Véget ér a Serie A: rangadók döntenek a dobogóról, két csapat az életéért küzd

fbl Horizontal
Inter Milan's Italian defender Alessandro Bastoni (L) fights for the ball with Atalanta's Croatian forward Josip Ilicic during the Italian Serie A football match between Inter Milan and Atalanta on January 11, 2020 at the San Siro stadium in Milan. (Photo by MARCO BERTORELLO / AFP)
Vágólapra másolva!
Az ezüst- és a bronzérem, illetve a harmadik kieső hely sorsa maradt kérdéses az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi zárófordulójára, melyben a második helyről két rangadó, az Atalanta-Internazionale és a Napoli-Lazio meccs dönt majd.

A Juventus múlt hétvégén gyűjtötte be sorozatban kilencedik bajnoki címét, s az előző héten már az is biztossá vált, hogy mellette az Inter, az Atalanta és a Lazio képviseli majd a Serie A-t a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

Utóbbi három csapat viszont azóta is fej fej mellett közelít a cél felé, egyetlen pont választja el egymástól az együtteseket.

A legjobb helyzetben az Inter van, Antonio Contéék állnak a második helyen, ám előnyük szinte csak jelképes, mivel a harmadik Atalanta ellen mindenképpen győzniük kell a biztos második helyhez,

mivel döntetlen esetén a Lazio egy nápolyi győzelemmel eléjük kerülhet.

A Lazio még harcban van a dobogóért Forrás: NurPhoto via AFP/Franco Romano/NurPhoto/Franco Romano

A két meccs közül a dél-olaszországi összecsapás tűnik egyértelműbbnek, mivel

a kupagyőztes Napolinak kevés motivációja lehet: már biztosan a hetedik a tabellán,

ráadásul jövő szombaton a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján lép pályára - jelen állás szerint - Barcelonában. Ezzel szemben a rómaiaknak ez a szezon utolsó mérkőzése, s ha győznek, legrosszabb esetben is a harmadik helyre lépnek előre.

Az Atalanta és az Inter hasonló cipőben jár, mindkét gárdára még európai szereplés vár, ám amíg a bergamóiaknak több mint másfél hetük lesz a PSG elleni BL-negyeddöntőig, addig az Internazionale már csütörtökön pályára lép a Getafe ellen az El nyolcaddöntőjében.

A két tréner, Gian Piero Gasperini és Conte vélhetően nem akar sérülést kockáztatni,

így elképzelhető, hogy a második hely lehetősége ellenére sem lesz olyan éles a találkozó, mint "normál" időszakban lenne.

Nagy csata várható a két élcsapat összecsapásán Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az Atalanta számára viszont további célt jelenthet, hogy

két találat hiányzik a csapatnak ahhoz, hogy elérje a százgólos határt.

A gárda már így is az elmúlt 61 év legtöbb találatát szerezte a Serie A-ban.

Az alsóházban a Genoa és a Lecce vív nagy csatát a kiesés elkerüléséért.

Jelenleg a Lecce a kieső, egy ponttal elmaradva a 17. helyen álló riválisától. Az egy pont viszont valójában három, mivel az egymás elleni eredmény a genovaiaknak kedvez, azaz a Leccének csak a Parma elleni győzelem jelenthet bennmaradást, az is csak akkor, ha a Genoa nem győzi le a Hellas Veronát.

Serie A, 38. (utolsó) forduló:
szombat:
Brescia-Sampdoria 18.00
AC Milan-Cagliari 20.45
Atalanta-Internazionale 20.45
Juventus-AS Roma 20.45
Napoli-Lazio 20.45
vasárnap:
SPAL-Fiorentina 18.00
Bologna-Torino 20.45
Genoa-Hellas Verona 20.45
Lecce-Parma 20.45
Sassuolo-Udinese 20.45

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista