Vágólapra másolva!
A magyar kispályás fociválogatott a járványhelyzet utáni újraindulást követően kedden először lépett pályára. A keret tagjai Csepelen mérték össze az erejüket, a felkészülési mérkőzésen végül Nyugat válogatottja 2-1-re győzte le Kelet legjobbjait. Nagy Lajos szövetségi kapitány pedig megnézhette, milyen formában vannak a játékosok, illetve új embereket is kipróbálhatott.

A tavalyi ausztráliai világbajnokságon 4. helyezett csapatból többen is hiányoztak sérülések, illetve egyéb elfoglaltságok miatt. Többek között a Barabás Miklós, Tajti Bence, Fritz Attila, Égető Márk, Horváth Zsolt, Mezőfalvi Lóránd és Tornyai Viktor sem tudott pályára lépni,

így sok új labdarúgó kapott lehetőséget a bizonyításra.

Nagy csata zajlott Csepelen Forrás: Országos Mini-Futball Szövetség

Az első félidőben jobban játszott a Nyugat válogatottja, ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis Monyók Péter távoli bombájával hamar megszerezte a vezetést (0-1). A második játékrészt is jobban kezdte a fehér-pirosban játszó csapat, Kovács Gergely is betalált egy szép összjátékot követően (0-2). Kelet válogatottja mindent megtett, hogy legalább a szépítés összejöjjön, ez pedig végül sikerült is, méghozzá Kállai István révén, aki büntetőből volt eredményes (1-2).

látszott rajtuk az összeszokottság, hogy évek óta együtt játszanak. A kispályás labdarúgásban pedig ez nagy előnyt jelenthet. Kelet legjobbjai is bizonyítottak, megmutatták, hogy nem hiába válogattam be őket.

Olyan játékosok is feltűntek, akikre a jövőben is számíthatok majd.

Már a találkozó közben megfogalmazódott bennem, hogy két hét múlva szeretnék Debrecenben egy visszavágót" – mondta az Origónak Nagy Lajos szövetségi kapitány.

Nagy Lajos elégedett volt a látottakkal Forrás:Csudai Sándor - Origo

„Egy fantasztikus iramú és hangulatú mérkőzésen mindkét fél remek játékot nyújtott, a nyugati csapat egy góllal tudott győzni. Ez a meccs valóban a kispályás foci ünnepe volt" – írta a Facebook-oldalán az Országos Mini-Futball Szövetség.

Kispályás labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Csepel
Kelet válogatott-Nyugat válogatott 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Kállai István (büntetőből), ill. Monyók Péter, Kovács Gergely