Társoldalunk:

A Mainz csúnyán elbánt Szalai Ádámmal

2020.09.23. 14:11

A magyar válogatott csatárával, Szalai Ádámmal közölte a Mainz vezetősége, hogy „nincs jövője a klubnál". Annál a klubnál, amely egy évvel ezelőtt igazolta le újra. A klub sportigazgatója, Rouven Schröder nem erősítette meg, de könnyen lehet, hogy a koronavírus okozta gazdasági nehézségek miatt nem akarják Szalai bérét tovább fizetni. Egy dolog biztosnak tűnik, Szalai Ádám lejátszotta utolsó meccsét Mainzban. A magyar csatár már állt fel hasonló helyzetek után, kérdés, merre veszi majd az irányt, mikor és hova tud majd igazolni, hogy a válogatott is számíthasson majd rá. 

A Mainz döntése talán érthető, de semmiképpen sem sportszerű. Nem sportszerű egy 32 éves játékossal az első fordulót követően közölni, hogy nem számítanak rá, még akkor sem, ha még tart az átigazolási időszak. A keretek lassan mindenhol kialakultak, kérdés, melyik csapatban akad majd hely a számára. Abban azonban mindenki biztos lehet, hogy nem sportszakmai okok miatt kell távoznia Szalai Ádámnak.

Szalai Ádám még télen a Mainz mezébenForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Torsten Silz

„Tájékoztattuk Ádámot, hogy nem szánunk neki szerepet az elképzeléseinkben. A tervek szerint nem fogja megkapni azt a játéklehetőséget, amiben a szezon kezdete előtt reménykedett. A játékpercek fontosak lennének számára a válogatott és a jövő évi Európa-bajnokság miatt. Azon a véleményen vagyunk, hogy a legértelmesebb, ha új csapatot keres magának" - közölte a sportigazgató.

A válogatott emlegetésével még tanácsot is adott Schröder, hogy a csatár jobban jár, ha szedi a sátorfáját, már csak azért is, mert nem kerülhet be a válogatottba akkor, ha nem szerepel a klubcsapatában, Mainzban pedig ez lenne a helyzet. Azt pedig mindenki tudja, hogy Szalai Ádám szívügye a válogatott, ezért sem korrekt többek között, amit a Mainz csinál. 

Rouven Schröder, a Mainz sportigazgatójaForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Torsten Silz

A német Sport Bild szerint egyértelműen bérvita áll az ügy hátterében. A lap információi szerint tavasszal, a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünetben közös megegyezéssel csökkentették a játékosok fizetését a klubnál, de megígérték nekik, hogy amint az egyesület újra egyenesbe jön anyagilag, visszamenőleg pótolják a kiesett fizetéseket. Mindez egyelőre nem történt meg, az újság úgy tudja, hogy Rouven Schröder sportigazgató megbeszélést kezdeményezett a játékosok tanácsával, amelynek Szalai is tagja, hogy közölje velük a pótlás elmaradását. A lap szerint a magyar támadó heves vitába keveredett a sportigazgatóval, azzal érvelt, hogy a pénz a szerződés alapján járna nekik, amire Schröder berekesztette a vitát, majd jött a nyilatkozat, miszerint kereshet új csapatot magának Szalai Ádám, aki egyébként már a Mainz első meccsén sem volt a keretben.

Ugyanakkor a mainziak első kupameccsén meg pályára lépett, a negyedosztályú Havelse ellen csereként állt be 1-1-nél, az ő góljával lett 2-1, ami után simán nyert a Mainz még szeptember 11-én.

Szalai marad a Bundesligában?

„Abszolút nem volt korrekt, amit a Mainz csinált Szalai Ádámmal" – mondta megkeresésünkre a játékos korábbi menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály. – A legutóbbi kupameccsen gólt szerzett a Mainz színeiben, így egészen biztos, hogy nem sportszakmai indokok lehetnek a háttérben. Ha nem férne be a keretbe, akkor ennek már hamarabb ki kellett volna buknia. Úgy gondolom, a német Bild megszellőztethetett már valamit a valós okokból. A klub gazdaságilag kerülhetett nehéz helyzetbe a Bild szerint, ezen alakulhatott ki valamilyen vita a sportigazgatóval. Ádám meghatározó játékos, szava volt az öltözőben, a fontos gólja után csak mondvacsinált dolog a sportszakmai indok" – vélekedett a szakember, aki szerint Szalai, ha nem is Mainzban, de marad a Bundesligában.

