Társoldalunk:

A Hertha rendkívül dühös Piatek miatt a lengyel szövetségre

2020.09.07. 19:14

Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának igazgatója élesen kritizálta a lengyel szövetséget (PZPN) amiatt, hogy Krzysztof Piatek elutazott a nemzeti csapattal Bosznia-Hercegovinába.

A lengyel válogatott hétfő (ma) este Nemzetek Ligája-mérkőzésen lép pályára Zenicán, a német együttes pedig Preetz szerint megállapodott a PZPN-nel abban, hogy a csatár nem utazik el a találkozóra, ugyanis ezt követően - a jelenlegi német szabályok szerint - Berlinbe visszatérve kéthetes karantén vár rá.
A megegyezésünk ellenére utazott el - mondta a Kicker című magazinnak a sportvezető.

A lengyel szövetség hétfőn közleményben ismerte el, igaz, hogy a Hertha azt kérte tőlük, a csatár térjen vissza Németországba ahelyett, hogy Boszniába utazik, ám ők erre nem adtak engedélyt.

Krzysztof Piatek miatt áll a bálForrás: AFP/Odd Andersen

"Még a nemzetközi szövetséggel is felvették a kapcsolatot, akik azonban azt mondták, nincs olyan szabály, ami alapján a klubok ilyet kérhetnének a nemzeti csapatoktól" - mondta Jakub Kwiatkowsi szóvivő.

Hozzátette, felvették a kapcsolatot a német szövetséggel, akik ígéretük szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a játékos elkerülhesse a kéthetes karantént.
Piatek pénteken 63 percet játszott a hollandokkal szemben 1-0-ra elveszített találkozón.