Vágólapra másolva!
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának szombati mérkőzésén a Red Bull Salzburg együttesében eredményes volt a magyar válogatott Szoboszlai Dominik az Altach ellen 4-1-re megnyert mérkőzésen. 

Az összecsapás nagyon nem kezdődött jól a hazai együttesnek, ugyanis André Ramalhót már a 6. percben kiállította a játékvezető, majd a 33. percben Johannes Tartarotti révén a vezetést is megszerezte az Altach. A Red Bull Salzburg erejét mutatja, hogy emberhátrányban is sikerült fordítania a salzburgi sztárcsapatnak.

A 36. percben a magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik egyenlített büntetőből. A fiatal játékos a jobb alsóba lőtt, hiába találta el az irányt Casali.

Az egyik statisztikákkal foglalkozó honlap (11.com) megjegyzi, hogy Szoboszlai 2018 májusi debütálása óta mind a négy 11-esét berúgta a Salzburgban, ennyit pedig egyetlen csapattársa sem értékesített.

A 41. percben pedig már a hazai együttesnél volt az előny, Patson Daka találata után. A második félidő legelején, egészen pontosan a 46. percben Sekou Koita is eredményes volt, így már kettővel ment a Red Bull Salzburg. A 63. percben Rasmus Kristensen is gólt szerzett, az emberhátrány ellenére már gálázott a hazai csapat. Ezt követően le is cserélták Szoboszlait.

Újabb gól már nem esett a hátralévő időben, így a Red Bull Salzburg 4-1-re nyert, és két meccs után hat pontja van.