Társoldalunk:

Szoboszlai Dominikkel készített interjút a France Football

2020.07.30. 14:05

Szoboszlai Dominikkel az aranylabdát is odaítélő France Football hetilap internetes kiadása készített interjút. A 19 éves játékosról azt írják, hogy „született tehetség, elegancia, taktikai intelligencia és kemény munka" jellemzi. A Red Bull Salzburg mezében 12 góllal és 18 gólpasszal zárta az idényt, nem véletlenül figyeltek fel rá európai topcsapatok.

A France Football kiemeli, hogy Szoboszlai fantasztikus formában tért vissza a lezárást követően. A magyar játékos elmondta, tökéletesen kihasználta a karantént, folyamatosan edzett, a szobáját edzőteremmé alakította, alig várta, hogy újra focizhasson és kirobbanó formában tért vissza.

A francia lap az után is érdeklődött, melyik a játékos kedvenc posztja.

„Az utóbbi időben egy 4-2-2-2.es felállásban szerepeltünk, egyike voltam a két 10-esnek. Ez a kedvenc posztom. Szeretek a szélről befele húzni és jobbal lőni. A jobb lábam az erősségem, minden edzés után maradok a pályán és rúgok 50 szabadrúgást. Érdemes gyakorolni, mert ez is egy lehetőség a gólszerzésre. Szeretek kockázatot vállalni a pályán, ezzel is azt mutatom, hogy nem félek semmitől. Ha hibázok, legalább megpróbáltam, ha nem próbálom meg, akkor soha nem fog sikerülni. Mindig fent van a fejem, muszáj tudnom, mi történik körülöttem, hogy tudjam, mi lesz a következő mozdulat" – mondta Szoboszlai, aki kitért különleges mentalitására és az édesapjával való kapcsolatára is.

Szoboszlai Dominik a magyar válogatottbanForrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Három éves voltam, amikor először láttam játszani. Szerepelt a magyar élvonalban, de nem volt akkora sztár, mint mondjuk Erling Haaland apukája. Sok segítséget kaptam tőle, nélküle nem tartanék itt. 2007-ben nyitott egy akadémiát, szűk területen tanultuk a játékot, nagyon hasznos volt. Gyerekként volt, hogy napi négyszer edzettem, kisebbekkel, nagyobbakkal. 15 évesen kerültem Salzburgba, nem volt könnyű, de ilyen a foci. Salzburgban vagy a tartalékok között a Lieferingben mindenki megkapja a lehetőséget. Imádtam Erling Haalanddal és Takumi Minaminóval együtt játszani, megérdemelték, hogy a Dortmund és a Liverpool leigazolta őket. Én azonban magammal foglalkozom, nem voltam szomorú, hogy eligazoltak. Jók voltak, segítettek a csapatnak, de nélkülük is jók lehetünk. Mindemellett egy az egyben szerintem jobb vagyok, mint Erling, de ő biztos az ellenkezőjét mondaná (nevet). Remélem, egyszer lesz lehetőségünk egymás ellen szerepelni" – mondta Szoboszlai.