Vágólapra másolva!
A csereként beállt André Schürrle meghúzza a baloldalon, elmegy három fáradt argentin játékos mellett, majd ballal a kapu elé teszi a labdát. Beadása után a szintén tartalékból főszereplővé előlépő Mario Götze az ötös sarkánál mellel maga elé ejti azt, majd bal belsővel a bal alsó sarokba lövi. Aligha van focirajongó a világon, aki nem látta ezt a jelenetet. A 2014-es világbajnoki döntő hosszabbításában ezzel dőlt el az aranyérem sorsa. Remek összjáték volt attól a két játékostól, aki a kispadon kezdte a döntőt. Ki tudja, hogy egy ilyen pillanatban mi fordul meg egy játékos fejében? Meg az azt követő néhány percben, majd az ünneplés magasztos perceiben-óráiban? Egy biztos: abban a mámoros riói éjszakában sem Schürrle, sem Götze agyán nem futott át egy négy évvel korábbi, őszi skandináv este emléke. Pedig az volt az első közös lépése a két hősnek a 2014-es halhatatlanná válás felé.

2010 novemberében Németország Göteborgban játszott barátságos mérkőzést Svédországgal. A későbbi világbajnokok közül a kezdőcsapat tagja volt Boateng, Hummels, Khedira, Schweinsteiger, Grosskreutz. De barátságos meccs lévén Löw kapitány már kereste azokat a fiatalokat, akik a jövő csapatában főszerephez juthatnak. A 60. percben így került pályára Toni Kroos Schweinsteiger helyére. Majd a hajrában Löw segítője, Hansi Flick két olyan fiatalembert hívott a melegítők közül a felezővonalhoz, aki még soha nem szerepelt a német válogatottban. Az egyik 18 éves volt akkor, a másik 11 nappal azelőtt töltötte be a 20. életévét. Mario Götze és André Schürrle. A két újonc egyszerre, a 78. percben állt be Holtby és Grosskreutz helyére.

André Schürrle 10 évvel ezelőtt a svédek elleni barátságos meccsen Forrás: AFP/Odd Andersen

Az akkori (és mai) kapitány, Joachim Löw sem gondolta, hogy egész Németország életében mekkora szerepet fog majd játszani kevesebb, mint négy évvel később ez a két fiatalember. De azt pontosan tudta, hogy számolnia kell velük. Párhuzamosan futott a két fiú karrierje a válogatottnál. Közös debütálásuk után alig egy évvel, 2011. augusztus 10-én a Brazília elleni barátságos mérkőzésen, ahol Németország 3-2-re nyert, a második gólt Götze, a harmadikat Schürrle szerezte. Mindketten helyet kaptak 2012-ben az Eb-keretben, mindketten játszottak a Görögország elleni negyeddöntőben. A 2012-es Eb után mindketten 12-12 válogatottsággal rendelkeztek.

Hosszan lehetne sorolni a két világbajnok pályafutásának közös eseményeit a már említett 2014-es hőstettig.

De már a válogatottbeli debütálásuk előtt is voltak közös pontok az életükben. Noha majdnem két év korkülönbség van köztük.

Götze és Schürrle összejátéka vb-győzelmet ért a német válogatottnak Forrás: Sputnik via AFP/RIA Novosti/Alexander Vilf

Schürrle 1990. november 6-án született. Négy hónappal azután, hogy hazája, Németország megszerezte harmadik világbajnoki címét. Götze pedig 1992. június 3-án. Három héttel a Németország-Dánia Eb-döntő előtt. Ugyanabban a szezonban mutatkoztak be a Bundesligában. A 2009/10-es bajnokságban. Schürrle már az első fordulóban, az akkor Thomas Tuchel által irányított Mainzban. A Leverkusen volt az ellenfél, és a gyógyszergyári csapat edzőjének rögtön szemet szúrt a tehetséges fiatalember. Az a tréner értett egy kicsit a labdarúgáshoz, ugyanis Jupp Heynckesnek hívják. A Leverkusen még a bemutatkozó hónapjában szerződést ajánlott a 18 éves fiúnak. A gyógyszergyári csapat jó döntését Schürrle hétről-hétre bizonyította, 19. szülinapjára állandó csapattag lett a Mainzban. November 21-én a Dortmund elleni mérkőzés alkalmával már 13. szereplésére készült.

