Társoldalunk:

Megvan a Zalaegerszeg új edzője

2020.07.12. 17:22

A Zalaegerszeg labdarúgócsapata vasárnap délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy Boér Gábort nevezte ki edzőnek, aki így az NB I legfiatalabb szakembere lett.

Boér Gábor eddig az NB II-ben dolgozott, legutóbb Kazincbarcikán, korábban viszont a Békéscsaba trénereként bronzérmet nyert a másodisztályban.

Az új edző ZTE oldalán így nyilatkozott: "Egy olyan edzőtől, aki még nem dolgozott NB I-ben nyilvánvalóan őszinte első mondatnak számít az, hogy megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapat kispadját megkapni az első osztályban. Nem titkolom, mindig erre vágytam, ezért kezdtem edzősködni, ide akartam eljutni. Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak, hogy rám gondoltak, és bizalmat szavaztak nekem. Ehelyütt is meg kell köszönnöm a Kazincbarcika FC tulajdonosának, Sztupák Péter úrnak a nagyvonalú hozzáállását, hiszen ő tette lehetővé, hogy élő szerződésem ellenére a ZTE hívására igent mondhassak. Ezzel le is zárnám a mondandómat, a megtiszteltetés és a köszönet kinyilvánítása után mostantól csak azzal szeretnék foglalkozni, amire szerződtem: dolgozni a ZTE sikeréért. A tulajdonos és a sportigazgató egyértelművé tette, hogy bíznak bennem és a stábomban, és semmi más dolgom nincs, mint bizonyítani azt, hogy kemény munkával egy fiatal magyar edző is sikeres lehet az első osztályban. Hiszek magamban, és a stábomban, azt, hogy most itt lehetünk a munkánknak köszönhetjük, tudjuk, hogy erre lehet csak alapozni, úgyhogy munkához is látunk."