Társoldalunk:

Újabb DVSC-győzelem a DEAC elleni városi meccsen

2020.08.05. 18:58

Az NB I-től júniusban búcsúzó DVSC labdarúgócsapatának győzelmét semmi sem veszélyeztette, Kondás Elemér együttese két győzelemmel kezdte meg az NB II 2020-21-es szezonját. A debreceni városi rangadón az előző szezonban még harmadosztályú DEAC udvarias vendéglátónak bizonyult, a Loki néhány perc alatt eldöntötte a három pont sorsát. A végeredmény 3-0 a DVSC javára, a Loki két meccsen 6 pontot szerzett és még gólt sem kapott az NB II-ben. 

A DEAC (az egyetemi csapat volt a pályaválasztó a Nagyerdei Stadionban megrendezett mérkőzésen) igazán udvarias vendéglátónak bizonyult. Debrecenben már a meccs előtt órákkal megkezdődött a program, a családok számára szervezett szórakozási lehetőséget a két klub. A meccsre aztán több mint 6000 néző látogatott ki. A kezdőrúgást a DVSC és a DEAC két egykori legendás játékosa, majd edzője, Temesvári Miklós és dr. Puskás Lajos végezte el. De további érdekességet jelentett, hogy a DVSC jelenlegi edzője, Kondás Elemér ezt megelőzően a DEAC csapatánál dolgozott.

Debrecenben több mint 6000 szurkoló nézte meg a DVSC és a DEAC mérkőzésétFotó: Polyák Attila - Origo

A DVSC a meccs elején a DEAC tudtára adta, hogy az egyetemi csapat ne számítson sok jóra ezen a szerdai mérkőzésen. Már a 6. percben vezetett a Loki, mert Pintér Ádám 13 méterről leadott lövése után a labda akadálytalanul jutott a DEAC kapujába.

Nem sokkal később már 2-0-ra vezetett a DVSC. Egy teljesen felesleges szabálytalanság után a bíró tizenegyest ítélt, amelyet Bódi Ádám értékesített.

Negyedóra után tehát teljesen megnyugodhatott a DVSC. Ez meglátszott az első félidő hátralévő részében, ugyanis ekkor már nagy helyzet nem alakult ki. A DEAC nem tudott semmilyen komoly ellenállást kifejteni, a támadójátéka pedig értelmezhetetlen volt az egyetemi csapatnak. A Loki pedig tudta, hogy nagyon hosszú még ez a bajnokság, hiszen összesen 38 fordulót játszanak le az NB II-es csapatok.

A piros mezes DVSC negyedóra alatt eldöntötte a három pont sorsátFotó: Polyák Attila - Origo

A második félidő 4. percében akár 3-0 is lehetett volna az állás, de Kinyik a felsőlécet találta telibe. Innentől kezdve kissé leült a mérkőzés, de ez nem feltétlen a Loki hibája volt. A DEAC-nak kellett volna nagyobb ellenállást kifejtenie, de erre képtelenek voltak az egyetemi csapat játékosai. A DVSC meg úgy volt vele, hogy vezet 2-0-ra, minek akkor szétszaggatni az istrángot.

Mezőnyben is nagy volt a különbség a két együttes között, de helyzet nem alakult ki. A második félidő közepén Bódi meglátta, hogy a DEAC kapusa kint áll, a kapura lövése azonban célt tévesztett. Az edzőmérkőzéssé szelídült összecsapáson lassan peregtek a percek. A semmittevést a DVSC csatára, Tischler Patrik unta meg, aki a 76. percben egy jobboldali beadás után nagyon szép mozdulattal növelte a Loki előnyét. (3-0.)

Innentől kezdve tényleg nyugodtan passzolgathatott a DVSC, mert minden fontos kérdés eldőlt. A hátralvévő pár percben már nem esett újabb gól.

Kondás Elemér (fehér ingben), a DVSC edzője újabb győzelemnek örülhetettFotó: Polyák Attila - Origo

 A DVSC jól kezdte az NB II-es szezont, hiszen két meccsen 6 pontot gyűjtött és gólt sem kapott. A Loki vasárnap a Siófok otthonában folytatja az NB II-es bajnokságot.

Labdarúgó NB II. 2. forduló: DEAC - DVSC 0-3 (0-2)
Korábban játszották:
Békéscsaba - Vasas 1-1 (1-1)
Később játszották:
Budaörs - BFC Siófok 3-2 (1-0)
Dorog - Soroksár 1-0 (1-0)
Szentlőrinc SE - Gyirmót 2-0 (1-0)
Ajka - Kazincbarcika 3-1 (1-1)
Csákvár - Szeged 1-1 (1-1)
Győri ETO - Kaposvár 1-1 (0-1)
Haladás - Szolnok 1-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC - Pécsi MFC 2-0 (2-0)