Társoldalunk:

Márton Gábor: Nagyot küzdött ma a csapat

2020.09.24. 21:17

A MOL Fehérvár hosszabbítás után tizenegyesekkel verte a francia Ligue 1-ben szereplő Reims együttesét az Európa-liga-selejtező harmadik körében. Ezzel egy mérkőzésre került a második számú nemzetközi futballkupa sorozat főtáblájától.

"Amire számítottunk, az történt, egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Egy francia első osztályú csapatról beszélünk az ellenfelünk kapcsán, nehéz és végül hosszú mérkőzés is lett. Nagyot küzdöttek ma a fiúk, helyenként jól is játszottak, összességében azt gondolom, rendben volt a mai találkozó. A tizenegyesek pedig már a hidegvér kérdése voltak, de szerencsére mi voltunk a nyugodtabbak, és nagyon örülünk a továbbjutásnak.

A végére eléggé elfáradtak a csapatok, de az mindenképpen jó jel, hogy bírtuk a tempót az ellenfelünkkel. Nem voltak igazából olyan nagy helyzetek sehol sem a mérkőzésem. Mindenki próbálta elkerülni, hogy gólt kapjon a találkozón. Több helyzetet, lehetőséget szerettem volna a részünkről a mai meccsen.

A győzelem után sem gondoltam még az Európa-ligára, még nem igazán fogtam fel a dolgot, mert normális esetben két mérkőzésesek ezek a párharcok." - nyilatkozta a fehérváriak edzője a mérkőzést követően.

A tizenegyesek után David Guion, a Reims vezetőedzője is értékelt:

„Robosztus ellenféllel találtuk szembe magunkat, akik öt hátvéddel álltak fel, nehéz volt megkerülni a védelmüket, jól zárták le a teret. A mi esetünkben ma hiányzott a kezdeményező készség és a minőség.

Az előző körben jobban játszott a csapat, a mostani meccsen túl kevés helyzetet tudtunk csak kialakítani és túl keveset tett az együttes, hogy eredményesen lezárja az összecsapást. Jelenleg a csalódottság a fő érzés az öltözőben, úgy érezzük, egyenlő ellenfelei voltunk a Fehérvárnak."