Vágólapra másolva!
Kedden este a portugál labdarúgó-válogatott Cristiano Ronaldo vezérletével 2-0-ra győzött Svédországban, az ötszörös aranylabdás támadó pedig megszerezte a 100. gólját a nemzeti csapatban. A 35 éves támadó hamarosan minden idők legeredményesebb férfi focistája lesz válogatott szinten, ezért felelevenítjük a válogatottbeli mérföldköveket a karrierjében.

Ronaldót az után igazolta le a Manchester United, hogy az angol csapat 2003 nyarán felkészülési meccset játszott a Sporting Lisszabon otthonában.

A találkozón az akkor még csak 18 éves játékos elkápráztatta a manchesteri játékosokat, akik a legenda szerint a hazaúton győzködték Sir Alex Fergusont, hogy igazolja le Ronaldót.

A portugál szupertehetség 2003. augusztus 12-én igazolt a Manchester Unitedhoz, nyolc nappal később pedig egy Kazahsztán elleni barátságos mérkőzésén a félidőben állt be a legnagyobb sztár, Luis Figo helyére. A meccset végül a portugálok nyerték 1-0-ra Simao Sabrosa góljával, a gólpasszt természetesen Ronaldo adta, aki karrierje elején sokkal inkább az előkészítésben jeleskedett.

Ronaldo és Luis Figo a portugál válogatott edzőtáborában Forrás: AFP/Lluis Gene

Ronaldo első válogatottbeli góljára közel egy évet kellett várni, de azzal bebetonozta magát a portugál csapatba. A 19 éves támadó a 2004-es hazai rendezésű Európa-bajnokság nyitómérkőzésén csere volt a görögök ellen, a félidőben küldték pályára 1-0-s hátrányban. A későbbi Eb-győztes elleni 2-1-re elvesztett meccsen Ronaldo a 93. percben fejelt gólt Figo baloldali szöglete után, így a nyolcadik válogatott mérkőzésén megszerezte az első gólját.

A csalódást keltő ezüstéremmel záruló torna után Figo után már Ronaldo lett a portugálok első számú sztárja. Az Eb utáni vb-selejtezőkön 12 meccsen hét gólt lőtt és hét gólpasszt adott, a Németországban rendezett világbajnokságon azonban csak egy gólig jutott, azt is Irán ellen lőtte egy csoportmérkőzésen.

Ronaldo legemlékezetesebb megmozdulása a 2006-os világbajnokságon az volt, amikor az angolok elleni negyeddöntőben a heves reklamálása miatt kiállították a Ricardo Carvalhót ágyékon talpaló Wayne Rooney-t.

Az eset után Ronaldo közellenséggé vált a Manchester United-szurkolók szemében, amiért saját csapattársának provokált ki egy piros lapot, de szerencsére a vb után Sir Alex Ferguson kibékítette a két világklasszist, és a szurkolók is megbocsátottak a 21 éves portugál sztárnak.

A 2008-as Európa-bajnokságon csak a csehek elleni csoportmeccsen tudott gólt lőni, csapata pedig a negyeddöntőben búcsúzott a németek ellen. Az Eb után megörökölte a csapatkapitányi karszalagot a válogatottól visszavonuló Figótól, de

a 2010-es világbajnokság sem Ronaldóról szólt, ugyanis csak az Észak-Korea elleni 7-0-ra megnyert csoportmeccsen tudott gólt lőni, a portugálok pedig kiestek a nyolcaddöntőben a későbbi győztes spanyolok ellen.

Ronaldo 2010. október 12-én szerezte meg a 25. gólját egy Izland elleni Eb-selejtezőn az akkor már védjegyének számító 30 méteres szabadrúgásgóllal.

A 2012-es Európa-bajnokságon három gólig jutott, a portugál csapat pedig az elődöntőig menetelt, ott azonban tizenegyespárbajban kikapott a címvédő és későbbi győztes spanyol válogatottól.

Az első válogatottbeli mesterhármasát 2013. szeptember 6-án érte el egy Észak-Írország elleni világbajnoki selejtezőn.

Igaz, nem kerek szám, de Ronaldo második mesterhármasa a mai napig a legemlékezetesebb a portugál válogatottban. A 2012/13-as szezonban a Jupp Heynckes vezette Bayern München megnyerte a Bundesligát, a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is.

A francia Franck Ribéry a bajor csapat egyik legjobbja volt, és a szakértők biztosra vették, hogy a Bayern játékosa fogja megkapni az Aranylabdát.

Azonban Cristiano Ronaldo (és Lionel Messi is) előtte végzett a szavazáson. Ráadásul a portugál támadó diadalában komoly szerepet játszott, hogy meghosszabbították a szavazás határidejét, ami Ronaldónak pont elég volt arra, hogy a novemberi vb-pótselejtezőn mesterhármast szerezzen a svédek ellen, és kijutassa a csapatát a brazíliai tornára.

