Társoldalunk:

A Dinamo Kijev, a PAOK és a Genk egy lépésre a BL-főtáblától

2020.09.15. 22:24

Három csapat, a Dinamo Kijev a PAOK és a Gent a Bajnokok Ligája főtáblájának küszöbén, miután mindhárman továbbjutottak kedden este a selejtező utolsó előtti köréből.

A Dinamo Kijev hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a holland AZ Alkmaar felett. A gólnélküli első félidőt követően az ukrán alakulat a második játékrészben két gólt is szerzett, így végül magabiztosan győzött hollan riválisa ellen.

Némi meglepetésre a PAOK ikiejtette nagyobbnevű portugál ellenfelét, a Benficát. A görögök szünetben ugyancsak 0-0-ra álltak, ám a második félidőben Dimitris Giannoulis és Andrija Zivkovic is betalált. A Benfica a 95. percben szépített, egyenlítenie azonban már nem sikerült.

A nap harmadik meccsén a Gent a Rapid Wiennel csapott össze. A belga együttes Niklas Dorsch góljával szerzett vezetést az első féldiőben, az 57. percben pedig egy büntetőből megduplázta előnyét. A hosszabbításban az osztrákok erejéből csak a szépítésre futotta, így 2-1-el búcsúztak.

A továbbjutó együttesek egyetlen párharc megnyerésére kerültek a BL csoportkörétől, ám ha kikapnának az utolsó selejtezőkörben, akkor az Európa-liga főtábláján már biztosan szerepelhetnek.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló:
Dinamo Kijev (ukrán)-AZ Alkmaar (holland) 2-0 (0-0)
PAOK (görög)-Benfica (portugál) 2-1 (0-0)
Gent (belga)-Rapid Wien (osztrák) 2-1 (1-0)