Társoldalunk:

Messi még sosem volt ilyen erőszakos, simán jutott tovább a Barcelona

2020.08.08. 23:06

Két nyolcaddöntő visszavágója maradt még hátra a hosszúra nyúlt idei BL-szezonból: szombaton este a Barcelona a Napolit fogadta, a Bayern pedig a Chelsea-t látta vendégül. Gólgazdag meccseket játszottak a csapatok, amelyeknek végén az egyébként is kedvezőbb helyzetben lévő katalán és müncheni csapat örülhetett, velük lett teljes a legjobb nyolc mezőnye.

Barcelona - Napoli

Habár a katalánok az idegenbeli 1-1 után némileg kedvezőbb helyzetből várhatták a párharc második meccsét, korántsem mehettek biztosra, Gennaro Gattuso együttese ugyanis a koronavírus utáni időszakban meggyőzően teljesített. A Barca a Griezmann-Messi-Suárez támadótrióval rohamozott, a középpályáról viszont hiányzott az eltiltott Busquets-Vidal duó. Vendég oldalon bár sokáig kérdéses volt Lorenzo Insigne játéka, végül Mertens és Callejon mellett az olasz szélső is ott volt a csapatban.

A koronavírus áldozataira való tekintettel gyászszünettel kezdődött a mérkőzés a Nou CampbanForrás: AFP/Lluis Gene

Már a 2. percben hatalmas bajba kerülhetett volna Quique Setién csapata, egy beadás Piquéről éppen Mertens elé pattant, aki az ötös bal sarkáról tüzelt, a labda pedig a kapufán csattant. A folytatásban is aktívabbak voltak az olaszok, gólt azonban szinte a semmiből, de a Barcelona szerzett: Rakitic szögletét Lenglet fejelte Ospina kapujába.

A vezetés érezhetően megnyugtatta a hazai csapatot, fokozatosan átvette a meccs irányítását, a Napolit viszont megfogta a bekapott találat. A 23. percben pedig még nagyobb lett a baj, Messi volt erőszakos a 16-oson belül, nagyjából négy védőn hámozta át magát kisebb-nagyobb szerencsével, majd szépen tekert a jobb alsó sarokba.

Nem sokkal később úgy tűnt, minden lényegi kérdést lerendeztek a hazaiak, Messi lőtt újabb gólt, ám videózás után elvették a találatot, a labda ugyanis hozzáért az argentin kezéhez (az új szabály szerint gólnál nincs vétlen kezezés, mindeképp el kell venni a gólt).

Azonban ami késik, nem múlik, a szünet előtt a felszabadítani igyekvő Koulibaly elől pöckölte el a labdát Messi a Napoli 16-osán belül, a szenegáli védő pedig "agyonrúgta" az argentint. Az esetet érthetetlen módon perceken keresztül nézték vissza, mire nagy nehezen megítélték a 11-est (a török bíró elsőre be sem fújta), amelyet Suárez lőtt be magabiztosan.

Ezzel azonban még nem ért véget a játékrész, Rakitic ugyanis a túloldalon szintén a büntetőterületen belül buktatta Mertenst, ezért is járt a jogos 11-es, amelyből Insigne szépített.

A második félidőre változtatott Gattuso, Demme helyett Lobotkát küldte pályára. A játékrész eleje ezúttal is a Napolié volt, Insigne, Mertens és Fabian Ruiz is helyzetbe került, ám vagy Ter Stegen védett bravúrral, vagy a védők blokkoltak fontos pillanatban.

A Barca érezhetően visszavett, a Napoli azonban hiába próbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, nemhogy a továbbjutást jelentő egyenlítés, a szépítés sem akart összejönni. A katalánok a tőlük megszokott tiki-takával sokszor percekig eldugták a labdát, csak annyit adtak ki magukból, amennyit ebben a helyzetben ki kellett a magabiztos vezetés tartásához.

Mindezt olyannyira jól csinálták, hogy a lefújásig sem változott az eredmény, így végül simán, 4-2-es összesítéssel jutottak be a legjobb nyolc közé.

