Társoldalunk:

Döntetlennel kezdte a Real Madrid a spanyol bajnokságot

2020.09.20. 22:56

A La Liga második fordulójában játszotta a 2020/2021-es szezon első bajnoki mérkőzését a Real Madrid a Real Sociedad vendégeként.

A találkozón kezdőként kapott lehetőséget a vendégek támadója, Karim Benzema, akinek ez volt a 350. spanyol első osztályú bajnoki meccse. A 32 éves francia csatár még 2009 nyarán érkezett Madridba, előtte Franciaországban játszott, így ezt a fontos mérföldkövet kizárólag a Real Madrid színeiben érte el.

Az összecsapáson rendesen felborult a pálya az első félidőben, a vendégeknél volt jóval többet a labda, a statisztikák szerint egészen pontosan 70%-ban. A bajnoki címvédőnek minden lehetősége megvolt a gólszerzésre, de ez az első 45 percben nem sikerült, hiába helyezte nagy nyomás alá az ellenfelét.

A Sociedad először a félidő utolsó perceiben jutott kapura lövéshez, igaz, ekkor Isak próbálkozásánál Courtoisnak kellett bravúrt bemutatni, hogy 0-0 maradjon az állás a szünetre.

A második félidőben is a Madridnál volt többet a labda, ekkor is hasonlóan nagy fölényt tudtak ebben a tekintetben kialakítani, mint tették azt az első 45 percben. A vendégek először a szünet után a 62. percben tették próbára a Sociedad kapusát, aki Benzema nagyjából 18 méterről leadott lövésénél mutatott be egy védést.

Zinédine Zidane a 70. percben nyúlt bele először a mérkőzésbe, ráadásul egyből hármat is cserélt a francia edző. A pályára lépett Casemiro, Federico Valcerde és Marvin Park, méghozzá Ödegaard, Modric és Rodrygo helyére.

Az új emberekkel sem ment azonban a gólszerzés, így maradt a 0-0 a mérkőzésen.