Ronaldo a 110. válogatott mérkőzésén duplázott a Kamerun elleni felkészülési meccsen. Az első gólja a 48. találata volt a portugál nemzeti csapatban, ezzel pedig megelőzte az örökranglista élén álló Pauletát, így 2014 márciusában minden idők legeredményesebb játékosa lett a portugál válogatottban - 29 évesen.

Ronaldo talán már régen elfelejtette az 50. gólját a válogatottban, ami a brazíliai világbajnokságon jött össze neki. A 114. válogatott mérkőzésén pályára lépő támadó a Ghána ellen 2-1-re megnyert csoportmeccsen lőtte az egyetlen gólját a tornán.

Azonban a portugálok korábban 4-0-ra kikaptak a későbbi győztes németektől, és az amerikaiak ellen is csak döntetlent játszottak, így szégyenszemre nem élték túl a csoportmeccseket.

A magyarok számára talán Cristiano Ronaldo 129. válogatott meccse a legemlékezetesebb, amikor a 2016-os Európa-bajnokságon Bernd Storck csapata 3-3-as döntetlent játszott a portugál válogatottal. A találkozót végig a mieink irányították, a portugálok pedig a két gólt szerző és egy gólpasszt adó Ronaldo vezérletével csak futottak az eredmény után.

Az ekkor már 60. válogatottbeli gólnál járó Ronaldo a mérkőzés hajrájában odasúgta Németh Krisztiánnak, hogy az eredmény mindkét csapatnak ideális, úgyhogy nem lenne rossz, ha a mieink visszavennének az iramból. A torna legnagyobb sztárja érthetően csak akkor nyugodott meg, amikor lefújták a mérkőzést.

Ronaldo még a Wales elleni elődöntőben lőtt egy gólt, majd a franciák elleni finálé 25. percében sérülés miatt le kellett cserélni. A portugálok a hosszabbításban megnyerték a döntőt, Ronaldo pedig átvette az edzői szerepet Fernando Santos szövetségi kapitánytól, és több mint egy órán keresztül irányított az oldalvonal mellől.

A kispad előtt irányító Ronaldo érdekesebb volt, mint maga a mérkőzés Forrás: AFP/Martin Bureau

A 2016-os Eb-győzelem után Ronaldo futószalagon kezdte termelni a gólokat: a következő kilenc válogatott meccsén 14-szer volt eredményes, az Andorra ellen 6-0-ra megnyert vb-selejtezőn mesternégyest lőtt, és a magyar válogatottat is két góllal szomorította a lisszaboni mérkőzésen.

Ronaldo 75. gólja nem sikerült túl emlékezetesre.

A 2017-es Oroszországban rendezett Konföderációs-kupán egy Új-Zéland ellen 4-0-ra megnyert csoportmeccsen volt eredményes tizenegyesből.

Ronaldo egyik legemlékezetesebb meccse a 151. válogatottbeli fellépése volt, amikor a 2018-as oroszországi világbajnokságon mesterhármast lőtt a spanyolok ellen, ezzel pedig az első portugál játékos lett, aki három vb-n is betalált.

A portugálok a nyolcaddöntőben estek ki az oroszországi vb-n, ezt követően Ronaldo majdnem egy évet pihent, kihagyott két edzőmeccset és a Nemzetek Ligája csoportmérkőzéseit is bojkottálta. A portugálok végül bejutottak a lisszaboni négyesdöntőbe, a végjátékra pedig Ronaldo is visszatért, aki a Svájc ellen 3-0-ra megnyert elődöntőben mesterhármast lőtt a 157. válogatott meccsén.

A hollandok elleni tavalyi nyári Nemzetek Ligája-döntő óta Cristiano Ronaldo hét meccset játszott a válogatottban, ezeken 13 gólt lőtt – Litvániának két meccs alatt lőtt egy mesterhármast és egy mesternégyest. Az utóbbi időben a 35 éves portugál támadó egyre több gólt lőtt tizenegyesből vagy üres kapura kijátszott helyzetből, de a svédek ellen a 165. válogatott meccsen újfent bizonyította, hogy bárhonnan életveszélyes.

A 100. gólja a 10. szabadrúgásgólja volt a válogatottban.

A 101. gólja pedig legszebb napjait idézte.

Az ötszörös aranylabdás ezzel a második férfi futballista lett, aki átlépte a százgólos álomhatárt válogatott szinten. A rekordot az iráni Ali Daei tartja, aki 109-szer volt eredményes címeres mezben, de ne legyen kétségünk afelől, hogy Ronaldo hamarosan megdönti a Bayern Münchenben és a Herthában is megforduló csatár csúcsát.