Társoldalunk:

Két portugál emelte az egekbe a Manchestert és a Tottenhamet

2020.08.02. 06:26

Emlékezetes pillanatokból és mérkőzésekből - amelyeket ebben a cikkben gyűjtöttünk össze - nem volt hiány az idei angol labdarúgó-bajnokságban. Ki lehet emelni csapatokat is, a Liverpool dominanciájára, vagy az újonc Sheffield United remeklésére talán senki nem számított. Két együttes viszont a szezon második felében produkált óriási feltámadást, ezúttal róluk lesz szó: megpróbáltuk megvizsgálni, mi állt a Manchester United és Tottenham sikerei mögött.

Az MU-nál talán valamivel könnyebb a helyzet, ott egy szóval, pontosabban egy névvel el is lehet intézni a dolgot: Bruno Fernandes. Persze, igazságtalan lenne a többiekkel szemben minden sikert a portugálnak tulajdonítani, az azonban kétségtelen, hogy a Sportingtól januárban Manchesterbe érkező játékos transzfere az utóbbi évek legnagyobb igazolása volt a klubnál. 55 millió euróba került, amelyet gyakorlatilag ebben a félévben teljes egészében törlesztett. Érkezése előtt, január 31-én, még 14 (!) pont volt a Leicester City előnye a United előtt. Miután bekerült a csapatba, és végigjátszotta a szezon harmadik harmadát, a végén a vörösök néggyel előzték meg Brendan Rodgers csapatát - bronzérmesként, és ami ennél is fontosabb, BL-indulóként zárva a tabellán.

Bruno Fernandes (j) Ole Gunnar Solskjaer és a Manchester United aranytojást tojó tyúkja lett ManchesterbenForrás: AFP/Paul Ellis

A portugál 14 bajnokin lépett pályára, 8 gólt és 7 gólpasszt adott, ez a mutató pedig külön-külön is megállná a helyét, nemhogy együttesen. Februárban és júniusban is őt válassztották a hónap játékosának, Solskjaer alakulatának felemelkedésében tehát megkérdőjelezhetetlen szerepe volt a 25 éves középpályásnak.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet abból a szempontból jól jött a Manchesternek, hogy két kulcsembere, Paul Pogba és Marcus Rashford is felépült - utóbbi volt a kulcs, aki a visszatérést követően nagyszerűen futballozott, remekül megértette magát a társakkal, főleg Anthony Martiallal. És ha már a fiatal franciáról beszélünk, ő is kivette a részét a tavaszi/nyári menetelésből, hatszor volt eredményes, a Sheffield Unitedet például egymaga intézte el, az ő mesterhármasával nyert a csapat 3-0-ra.

Anthony Martial nagyszerűen játszott és hat gólt lőtt a PL hajrájábanForrás: AFP/Michael Steele

A saját nevelésű fiatalok mellett sem szabad szó nélkül elmenni, akik közül ketten, Brandon Williams és Mason Greenwood alapemberei lettek a Unitednek. Előbbi a következő szezonban nemhogy méltó kihívója lesz, vélhetően ki is szorítja a balhátvéd posztról Luke Shaw-t, utóbbi pedig olyan bajnoki hajrát produkált, amire talán még ő maga sem számított. Korábban szerzett öt gólját megduplázta, így tízzel zárta a szezont, amellyel megdöntötte Wayne Ronney 2003/2004-es évadban az Evertonnal felállított rekordját, az egy idényben lőtt gólokat tekintve, amelyet 18 éves, vagy annál fiatalabb játékos szerzett.

Az egyéni teljesítmények feljavulásának köszönhetően érthetően a csapat eredményei is változtak, természetesen pozitív irányba: az ősszel és télen a kis- és középcsapatok ellen elszórt pontok a bajnokság végén nem voltak jellemzőek a Unitedre, hol nyögvenyelősen, hol magabiztosan, de legtöbbször hozta a kötelezőt Solskjaer csapata. Sőt még történelmet is írt: a Sheffield (3-0), a Brighton (0-3), a Bournemouth (5-2) és az Aston Villa (0-3) elleni egymást követő bajnokikon egyaránt minimum három gólt szerzett, amire korábban még egyetlen gárda sem volt képes a Premier League-ben. Ehhez párosult a Big Six elleni rangadókon nyújtott parádés szereplés, amelyeken összesen 18 pontot gyűjtöttek a manchesteriek, többek között oda-vissza legyőzve a Chelsea-t és a városi rivális ManCityt. Ezek után csodálkozik még valaki, hogy a Manchester United harmadikként zárt és biztosította a helyét a Bajnokok Ligája csoportkörében?