Bayern München - Chelsea

A bajorok gyakorlatilag már február végén, az odavágón eldöntötték a párharc sorsát, hiszen Gnabry két góljával és Lewandowski találatával a Stamford Bridge-en győztek 3-0-ra. Frank Lampard együttese ráadásul rengeteg hiányzóval utazott Münchenbe, Jorginho és Marcos Alonso eltiltás, Pulisic, Azpilicueta, Pedro és Willian pedig sérülés miatt nem léphetett pályára az Allianz Arénában. Mindezek ellenére a két edző, Hans-Dieter Flick és Frank Lampard a lehetőségeihez mérten nagyjából a legerősebb kezdőjét küldte pályára. 

A Bayern már a 8. percben vezetést szerzett a Chelsea elleni visszavágónForrás: AFP/Tobias Schwarz

A várakozásoknak megfelelően a bajorok a visszavágón is magukhoz ragadták a kezdeményezést és már a 8. percben megszerezték a vezetést: Lewandowski kapott remek labdát középen, eltolta Caballero mellett, aki buktatta. A játékvezető először 11-est ítélt, ám asszisztense lest jelzett így visszavonta - csakhogy a videószobából visszanézték az esetet és kiderült, nem volt az, így jöhetett a büntető, amelyet a lengyel támadó védhetetlenül lőtt a kapuba.

A gól után sem álltak le a bajorok, már az ellenfél térfelén letámadták a Chelsea játékosait, amelynek a 24. percben meg is lett az eredménye: Müller szerzett labdát Kovacictól, Lewandowskihoz passzolt, aki a hosszú oldalon teljesen üresen álló Perisicet hozta kihagyhatatlan helyzetbe, a horvát szélső pedig megduplázta az előnyt. Összesítésben ekkor már 5-0-ra vezetett a Bayern.

Némileg váratlanul szinte azonnal szépítettek a londoniak, Hudson-Odoi lőtt szép gólt Neuer kapujába, ám a VAR ezúttal is közbeszólt, a gólpasszt adó Tammy Abraham nagyjából 25 centis lesen volt, amikor megkapta a labdát, így nem adták meg a találatot.

A félidő előtt azonban mégis összejött a londoni becsületgól, Emerson centerezését Neuer éppen Abraham elé ütötte, aki köszönte szépen, és az üres kapuba passzolt.

A második félidőt is a Bayern kezdte aktívabban, ám a játékrész elejének legfontosabb történése Boateng sérülése volt, akit percekig kellett ápolni egy párharcot követően. Szerencsére az ijedtség nagyobb volt, a német védő visszatért és már a pályáról nézte, ahogyan Thomas Müller kis híján tovább növelte az előnyt, ám a támadó nagyon rosszul találta el Davis remek beadását, így kimaradt a ziccer.

Flick azonban nem akart kockáztatni, lekapta Boatenget, akit az a Süle váltott, aki keresztszalag-szakadás miatt gyakorlatilag az egész szezont kihagyta, Perisic helyére pedig Coutinho állt be. Újabb gólt azonban Thiago szerezhetett volna, aki egy szöglet után teljesen üresen fejelhetett szemben a kapuval, de egy védőt talált telibe a próbálkozás. A túloldalon ígéretes szabadrúgásból egyenlíthettek volna a vendégek, Barkley azonban a sorfalba bombázott, majd Coutinho csavart éppen csak a jobb felső sarok fölé.

A 76. percben aztán a csak megszületett a harmadik Bayern gól, a Chelsea védelmére egész szezonban jellemző bizonytalanságot a teljesen üresen hagyott Tolisso használta ki.

A londoni megpróbáltatásoknak itt azonban még nem volt vége, Lewandowski egy szép fejessel a 84. percben 4-1-re módosította az eredményt.

7-1-es összesítéssel tehát a Bayern jutott a negyeddöntőbe, ahol augusztus 14-én pénteken a Barcelona lesz az ellenfele.