Meccs közben állt le a beültetett defibrillátora az Ajax futballistájának

fbl Horizontal
Daley Blind visszatérhetett
Vágólapra másolva!
A Hertha BSC ellen játszott keddi felkészülési mérkőzésen egy pillanatra leállt a beültetett defibrillátora Daley Blindnek, az Ajax holland válogatott labdarúgójának.

A 30 éves védő néhány perccel a találkozó lefújása előtt összeesett a pályán, és Erik ten Hag vezetőedző beszámolója szerint a rosszullétét az okozta, hogy a szívverését szabályozó készülék rövid időre kikapcsolt. Blind hamarosan jobban lett, és saját lábán hagyta el a pályát.

A hátvédnél decemberben diagnosztizáltak szívizomgyulladást, miután a Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően szédülésre panaszkodott. Ezért beültettek neki egy defibrillátort, amely szabályozza a szívverést, és szükség esetén megakadályozza a hirtelen szívmegállást. "Nincs semmilyen tünete, csak annyi történt, hogy a készülék leállt, de ezt követően azonnal jobban érezte magát" - nyilatkozta az Ajax vezetőedzője a holland televíziónak, és hozzátette, Blindre most további orvosi vizsgálatok várnak.

A 69-szeres válogatott Blind bekerült a hollandok bő, 32 fős keretébe a lengyelek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Az Ajax a holland bajnokság első fordulójában, szeptember 13-án a Sparta Rotterdam vendége lesz.