A Manchester United óriási hajrával nemcsak a top négybe, a dobogóra is odaértForrás: AFP/Oli Scarff

A Tottenhamnél kissé bonyolultabb a helyzet, a rapszodikus szezon legfőbb okai az előző idényre vezethetők vissza. Ott ugyanis a Spurs minden várakozást felülmúlva egészen a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt, a Ligakupában pedig elődöntőig jutott így a megszokottnál nagyjából 20 meccsel több volt a játékosok lábában, amit a nyári szünetben nem sikerült kellően kipihenni. A hírek szerint ráadásul a Liverpool ellen elveszített BL-finálé a hangulatra is rányomta a bélyegét - amin persze nem lehet csodálkoni -, így az új évadnál alaposan beragadt a londoni együttes.

A vezetőség türelme november 19-ig tartott az argentin Mauricio Pochettinóval szemben, miután a 12. fordulót követően csak a 14. volt a tabellán a csapat, megköszönték a munkáját. Egy nappal később José Mourinhót nevezték ki a helyére, aki két 3-2-es győzelemmel nyitott - igaz, a West Hamet és a Bournemouth-t ennél simábban is legyőzhették volna. Utána viszont elindult egy teljesen hullámzó és kiszámíthatatlan menetelés, amely során kikaptak többek között a Manchester Unitedtől, a Chelsea-től és döntetlent játszottak a kieső Watford-Norwich kettőssel, ugyanakkor legyőzték a Southamptont, az Aston Villát, vagy éppen a Manchester Cityt is. 

A Tottenham elképesztően rapszodikus szezonon van túl, a végén mégis kijutott a nemzetközi kupaporondraForrás: AFP/Michael Regan

Januárban és februárban egyszerre három kulcsember dőlt ki a csapatból, Harry Kane és Szon Hung Min a támadósorból, Moussa Sissoko a középpálya védekező részéről, ez pedig úgy tűnt, teljesen megpecsételte a Spurs sorsát. A fővárosiak a Wolves és a Chelsea elleni újabb rangadót elveszítették, a Burnleyvel leikszeltek, a Norwich-csal szemben pedig hazai pályán búcsúztak az FA-kupa nyolcaddöntőjében. Ekkor jött azonban a világjárvány és mint utólag kiderült, ez megmentette a Tottenhamet.

A háromhónapos kényszerszünet alatt ugyanis felépültek a hiányzók - sőt, Szon hazájában, Dél-Koreában katonai szolgálatot is teljesített! - és segítségükkel elképesztőt hajráztak. A hátralévő kilenc meccsükből ötöt megnyertek, három döntetlennel zárult és csupán a Sheffield otthonában kaptak ki - Kane volt a vezér, az angol válogatott támadó egymaga hét gólt szerzett. Mindennek, meg persze az előttük lévő riválisok hullámzó teljesítményének köszönhetően végül óriási bravúrral odaértek a hatodik, Európa-liga indulást jelentő helyre.

José Mourinhónak a szezon végén volt oka az örömre, a 14. helyről az Európa-ligába vezette a TottenhametForrás: AFP/Michael Regan

És volt még egy kulcsa a sikereknek: Mourinho saját magához képest is pragmatikusabb és eredménycentrikusabb futballt játszatott a csapattal, amit bár sokan bíráltak, végül elérte a célját. A jól megszervezett védelem mindig is jellemző volt a portugál szakember csapataira, emellett viszont elképesztő hatékonysággal vitték végig a kontrákat - a Leicester ellen például úgy nyertek 3-0-ra, hogy hét próbálkozásukból három talált kaput, a vendégeknél ez a mutató 24/6 volt.

Azon persze lehet vitatkozni, mekkora eredmény egy csapatnak az El-indulás azok után, hogy két szezonnal ezelőtt Bajnokok Ligája döntőt játszott, rá egy évre pedig a legjobb 16 közé jutott a legrangosabb európai kupasorozatban. Ám ha valaki november 19-én azt mondja a Spurs bármely vezetőjének, játékosának, vagy szurkolójának, hogy a 14. hely ellenére szezon végén hatodik lesz a csapat és a következő évadban is szerepelhet a nemzetközi porondon, alighanem mindenki vakon aláírja.

Márpedig ez történt, így mind a Spurs, mind a United érdekelt lesz Európában a következő idényben.