A találkozó előtt a két csapatot irányító két régi, jó barát Thomas Tuchel és Jürgen Klopp kedélyesen beszélgetett az öltözőfolyosón. Nem tudni, hogy a közös emlékeiket idézgették- e vagy esetleg azzal dicsekedtek, hogy a felkészülési szezonban melyikük, milyen tudású tinédzsert fedezett fel.

De tény, hogy ugyanitt örömmel látta meg a 19 éves Schürrle az általa a korosztályos válogatottakból ismert dortmundi srácot, Mario Götzét. Aki akkor még csak 17 éves volt, de már a kispadra jelölte Klopp. Mindketten ott kezdtek, aztán Schürrle az 58. perctől játszott, majd a 88. percben elkövetkezett a történelmi pillanat is. Blaszczykowski-t váltva életében először Bundesliga mérkőzésen pályára lépett Mario Götze is. Weidenfeller, Hummels, Schmelzer, Subotic, Sahin, Grosskreutz mellé érkezett a BVB-ba. Miközben a túloldalon ott szorgoskodott André Schürrle.

Mario Götze Jürgen Klopp keze alatt lett focista Forrás: AFP/Carmen Jaspersen

Götze abban az évadban, vagyis még 18. születésnapja előtt további négy bajnokin lépett pályára. Majd a 2010/11-es szezonban Schürrléhez hasonlóan már csak egy bajnokiról hiányzott. Utóbbi a második évében 15 gólt szerzett, és a Mainz története legjobb eredményét érte el vele. Az ötödik helyen végzett.

És (mint már szóba került) abban a szezonban egyszerre kezdődött a válogatott karrierjük is. Látszott, hogy óriási tehetség mindkét támadó. Megmagyarázhatatlan, hogy klubszinten miért lett ekkora különbség a két zseni között. Ugyanis amíg Götze eddig 11 évet húzott le a Bundesliga két meghatározó csapatában a Borussia Dortmundban és a Bayern Münchenben, addig Schürrle mindössze egy, talán kettő hozzá méltó csapatban játszott.

Götze ötszörös Bundesliga bajnok, négyszeres Német Kupa győztes, részese volt 2013-ban a Dortmund BL-döntőig tartó menetelésének. Schürrle egyszer nyert Német Kupát, és egyszer angol bajnoki címet.

Schürrle balszerencsés volt, míg Götze mázlista?

A begyűjtött címeket tekintve feltétlenül. Schürrle a két mainzi év után Leverkusenbe került. Ahhoz a klubhoz, melynek a nevéhez eleve a balszerencse párosul. Ráadásul abban a két szezonban, amit ott töltött Robin Dutt és Sascha Lewandowski volt az edző. Götze azokban az években jobban járt Klopp-al Dortmundban. 2013-ban mindketten úgy váltottak klubot, hogy elvileg papíron feljebb léptek. És mindketten világklasszis edző csapatába kerültek. Götze a Guardiola vezette Bayernbe, míg Schürrle a Mourinho irányította Chelsea-be. Előbbi 21 éves volt, utóbbi 22. Rögtön első ottani tétmeccsükön szembe kerültek: az európai Szuperkupában Schürrle kezdő volt a Chelsea-ben, de lecserélték, Götze csereként jött be a Bayernbe. Bő negyedórát voltak egyszerre a pályán, és a végén Götze lehetett a boldogabb.

André Schürrle a 2013-as euórpai Szuperkupa-döntőn Forrás: Anadolu Agency via AFP/Mustafa Yalcin

Ám az azt követő időszakkal klubszinten egyikük sem. Götze rosszkor került a Bayernbe, mert ugyan elvileg illett volna a katalán edző játékrendszerébe, de nem igazán találta meg a helyét. Csatárposzton első évében Mandzukic, a másik kettőben Lewandowski volt a vetélytársa. A csatár mögötti helyeken pedig nagyon sok volt a világklasszis. Emlékezhetünk rá, hogy Müller karrierje is akkor bicsaklott meg. Schürrlének hasonló gondja akadt a Chelsea-ben. Első évében szinte minden bajnokin játszott, de csak három meccsen volt végig a pályán. Szerzett nyolc gólt, ami nem sok. De ne feledjük: fantasztikus vetélytársai voltak ott. Röviden úgy lehetne jellemezni a londoni szereplését, hogy sem lefele, sem felfele nem lógott ki abból a remek gárdából. Pedig az utóbbit várták volna tőle. Főleg a 2014-es vb-teljesítménye után. Hisz ne feledjük, hogy az elődöntőben is csereként pályára lépett.

Társai már ötgólos előnyt szereztek a házigazda Brazília ellen, de ő még sikeréhes volt. Berámolt még kettőt, így alakult ki a 7-1-es kiütés.

Ám fél évvel később Mourinho év közben, szívfájdalom nélkül elengedte. 2014 telén visszaköltözött Németországba. Wolfsburgba, de ez nem volt rossz ötlet. Ugyanis második lett a csapattal a Bundesligában, majd a Bajnokok Ligájában is a negyeddöntőbe került. És közel állt csapatával a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatásához.

2016-ban Götze visszatért Dortmundba, és Schürrle is odaigazolt. A klubváltás rögzítése után mindketten részt vettek az Európa-bajnokságon. Ám már csak statiszta szerepet kaptak. Lengyelország és Észak-Írország ellen is elosztotta a mérkőzést közöttük Löw: mindkétszer Götzét váltotta Schürrle. Az Eb-t mindketten 52-52 válogatottsággal zárták. Ehhez még később Schürrle 5-öt, Götze 11-et tehetett hozzá. A 2018-as vb-re viszont már egyiküket sem vitte ki Löw, helyettük visszakerült a keretbe az a Mario Gomez, aki játéka láttán joggal temették a kezükbe az arcukat a korábbi korok német támadóihoz szokott nézők.

De Löw nem véletlenül mellőzte a 2014-es vb két hősét négy évvel később.

A két sztárral megerősített, Thomas Tuchel által irányított Dortmundtól joggal vártak komoly sikereket a BVB-szurkolók. Az első közös klubszezonjuk után meg is nyerték a Német Kupát. Ám sem a müncheni elődöntőben, sem a Frankfurt elleni fináléban nem játszott egyikük sem. Nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Sérülések, formahanyatlások, mentális gondok jellemezték a két közös dortmundi évüket. Götze úgy-ahogy bírta a szenvedéseket, Schürrle nem nagyon. Egy évre visszament Angliába, de a Fulhambe, vagyis nem nagy csapatba.

Majd tavaly ilyenkor még furcsább döntést hozva Oroszországba igazolt. 2018-ban egy tőle idősebb kazah modellt vett feleségül, biztos kíváncsi volt rá, hogyan élnek arrafelé az emberek, ahol Anna a fiatal korát töltötte.

Az őszt végigcsinálta a Szpartak Moszkvával, 13 meccsen lőtt egy gólt. Abban a bajnokságban ez édeskevés volt tőle. Ráadásul a világjárvány megakadályozta a tavaszi folytatást. Visszatért a Dortmundhoz, de ez alig valakinek tűnt fel. Egyetlen percet nem játszott már ott. Ahol közben Götze is soha nem tapasztalt mélypontra süllyedt. A sárga-fekete alakulat a tavasz végén átadólistára tette mindkettőjüket.

Götze és Schürrle csak statiszták voltak Dortmundban Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto/Ralf Ibing

Götze a legfrissebb hírek szerint talán Monacóban folytathatja, ami komoly visszalépés lenne a számára. 28 éves. A francia Riviérára való igazolásnak leginkább modell és influenszer felesége örülne. Götze aligha ott érne pályafutása újabb csúcsára. André Schürrle viszont még megdöbbentőbb lépésre szánta rá magát, pedig az ő felesége is biztosan szívesen lakna Monte Carlóban. 29 évesen ugyanis bejelentette a visszavonulását. A labdarúgás egyik legismertebb jelenetét produkáló két focista közös története így ért méltatlan véget.