Társoldalunk:

Három NB I-es bajnokcsapat is az NB II-ben küzd augusztustól

2020.06.29. 17:21

A Debrecen hétvégi kiesésével és a Vasas bent ragadásával erős és érdekes összetételű mezőny gyűlt össze az NB II-ben. A 20 csapatos NB II fele szinte biztosan a feljutást kiharcolását tűzi majd zászlajára, azok pedig, akik szeretnek a régi idők nagy rangadóin nosztalgiázni, el lesznek kényeztetve. 

A hazai élvonal mezőnyében a csapatok majdnem fele fővárosi (5 együttes a 12-ből, jelesül az FTC, az Újpest, a Honvéd, az MTK és a Budafok) lesz a következő idényben, míg a másik felében olyan komoly élvonalbeli múlt nélkül szereplő klubok vannak, mint a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd és a Kisvárda. Az érdemet persze, hogy feljutottak (a Kövesd már kétszer is) és bent tudtak maradni persze tőlük sem szabad elvitatni, de ettől még minden szezonkezdetkor sokak vesszőparipája, hogy „bezzeg a sok szurkolót vonzó vidéki focifellegvárak meg a másodosztályban senyvednek".

Ami kicsit igazságtalan, hiszen ezek a csapatok így vagy úgy a másodosztályban kötöttek ki, másrészt, amikor az élvonalban szerepeltek, nem feltétlenül töltötték meg a szurkolóik a lelátókat, harmadrészt meg nem olyan keserű kenyér az az NB II. Ma már ott is egyre több csapat játszik új, vagy felújított stadionban, megtalálják őket a szponzorok, az MLSZ pedig bőkezűen (évi 2,4 milliárd forintot szétosztva) támogatja azokat a klubokat, amelyek csak magyar játékosokat foglalkoztatnak.

Az MTK és a Budafok megy, a Loki és a Rákóczi érkezikForrás: MLSZ

Az viszont tény, a következő NB II-es idény könnyen lehet minden idők legjobb másodosztályú bajnoksága! Ha csak a 20 csapatos mezőny összetételéből indulunk ki, akkor ez feltétlenül igaz. Kilenc megyeszékhely csapata (Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok, Szombathely), három korábbi bajnok (Debrecen, Győr és Vasas), valamint a felsoroltakon kívül további három, az élvonalban a közelebbi vagy távolabbi múltban már megfordult csapat (Dorog, Gyirmót, Siófok) adja a mezőny gerincét.

Ne legyen kétségünk, ebből a 13 csapatból a többség a szezon elején ki fogja jelenteni, hogy a feljutás a célja, és ezért mindent meg is fognak tenni.

A legnagyobb esélyesek 

DVSC
Bármilyen borzalmas is most a debreceni drukkerek hangulata, és akármekkorra sokk is volt a kiesés a hajdúságban, nagy pénzt mernénk rá tenni, hogy a Loki bajnokként fog visszajutni oda, ahol a helye van, azaz az NB I-be. Ha Kondás Elemér vállalja a vezetőedzői posztot az NB II-ben, akkor rend lesz az öltözőben, és a pályán is.

Vasas
A másik feljutónak az angyalföldieket várjuk, nagyjából ugyanolyan csalódottak most, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság, és nem volt esélyük a feljutás kiharcolására. És az is biztos, hogy ugyanolyan elszántak is lesznek, mint a Loki. Fiatal, 23 év átlagéletkorú csapattal dolgozik Bene Ferenc vezetőedző, aki gyorsan irányt is mutatott az első felkészülési mérkőzés előtt: Mindenki tisztában van vele, hogy nincs NB I, de az a feladatunk, hogy a pályán jövőre kivívjuk a feljutást.

Veszélyes kihívók

A Győr (azaz a WKW ETO FC Győr), a Nyíregyházi Spartacus és a Pécsi MFC egy cipőben jár: mindhárom klub a 2015-ös létszámcsökkentés áldozata lett, egyikük sem kapott licencet. Előbbi kettő az NB III-ból indult el vissza, míg a baranyaiak nem kis erőfeszítések árán a megyei első osztályból verekedték vissza magukat idén a másodosztályba, és biztos, hogy nem a biztos bentmaradás lesz a céljuk.

A győriek idén a hatodik helyen zártak a félbeszakadt bajnokságban, és a következő idényben is a legjobbak kihívói lesznek. A klub remekül kovácsol erényt a „légiós tilalom"-ból: a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián remek munka folyik, nem véletlenül nyerte meg az ETO az U19-es bajnokságot, indulási jogot szerezve így az ifi BL-ben. A klub júniusban három fiatalnak adott profi szerződést, azaz továbbra is épít a saját nevelésű fiatalokra.

Nyíregyházán is folyik a keret megerősítése, igaz, a szabolcsi szakvezetés inkább a rutinban hisz, így az érkezők között van már NB I-et és NB II-t is megjárt

Akikkel még számolni kell

Szegeden évek óta várnak a nagy áttörésre. Új stadion már van (Szent Gellért Fórum), a keret sem tűnik rossznak, meccsre járó szurkolóból sincs hiány, de nagy meglepetés lenne, ha a következő szezonban jutnának föl.

Szeged-Grosics Akadémia vadonatúj stadionja is alkalmas lenne élvonalbeli meccsek rendezéséreForrás: https://www.szeged-grosicsakademia.hu/

A Haladás 2019-es kiesése után sokan biztosra vették, hogy a szombathelyiek azonnal visszajutnak az élvonalba, a sikerek helyett azonban inkább a botrányoké volt a főszerep a vasi megyeszékhelyen. Nem csoda, hogy a csapat a 17. helyen zárt, azaz éppen bent maradt a másodosztályban. Még egy ilyen szezont biztosan nem szeretnének a Halinál, úgyhogy el is kezdték a csapat megerősítését: három akadémista kapott profi szerződést, a rutinról pedig az eddigi keret gerincét adó játékosok (Rózsa Dániel, Devecseri Szilárd, Farkas Balázs, Tóth Barna) mellett olyan érkezők gondoskodnak, mint az egyaránt komoly élvonalbeli rutinnal bíró Csilus Tamás és Simon András.

Az NB I-től 2017-ben búcsúzó Gyirmót, valamint az egy évvel korábban kieső Békéscsaba is ott fog tolongani az élmezőny mögött – legalábbis a tervek szerint. Erre a győrieknek (Gyirmót tulajdonképpen hozzánőtt már a megyeszékhelyhez) van nagyobb esélyük, ők most is a hetedik helyen zártak, míg a viharsarkiak a szokásos módi szerint üzemelnek: éveken át tartó szenvedés után egyszercsak jön egy nagy menetelés és feljutnak.