Vágólapra másolva!
A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság (NB II) 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Debrecen meglepetésre 1-0-ra kikapott a Gyirmót vendégeként.

A Debrecen veretlenül várta a Gyirmót elleni összecsapást – három győzelem mellett egy döntetlent játszott a forduló előtt –, de nem mehetett biztosra a győri riválisa ellen, amely főleg hazai pályán nagyon veszélyes ellenfél tud lenni.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de amíg Tischler Patrik elrontotta a ziccerét a 34. percben – Rusák bravúrral védett –, addig a másik oldalon a Gyirmót nem hibázott:

a 40. percben Nagy Patrik baloldali szögletét követően Varga Barnabás csúsztatott a kapuba a védőjét megelőzve.

Kikapott a DVSC a Gyirmót vendégekén Forrás: DVSC/Facebook

Nem sokkal később büntetőt reklamáltak a hazaiak Szatmári Csaba megmozdulása után, de Szőts játékvezető szerint nem történt kezezés, így maradt a félidőre az egygólos gyirmóti vezetés.

A második 45 perc bő negyedórás késéssel kezdődött, ugyanis a stadion világításával problémák voltak.

A folytatásban a Debrecen mindent megtett az egyenlítésért, akadtak is helyzetei a vendég együttesnek, de Rusák magabiztosan védett. Kondás Elemér cserékkel próbálta még felrázni a csapatát, de ezen a napon

a DVSC nem tudott gólt szerezni, így elvesztette a veretlenségét a másodosztályban.

Az FC Ajka hazai pályán 4-0-ra legyőzte az újonc Szentlőrinc csapatát, ezzel a tabella élére állt.

Merkantil Bank Liga, 5. forduló
Gyirmót FC Győr-Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Varga B. (40.)

További eredmények:
FC Ajka-Szentlőrinc 4-0 (2-0)
Pécsi MFC-Békéscsaba 1912 Előre 0-0
Kaposvári Rákóczi FC-Aqvital FC Csákvár 2-2 (2-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budaörs 0-2 (0-1)
Szolnoki MÁV FC-BFC Siófok 3-1 (1-1)
DEAC-Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)
Soroksár SC-Kolorcity Kazincbarcika SC 0-2 (0-1)
Dorogi FC-WKW ETO FC Győr 2-0 (1-0)
Vasas FC-Szombathelyi Haladás 2-2 (0-1)

Az NB II állása Forrás: eredmenyek.com