Vágólapra másolva!
László Csaba, a Ferencváros korábbi vezetőedzője vasárnap az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC szakvezetője lett, a klubnál pedig igazi sztárként kezelik a magyar szakembert.

Különösen a klub angol nyelvű Twittere-oldalát töltik meg a László Csaba érkezését ünneplő cikkek. Az indiai élvonalban szereplő klubok számára presztízskérdés, hogy európai edzőt ültessenek a kispadra, nem véletlen, hogy a bajnokság 10 csapata közül hétnek spanyol, kettőnek skót, egynek pedig immár magyar szakvezetője van.

A László Csabát köszöntő videóban az erdélyi születésű szakember úgy jelenik meg, mint egy igazi sztáredző, és még jól is áll neki ez a szerep.

A klub honlapján közzétett hír mellett két cikket is szemléznek a helyi lapokból. A Times of India és a DC Correspondent is részletesen bemutatja a magyar szakember pályafutását, kitérve a németországi játékoskarrierre, a Mönchengladbachnál kinevelt olyan klasszisokra, mint a vb-bronzérmes Marcel Janssen, a magyar válogatottnál betöltött másodedzői posztra, és a "magyar óriásként" jellemzett Ferencvárosnál töltött időszakra is.

De azt sem hallgatják el, hogy 2005-ben hazánkban az Év Edzőjének választották, valamint bravúrként értékelik – és az is volt –, hogy vezetésével az ugandai fociválogatott a világranglista 167. helyéről egészen a 97-ig jutott.