Vágólapra másolva!
A Topolya egy drámai ütközet végén búcsúzott az Európa-ligától, míg a DAC hosszabbítás után harcolta ki a győzelmet csütörtökön.

A játéknap legelképesztőbb mérkőzését Zentán a szerbiai Topolyai SC és a román FCSB játszotta egymással: a vajdasági együttes már az első félidő végén emberhátrányba került, de így is kiharcolta a hosszabbítást. Ekkor 4-4 volt az állás, majd kilenc főre olvadt a gárda, de így is kétszer egyenlített a ráadásban, viszont a 11-es párbajt mégis a vendégek nyerték.

A Kalmár Zsolttal és Schäfer Andrással felálló Dunaszerdahely óriási csatában, hosszabbítás után 5-3-ra nyert a cseh Jablonec ellen, ezzel bejutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójába. Mindkét magyar válogatott játékos végig a pályán volt.

Európa-liga-selejtező, 2. forduló:
FC DAC 1904 (szlovák)-Jablonec (cseh) 5-3 (1-1, 3-3, 4-3) - hosszabbítás után
Topolyai SC (szerb)-FCSB (román) 6-6 (2-1, 4-4, 5-5) - 11-esekkel: 4-5