Vágólapra másolva!
Először beszélt nyilvánosan a Görögországban történtekről a Manchester United angol válogatott védője, Harry Maguire.

A Manchester United szerdai közleménye szerint megszűntették Görögországban a hátvéd bűnügyi nyilvántartását, az ügyét pedig egy magasabb szintű bíróság tárgyalja majd, de minden bizonnyal csak a következő naptári évben. A fellebbezés sikeres volt, így törölték az eredetileg hozott ítéletet.

„Először azt hittem, hogy elrabolnak minket. A földön térdeltünk, felemeltük a kezeinket és elkezdtek ütni minket. Nekem a lábamat verték, miközben azt kiabálták, hogy nem fogok többet focizni" – nyilatkozta Harry Maguire a BBC-nek.

Harry Maguire ügyét újratárgyalják Forrás: AFP/Oli Scarff

„Ekkor arra gondoltam, hogy kizárt, hogy ezek az emberek rendőrök legyenek. Egyáltalán nem tudtam, hogy kik lehetnek, ezért menekülni próbáltam, teljesen bepánikoltam, halálfélelmet éreztem" – mondta a hátvéd, aki ekkor épp egy rendőrőrs előtt volt és lánytestvérét, Daisy-t próbálta kórházba juttatni, aki kezdte elveszíteni az eszméletét, miután két férfi „csinált vele valamit".

Maguire tagadja, hogy megpróbálta volna megvesztegetni a rendőröket, ez szerepelt az eredeti vádiratban. A játékos azóta kikerült az angol válogatott keretéből, de úgy érzi, nincs miért bocsánatot kérnie, csak azt sajnálja, hogy a klubját kellemetlen helyzetbe hozta akaratán kívül.

„Szörnyű volt, senkinek nem kívánom, amit átéltem. Először láttam belülről börtönt. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Ez viszont bárhol megtörténhetett volna, továbbra is szeretem Görögországot" – mondta Maguire, aki eredetileg 21 hónapos börtönbüntetést kapott, felfüggesztve.

Az eredeti vád szerint vesztegetés és hivatalos személy elleni erőszak volt a bűncselekmény, amivel őt, a bátyját és egy barátjukat vádolták.