A Loki erőlködött, de nem volt meg az átütőerő a csapatban, ám hiába voltak meg a paksi helyzetek is, a második gólt nem tudták megszerezni a tolnaiak. Akik a 74. percben pedig saját dolgukat nehezítették meg, Rácz Gergő kapus óriási hibáját Trujic használta ki, elképesztő végjáték következett. A debreceniek mindent egy lapra feltéve támadtak, de hiába, csak kapufákig jutottak, így

az elmúlt 15 év legsikeresebb magyar csapata a következő szezonban a másodosztályban szerepel.

A DVSC játékosait megtörte a kiesés Fotó: Hirling Bálint - Origo

Sokáig azonban nem kesereghet a Loki, hiszen bő egy hónap múlva, augusztus 2-án már rajtol az NB II.

Az NB I augusztus 15-én tér vissza,

ahol a Ferencváros vélhetően sorozatban harmadik, története 32. bajnoki címét szeretné megszerezni. Ehhez azonban a Fehérvárnak is lesz egy-két szava.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista