Társoldalunk:

A Real Madrid megnyerte története 34. bajnoki címét

2020.07.16. 23:03

Csütörtök este a spanyol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában a Real Madrid 2-1-re legyőzte a Villarreal csapatát az Alfredo di Stéfano Stadionban, így Zinédine Zidane csapata megszerezte fennállása 34. bajnoki címét.

A Real Madrid a koronavírus-járvány miatti három hónapos leállást követően mind a kilenc mérkőzését megnyerte, azaz a lehető legjobb formában tért vissza a pályára. Az viszont valamelyest nehezítette Zinédine Zidane együttesének dolgát, hogy a Villarreal számára sem volt tét nélküli a találkozó, mivel az ötödik helyen álló rivális még nem biztosította be Európa-ligás szereplését. A Villarreal szintén az újraindulás nyertesei közé tartozik, hat győzelem és egy döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki, ugyanakkor a két vereséget éppen az elmúlt három fordulóban szedte össze.

A Real mögött négypontos hátrányban lévő Barcelonának egyszerű volt a recept: ha nem szerzi meg a három pontot a vendég Osasuna ellen, akkor 2017 után ismét a fővárosiak a bajnokok, mivel így legfeljebb három pontra csökkenne a különbség a két csapat között, de az egymás elleni eredmények a Real Madridnak kedveznek.

Sergio Ramos az eltiltása után visszatért a Real kezdőjébeForrás: AFP/Gabriel Bouys

A Villarreal tartalékos összeállításban kezdte a mérkőzést, ugyanis Javier Calleja együttesének egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bebiztosítsa az ötödik helyét. A Villarreal az utolsó fordulóban a 14. Eibar csapatát fogadja majd hazai pályán, ott pedig sokkal jobbak az esélyei, mint Madridban, ahol Zidane csapata a legutóbbi hat hazai meccsét megnyerte úgy, hogy négyszer még csak gólt sem kapott.

Az összeállításból úgy tűnt, a vendégek talán elengedik a meccset, ennek szellemében a madridiak rendkívül aktívan kezdték a meccset. Az első komoly helyzetet a 15. percben alakították ki, ekkor az aranylabdás Luka Modric bombáját kellett védenie Sergio Asenjónak. Ezzel egyidőben már bajnoknak érezhette magát a Real Madrid, ugyanis a Camp Nou Stadionban megszerezte a vezetést a vendég Osasuna. Pervis Estupinan kapott remek labdát a balszélen, a középre lőtt labdájára José Manuel Arnáiz érkezett, és 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A 23. percben egyenlíthetett volna a Barcelona, de a hatszoros aranylabdás Lionel Messi szabadrúgása a felsőlécen csattant.

Nem sokkal később megkezdődhetett Madridban az örömünnep, ugyanis 30. percben megszerezte a vezetést a Real. Casemiro labdaszerzése után Modrichoz került a labda, a horvát klasszis egy remek ütempasszal ziccerbe hozta Karim Benzemát, a francia támadó pedig Asenjo lába között a kapuba lőtt.

A 32 éves támadó pályafutása során először lépte át két egymást követő szezonban is 20 gólos álomhatárt.

A folytatásban a Camp Nouban a Barca játékosai teljesen kedvetlenül futballoztak, míg Madridban a Real focistái minél előbb el akarták dönteni a bajnoki cím sorsát, de nem tudtak újabb gólt lőni az első félidőben.

Piqué és Messi mezbe temetett arca mindent elmond a Barca idei szezonjárólForrás: AFP/Lluis Gene

A Barcelona az első félidőben nyolcszor kísérletezett az Osasuna ellen, de nem volt kaput eltaláló lövése. A fordulás után aztán Martin Braithwaite kis híján egyenlített, de a dán támadó gólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Eközben a Real Madrid is hajtott a második góljáért, ami majdnem össze is jött az 54. percben, de Dani Carvajal közeli lövését Asenjo kipaskolta. A 62. percben Messi góljával egyenlített a Barcelona. A hatszoros aranylabdásnak pár perccel korábban már volt egy nagy helyzete, akkor még Sergio Herrera védeni tudott, de az Osasuna kapusának nem volt ellenszere az argentin jobb felső sarokban landoló 23 méteres szabadrúgására.

Messinek ez volt a szezonbeli ötödik szabadrúgásgólja, ez a legtöbb az öt európai top bajnokságot tekintve.

Közben Madridban is zajlottak az események, ahol úgy tűnt, Zidane-nak kapust kell cserélnie, ugyanis a Villarreal játékosa, Xavier Quintilla összeütközött Thibaut Courtois-val, és fejbe térdelte a belga kapust. A Real egyik legjobbját percekig ápolni kellett, de végül vállalta a folytatást. 

A 73. percben növelte az előnyét a Real Madrid. A csapatkapitány Sergio Ramos szerzett labdát a félpályánál, majd egy hatalmas sprinttel kapura tört, de lövés helyett a balján érkező Vinícius Júniorhoz passzolt, de közben Sofian Chakla belerúgott Ramosba, így tizenegyest rúghatott a Real. Viszont büntetőt elnagyképűsködték a madridiak, ugyanis Ramos nem lőtt kapura, hanem legurította a labdát Benzemának, azonban a francia támadó túl korán szaladt be a büntetőterületre, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A Real azonban ismételhetett, ezúttal már Benzema állt oda alapból, és a jobb alsó sarokba lőtt.

Ezt követően eldönthette volna a meccset a Real Madrid. A 81. percben a német világbajnok Toni Kroos lőtt egy hatalmas felső kapufát, két perccel később viszont a semmiből szépített a Villarreal. Mario Gaspar jobboldali beadására Vicente Iborra érkezett, és 10 méterről a kapu jobb oldalába fejelt.

A gól után felbátorodott a Villarreal, amely a hosszabbításban majdnem kiegyenlített. Előbb Santi Cazorla távoli bombáját védte Courtois, majd néhány másodperc múlva a belga kapus a levegőben úszva ütött ki egy veszélyes labdát. A 95. percben aztán Vinícius Júnior bolondította meg a teljes vendég védelmet, majd lövetett gólt Marco Asensioval, de a játékvezető nem adta meg a találatot, mert Benzema kezezésével indult az akció.

Mindeközben a Barcelona is gólt kapott az Osasuna elleni meccs hosszabbításában, így a Real Madrid akkor is megnyerte volna a bajnokságot, ha esetleg egyenlített volna a Villarreal. 

 A Real Madrid bajnoki címéhez kétség sem férhet, mivel:

  • a legtöbb meccset nyerte a La Ligában
  • a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban
  • a csapat belga válogatott kapusa, Thibaut Courtois 18 meccset hozott le bekapott gól nélkül, így pályafutása során harmadszorra nyeri meg a Zamora-díjat.
  • az idei szezonban már 21 különböző Real-játékos lőtt gólt a La Ligában, ami bizonyítja, hogy mennyire összetett Zinédine Zidane csapata.
  • AZ FC Barcelona 37. forduló után csak 79 pontot szerzett a La Ligában. A bajnokság ezen szakaszában legutóbb a 2007/08-as szezonban szerzett ennél kevesebbet, akkor a katalán csapat végül a harmadik helyen végzett.

Ez az egyensúly, a munka és a kitartás díja. Nehéz dolgunk volt, ezért dicséret jár a Real Madridnak. Tudtuk, hogy a sorsunk nem a saját kezünkben van, de mentünk előre meccsről meccsre. Nagyon sok főszereplője volt ennek a csapatnak. Hiszünk Zinédine Zidane-ban, reméljük, hogy sokáig itt marad, mert egyedi edző" – mondta a csapatkapitány Sergio Ramos, aki a 22. trófeáját nyerte Real Madriddal.

Zinédine Zidane 2017 után vezette ismét bajnoki címre a Real MadridotForrás: AFP/Gabriel Bouys

„Megvan a szerepem, de a játékosaim a legfontosabbak, mert hisznek a munkában. De a legfontosabb, hogy jó emberekről beszélünk. Vannak, akik többet játszottak, vannak, akik kevesebbet, de akik kevesebbet játszottak, azok is hozzá tudtak tenni a csapat játékához. Mi szereztük a legtöbb pontot, megcsináltuk, ezért megérdemeljük a bajnoki címet. Ez az egyik legszebb estém mióta edzőként dolgozom. Boldogabb vagyok, mint amikor Bajnokok Ligáját nyertünk. Mindenkinek ajánljuk ezt a győzelmet, de sajnos most vissza kell fognunk magunkat, ezért nem lehetünk a szurkolókkal. Nekik nyertük ezt a bajnoki címet" – értékelt a lefújás után Zinédine Zidane, a Real Madrid edzője.

A bronzéremért folytatott csatában az Atlético Madrid került előnybe a záró kör előtt, ugyanis kétgólos győzelmet aratott a Getafe vendégeként, míg a Sevilla gól nélküli mérkőzést játszott a Real Sociedad otthonában. A fővárosiak így két ponttal előzik meg az andalúziai gárdát az utolsó forduló előtt.

A bennmaradásért folytatott küzdelem is tisztult: a sereghajtó Espanyol mellett már biztosan búcsúzik az élvonaltól a Real Mallorca, miután 2-1-re kikapott a vendég Granadától. A harmadik kieső a Leganés-Celta Vigo párosból kerül majd ki: előbbi Bilbaóban aratott 2-0-s győzelmével egy pontra csökkentette hátrányát riválisával szemben, amely a 3-2-re elvesztette a Levante elleni összecsapását.

La Liga, 37. forduló:
Athletic Bilbao-Leganés 0-2 (0-0)
FC Barcelona-Osasuna 1-2 (0-1)
Real Betis-Alavés 1-2 (0-0)
Celta Vigo-Levante 2-3 (2-2)
Getafe-Atlético Madrid 0-2 (0-0)
Real Mallorca-Granada 1-2 (1-1)
Real Madrid-Villarreal 2-1 (1-0)
Real Sociedad-Sevilla 0-0
Valencia-Espanyol 1-0 (1-0)
Eibar-Valladolid 3-1 (2-0)