Vágólapra másolva!
Bobál Gergely, az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg korábbi támadója a portugál labdarúgó-bajnokságba feljutó Nacional csapatánál folytatja pályafutását.

Az NB I góllövőlistájának a harmadik helyén végző 24 éves támadó nem hosszabbította meg lejáró szerződését, így ingyen igazolt abba a csapatba, amelyben az ötszörös aranylabdás Cristino Ronaldo elkezdett futballozni.

Bobál Gergely négyéves szerződést kötött Madeira szigetén található Nacional csapatával. A Bors elérte a Párizsban élő menedzserét, Tóth Jánost, aki elmondta, hogy a magyar támadó hamarosan a lakását is kiválasztja Portugáliában.

Bobál Gergely bízik benne, hogy hamarosan a felnőtt válogatottba is meghívót kap Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Egy hónapja kezdtem tárgyalni a Nacionallal. Óriási az öröm Funchal városában, mivel az együttes most került vissza az élvonalba.

– mondta Borsnak Tóth János, aki szerint Bobál gólkirály is lehetett volna. – Ha az utolsó három fordulóban nem játszik gyengébben, 20 találattal most ő az NB I gólkirálya.

Mivel a ZTE-nél többen rárajtoltak a címre, néhányan önző módon futballoztak.

Pedig például a PSG-ben Neymar mindig továbbpasszolja a labdát Kylian Mbappénak, ha a világbajnok jobb helyzetben van" – tette hozzá a játékos menedzsere, aki elárulta, hogy Bobál Gergely jövő héten érkezik Madeirára.

Bobál Gergely néhány évvel ezelőtt a magyar futball egyik legnagyobb reménysége volt. 2012-ben 16 évesen mesternégyest lőtt a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében, és a Manchester Citynél is megfordult próbajátékon – ikertestvérével Dáviddal együtt. Dávid később alapember lett Marco Rossi bajnoki címet nyerő Honvédjában, Gergelyt azonban többnyire kölcsönadogatta a Honvéd. Megfordult Gyirmóton, a német VfL Wolfsburg negyedosztályú utánpótlás csapatában, Zalaegerszegen, majd 2018-ban az NB II-es Csákvár megvásárolta. A Fejér megyei csapatban 38 meccsen 17 gólt lőtt, 2019 januárjában pedig újra lecsapott rá a Zalaegerszeg, amellyel feljutott az élvonalba.

A ZTE színeiben 78 meccsen 34 gólt lőtt és 16 gólpasszt adott. Az idei szezonban 10 találattal a góllövőlista harmadik helyén végzett.