Szalai Ádám még mindig a válogatott alapembereForrás: AFP/Attila Kisbenedek

„A Mainz már bejelentette, hogy nem gördít akadályt a játékos távozása elé, amihez persze Ádámnak is lehet egy-két szava. Ha akar, ülhet otthon vagy a kispadon, érvényes szerződése van, ami garantálná a fizetését játék nélkül is, de én nem így ismertem meg őt. Szalai Ádám bizonyított már annyit, hogy lesz iránta érdeklődés, szerintem még a Bundesligából is, ingyen pedig pláne. Szinte biztos vagyok benne, hogy maradni szeretne Németországban. Úgy tudom, hogy volt ajánlata korábban több országból, de nem a pénzt választotta, hanem azt, hogy magas színvonalon szerepeljen és számoljanak vele a válogatottnál, pláne a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt, a válogatott szereplés, ami szerintem a döntésében motiválja. Azt, hogy az NB I-ben szerepeljen, egyelőre nem látom opciónak. A Stuttgarttal ifjúsági bajnok volt, kiválasztotta a Real Madrid, lehetett volna német utánpótlás-válogatott is. Amit nagyon akart, azt eddig is elérte, a véleményem az, hogy marad a Bundesligában."

Madridon át a Bundesligáig

Szalai Ádám első hivatalos klubja a Kispest-Honvéd volt, 2003-ig focizott itt, az U17-es csapatig jutott, majd 2003-ban lett az akkori U17-es bajnokcsapat, az Újpest játékosa, ahol gólkirály lett. 17 évesen a Vfb Stuttgart igazolta le Szalai Ádámot, aki 2004-ben a németek U19-es csapatának lett a tagja, amellyel bajnoki címet is nyert, a döntőben a Bochum ellen ő szerezte a győztes gólt. 2006-tól már a VfB második csapatában, a Regionalligában játszott, majd 2007-ben a Real Madrid Castilla játékosa lett, a Real 500 ezer eurót fizetett érte.

„Mielőtt megvett a Real Madrid, ötször is megnéztek tétmeccsen. Először az U21-es válogatottal Olaszországban játszottunk 1-1-es döntetlent, amelyen és én rúgtam a magyar gólt. Aztán még kétszer láttak egy nemzetközi tornán Horvátországban. A Stuttgart meccsein is ott voltak" – nyilatkozta Szalai korábban erről az időszakról.

A húszéves Szalait a klub tartalékcsapatánál, a Real Madrid Castillánál játszatták, két és fél évet szerepelt a spanyol harmadosztályban. Többször együtt edzett a felnőttekkel, 2009 januárjában benevezték a Real Madrid BL-keretébe, ám sem a Bajnokok Ligájában, sem első osztályú bajnoki mérkőzésen nem mutatkozott be a Real első csapatában.

2010 januárjában vette kölcsön a Mainz, majd január 16-án be is mutatkozhatott a Bundesligában. Két meccs kivételével minden összecsapáson lehetőséget kapott, egy gólt szerzett, a Dortmund ellen az győzelmet ért.

Nuri Sahin és Sven Bender között Szalai ÁdámForrás: ddp images via AFP/Torsten Silz

2010 nyarán végleg megszerezte a Mainz Szalai Ádámot, 20 bajnokin négy gólt szerzett, majd megsérült, műteni kellett és majdnem egy évet kihagyott. 2012 januárjában játszhatott újra, rögtön visszakerült a csapatba. Az igazi áttörést a 2012-13-as bajnokság, főleg annak az eleje hozta meg számára. Az első tíz fordulóban nyolc gólt szerzett, vezette a Bundesliga góllövőlistáját Mario Mandzukic mellett, a Hoffenheim ellen mesterhármast szerzett, Puskás Ferenc óta először egy topligában, végül 13 góllal és három gólpasszal zárta a Bundesligát.
„A döntésemet, hogy a Mainznál erősebb együttesben szeretném folytatni a karrieremet, már idény közben meghoztam, erről tájékoztattam a vezérkart, meg természetesen Thomas Tuchel vezetőedzőt. Az eredetileg nyárig szóló szerződésemet is azért hosszabbítottam meg, hogy ha távozom, ne ingyen tegyem, hanem a Mainz is kapjon pénzt. Ez a legkevesebb, amit tehettem az eddigi klubomért" – mondta Szalai Ádám egy korábbi interjúban, amit a Nemzeti Sportnak adott.

2013 nyarán 8 millió euróért megvette a Schalke, de Szalai gyakorlatilag az első meccsein visszahozta az árát kamatostul. A PAOK ellen két gólt szerzett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, 4-3-as összesítéssel pedig bejutott a csoportkörbe gelsenkircheni csapat. Szalai pályára léphetett aSteaua, a Basel és a Chelsea ellen is, majd a kieséses szakaszban a Real Madrid ellen. A bajnokságban az első meccsén rögtön gólt szerzett, az őszi szezonban mind a huszonnyolc tétmeccsen pályára lépett, egyedüliként a Schalkéban.

