Az AS Roma nem tudta sikerrel kezdeni a Serie A-t - videó

Vertical Horizontal fbl, AS Roma, Verona
Verona's Italian forward Samuel Di Carmine (L) fights for the ball with As Roma's defender Roger Ibanez during the Italian Serie A football match Verona vs As Roma on September 19, 2020 at Marcantonio Bentegodi stadium in Verona. (Photo by Alberto PIZZOLI / AFP)
Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 1. fordulójának szombat esti összecsapásán az AS Roma gólnélküli döntetlent (0-0) játszott a Verona ellen idegenben.

Az első félidőben hiába játszott nagy fölényben az AS Roma – 11 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, ebből ötször el is találta azt, és birtokolta 56 százalékban a labdát –, gólt nem tudott szerezni. Ahogy a Verona sem, pedig a hazai együttesnek is volt a félidő hajrájában egy ziccere Adrien Tameze révén.

A Roma nem tudott nyerni Veronában Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A második félidőben is többet birtokolta a labdát a Roma, viszont jóval kevesebb volt a lehetőség a gólszerzésre. Az utolsó tíz perchez érkezve a Verona kétszer, a vendég csapat egyszer talált kaput ebben a játékrészben. A 82. percben Federico Dimarco révén vezetést szerezhetett volna a Verona, de a lövése a felső lécet találta el, majd nem sokkal később a másik oldalon Leonardo Spinazzola is a kapufát találta el. Hiába voltak lehetőségek, gólt végül egyik csapat sem tudott szerezni, így maradt a gólnélküli döntetlen.

A Fiorentina egygólos sikert aratott szombaton az olasz labdarúgó-bajnokság nyitányán. A firenzeiek a vendég Torinót múlták felül Gaetano Castrovilli 78. percben szerzett góljával.

Fiorentina (1) v 0 Torino: G. Castrovilli 78' from r/soccer

Serie A, 1. forduló:
Hellas Verona-AS Roma 0-0
Fiorentina-Torino 1-0 (0-0)

A Benevento-Internazionale, az SS Lazio-Atalanta és az Udinese-Spezia mérkőzést szeptember 30-án rendezik.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista