NB II: Hétgólos mérkőzésen nyert a Soroksár

Soroksár SC, Lipcsei Péter
Nyolc között a Soroksár az MK-ban
Vágólapra másolva!
Hétgólos mérkőzésen verte a Soroksár a Csákvárt a labdarúgó NB II 7. fordulójának szombat délutáni programjában. Debrecenben öt gólt láthattak nézők, míg Dorogon azt, hogy a Békéscsaba, a mezőnyben egyedüliként továbbra is őrzi veretlenségét.

A forduló vasárnapi programjának rangadóját Gyirmóton játszották, ahol a kezdés pillanatában a negyedik helyen álló hazaiak a második helyezett Szolnokot fogadták. Az első félidőben inkább a vendégek irányították a meccset, közvetlenül a szünet után azonban a Gyirmót szerzett vezetést, egy szöglet után Németh Bence volt eredményes. Egészen a 94. percig úgy tűnti, hogy győztes gólt szerzett, ekkor azonban egy szöglet után egyenlíteni tudott a Szolnok.

A mezőny egyetlen veretlen csapata, a Békéscsaba Dorogon sem kapott ki, sőt nyert 2-0-ra, miután előbb a 79. percben sikerült kihasználniuk a hazai védelem sokadik hibáját, majd az utolsó percben még bebiztosították a három pontot.

Soroksáron nem volt hiány a gólokban, az ötödik percben már 1-1 volt az állás. A folytatásban a fővárosi csapat irányított, és az 51. percben már két góllal vezetett, azonban a találkozó hajrájában két percen belül szerzett két találattal egyenlített a Csákvár. Mégsem szerzett pontot, mert a ráadásban a második gólját szerző Lovrencsics Balázs jóvoltából nyert a Soroksár.

Az előző fordulót megelőzően edzőt váltó Győri ETO a válogatott csatár, Priskin Tamás tizenegyes góljával az első negyedórához közeledve szerzett vezetést, amit a félidő végéhez közeledve meg is dupláztak a zöld-fehérek. Fordulás után előbb szépített a DEAC, majd a Vaskeba kezezése után megítélt büntetőből ki is egyenlített. A vétkes debreceni pedig megkapta második sárga lapját, egyúttal a pirosat is. Az emberelőnyt pedig kihasználta a DEAC, amelyik egy újabb gólt szerezve megnyerte a mérkőzést. Az utolsó percekben még Várit is kiállította a játékvezető a vendégektől.

Eredmények, NB II, 7. forduló:
Soroksár–Aqvital FC Csákvár 4–3
gólszerzők: Orosz 5., Gengeliczki 17., Lovrencsics B. 51., 90+1., ill. Daru 3., Madarász 80., Mim 81.
Dorogi FC–Békéscsaba 1912 Előre 0–2
gólszerző: Lukács 79., Horváth P. 90+3.
DEAC–ETO FC Győr 3–2
gólszerzők: Urbin 47., Takács 71. (11-esből), Nagy K. 79., ill. Priskin 16. –11-esből, Májer 35.
piros lap: Vaskeba 71., Vári 90.(mindkettő Győri ETO)
Gyirmót FC Győr–Szolnoki MÁV FC 1–1
gólszerzők: Németh B. 48., ill. Tisza 90+4.