Szalai Ádám és Julian Draxler a Schalke mezében a PAOK elleni meccsenForrás: AFP/ImageForum/Sakis Mitrolidis

„Nem volt túl sok jó találkozóm az ősz vége felé. Életemben nem játszottam még ennyi mérkőzést egy félévben, a Mainzban szinte mindig tudtam egy hetet pihenni. Örülök, hogy szerda-szombat ritmusban kellett játszanom, de nemcsak testileg, hanem fejben is sok volt számomra" – mondta akkor Szalai, aki Klaas-Jan Huntelaar felépülése után már kevesebb lehetőséget kapott, nyáron pedig el is adta a Schalke.

A Hoffenheim 6 millió eurót fizetett érte, Szalai pedig első bajnokiján gólt lőtt az Augsburg ellen, amivel a forduló játékosa lett, majd korábbi csapata, a Schalke ellen is betalált. Az első idényében 26 bajnokin kapott lehetőséget, négy gól és négy gólpassz került a neve mellé.

Julian Nagelsmann és Szalai Ádám a Hoffenheim csapatánálForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frank Hoermann/Sven Simon

A következő félévben alig kapott lehetőséget, télen kölcsönadta a Hoffenheim a Hannover csapatának, de gól nélkül zárta a bajnokságot. A következő bajnokságban főleg a tavaszi szezonban teljesített jól, 22 bajnokin nyolc gólt szerzett, a Hoffenheim negyedik lett, a BL-selejtezőben a Liverpool ejtette ki Szalai csapatát, de az Európa-liga csoportköre összejött. A Bundesligában még előrébb lépett a csapat, a harmadik hely BL-csoportkört ért, Szalai a Sahtar, a Manchester City és a Lyon ellen is pályára léphetett, a bajnokságban gólt lőtt a Bayern és a Schalke ellen is.

Szalai Ádám 2019 augusztusában tért vissza a Mainz csapatához, eddigi pályafutása során 246 Bundesliga-meccsen 52 gólt szerzett és van 26 gólpassza is.

Fontos gólok a válogatottban

Szalai Ádám a magyar válogatottban eddig 63 meccsen 21 gólt szerzett.

  • 2009. február 11-én debütált a válogatottban egy Izrael elleni barátságos meccsen
  • 2010. október 8-án szerezte első gólját a válogatottban, rögtön hármat San Marino ellen, Eb-selejtezőn
  • 2014. október 14-én győztes gólt szerzett Feröeren Európa-bajnoki selejtezőn
  • 2016. június 14-én a magyar csapat első Eb-gólját szerezte Ausztria ellen
  • A 2018-as világbajnoki selejtezőkön hat meccsen öt gólt szerzett (kettőt Svájc, kettőt Lettország, egyet Andorra ellen)
  • A 2018-as Nemzetek Ligája meccseken négy gólt szerzett
  • 2019. március 24-én gólt szerzett a világbajnoki ezüstérmes horvátok elleni Eb-selejtezőn, amit 2-1-re nyert a magyar válogatott
  • 2019. november 15-én a Puskás Aréna első meccsén Uruguay ellen a magyar csapat egyetlen gólját szerezte

„Engem elsősorban sohasem a gólok határoztak meg"

Ezt Szalai Ádám mondta a Képes Sportnak, amikor a Bundesligában eltöltött évtizedéről nyilatkozott.
„Engem azért sosem elsősorban a gólok határoztak meg. Egy csatár esetében nyilván nagyon fontos a gól, én is rendkívüli kvalitásnak gondolom, ha valaki mindig, minden helyzetből képes betalálni, és persze én is bevettem néhányszor a kaput, de az edzőim is az egyéb erősségeimet értékelték, hogy milyen pozíciót veszek fel a pályán, hogy miként csinálok helyet a társaknak, hogy jellemez egyfajta mentális erő, amivel a nehéz helyzetekben is a csapat segítségére lehetek."

Ez a fajta csatártípus ma már kiveszőben van a nemzetközi foci élmezőnyében, a legtöbb topcsapat inkább a mozgékonyabb, gyorsabb, akár alacsonyabb játékosokat részesíti előnyben. Egyre ritkább a klasszikus előretolt center, a targetman, akire fel lehet lövöldözni a labdákat, aki tartja a labdát, ameddig a társak csatlakoznak a támadáshoz, vagy éppen elől küzd harcol, lefoglalja a védőket, ameddig érkezik a segítség.

Egy videó, amely annyira jellemző Szalai Ádámra:

Szalai Ádám ezekkel a képességekkel és ezzel a mentalitással húzott le már több, mint tíz évet a világ egyik legerősebb bajnokságában, és ha rajta múlik, akkor még nem ért itt véget a történet.