Társoldalunk:

A Fradi megint megmutatta, mennyire erős csapat

2020.09.24. 05:10

Egy kétfelvonásos labdarúgó BL-párharc első, idegenbeli mérkőzését követően egy 3-3-as döntetlen elégedettséggel töltheti el a vendégcsapatot. Nincs ez másképpen a Ferencváros esetében sem, amely szerdán este játszott hatgólos döntetlen a norvég Molde ellen a BL-playoff első összecsapásán. A Fradi (és szurkolói) legfeljebb a kétgólos előny elvesztésén dühönghetnek, sajnálkozhatnak, de a továbbjutás kérdése még mindig a magyar bajnok kezében van. Ezt az esélyt szeptember 29-én, Budapesten lehet valóra váltani, s akkor valóban beléphetünk a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A moldei mérkőzés szinte a szokásos módon indult a Fradinak.  Boli már a 7. percben megszerezte a vezetést a magyar csapatnak, ez a gól alapjaiban határozta meg az egész első félidő képét. Bár a Molde együttesének már ekkor voltak veszélyes támadásai, az FTC jól szűrte meg ezeket. Ha ezt a meccset az első 45 perc alapján egy semleges néző értékelte volna, csak annyit mond: kicsit unalmas a játszadozás, de az előnyben lévő és jobb képességű csapat magabiztosan őrzi a vezetését.

Ehhez képest a második félidőt őrültek házaként tudjuk értékelni. Nemcsak azért, mert ebben a 45 percben öt gól is esett, nemcsak azért, mert a Fradi 2-0-s előnyéről (az 52. percben volt ennyi az állás) a 83. percre 3-2-es Molde-előny lett, hanem azért is, mert tényleg alapjaiban változott meg a játék képe.  A Molde azt bizonyította be, hogy a norvég bajnokot egyáltalán nem lehet (nem szabad) leírni, a Fradi meg azt, hogy amikor a nyakára kerül a kés, akkor sem ijed meg, s át tud lépni a tű fokán. A meccs utolsó 10 perce ezt bizonyította be. 

Franck Boli, a Ferencváros játékosa (b3) ünnepel csapattársaival, miután gólt szerzett a Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésen MoldébanForrás: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

"Nem örülök ennek az eredménynek, mert nyerni akartunk. A szurkolókért, magunkért és a családtagjainkért is" - nyilatkozta a lefújás után Myrto Uzuni, a Fradi albán játékosa. 

Az eredménytől függetlenül úgy érzem, hogy jó munkát végzett a csapat, a budapesti mérkőzésen minden esélyünk meglesz a továbbjutásra. Most pihennünk kell és ki kell elemeznünk a hibáinkat. Meg kell nézzük azt, hogy mit csináltunk jól, vagy éppen rosszul. Remélem, Budapesten nyerni fogunk."

Jól kezdtünk és sikerült kialakítani a lehetőségeinket. Ekkor a kezünkben tudtuk tartani a mérkőzést" - mondta az interjúban az első gól szerzője, Franck Boli. "2-0-s vezetésünk után valamilyen oknál fogva visszaestünk, ilyet nem szabad többet csinálnunk.  

Franck Boli, a Ferencváros játékosa (b2) gólt szerez a Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésenForrás: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

Akkor is nyomnunk kell, amikor vezetünk, előnyben vagyunk, de ebből a szituációból is csak tanulhatunk. Az idegenbeli 3-3 jó eredménynek számít, de nem tudok elégedett lenni vele. Nyernünk kellett volna, de már vége az első meccsnek. A visszavágón nem kényelmesedhetünk el, küzdeni és hajtani fogunk" - mondta Franck Boli.

A Fradi három kapott gólja azért is érdekes, mert az augusztus közepe óta zajló selejtező első három meccsén összesen nem kapott ennyit. A Djurgardens, a Celtic és a Dinamo Zagreb együttese 270 perc alatt összesen kétszer talált be Dibusz Dénesnek. A magyar kapus azt mondta, hogy a továbbjutás kérdése továbbra is a Ferencváros kezében van. A 3-3 azt jelenti, hogy a Molde Budapesten döntetlen esetén csak akkor jut tovább, ha legalább 4-4-et, vagy ennél nagyobb gólszámú döntetlent ér el. Ez pedig azért kevéssé valószínű. Az első félidőben viszonylag jól játszottunk, tudtuk tartani a labdát, és meg tudtuk játszani az embereket a védelmi vonaluk mögött. A második félidőben ez nem sikerült, 2-0 után azt gondoltam, hogy ez megnyugtatja majd a csapatot, de ezután egy hatalmas káosz alakult ki a pályán" - ezt mondta a Ferencváros kapusa.

Myrto Uzuni, a Ferencváros játékosa (b) ünnepel Szergej Rebrov vezetőedzővel, miután gólt szerzett a Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésen MoldébanForrás: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

A Fradi egykor Norvégiában játszó futballistája, Tokmac Nguen a helyi sajtónak nyilatkozott: Mondtam a csapattársaimnak a meccs előtt, hogy a Molde nagyon jó csapat és ezt a meccs be is bizonyította.  A budapesti mérkőzésen dominálni fogunk, és be fogunk jutni a Bajnokok Ligájába" - jelentette ki Tokmac.

Szergej Rebrov nyilatkozata
A meccs után a Fradi edzője a következőképpen értékelt: "A tapasztalat hiányzik az ilyen jó ellenfelekkel szembeni játékban. Nagyon jól ránk jöttek a második félidőben, ettől függetlenül hazai pályán lesz esélyünk bizonyítani. Most még nem tudok tanulságot levonni, csak a következő meccs után. A Molde nagyon erős csapat, de ugyanannyi esélyünk van a csoportkörbe jutásra, mint a mostani találkozó előtt" - nyilatkozta az ukrán szakvezető.

A Molde amúgy továbbra is nagyon jó mérleggel rendelkezik a hazai pályán megrendezett nemzetközi kupameccseken, mivel a norvég csapat legutóbb 2015 novemberében szenvedett vereséget hazai pályán. Akkor az Európa-ligában a török Fenerbahce tudott a norvég városban 2-0-ra nyerni, de az Európa-liga csoportját a Molde zárta az élen. Az azóta Moldéban lejátszott 11 nemzetközi kupamérkőzésen olyan csapatok sem tudtak itt nyerni, mint a spanyol Sevilla, vagy éppen az orosz Zenit Szentpétervár.

Ihor Haratyin, a Ferencváros játékosa (b2) büntetőrúgásból gólt szerez Andreas Lindének, a Molde kapusának a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésen MoldébanForrás: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

Lássuk akkor most a norvég sajtó értékelését. Ha egy szóban kellene összefoglalni a skandináv véleményeket, akkor erre a fanyalgás lenne a legjobb.  Nem csoda, hiszen a Molde 3-2-es vezetésénél már elhitte azt, hogy megnyerte az összecsapást. A lapok természetesen a videobírót és annak döntését kritizálják. A 74. percben történt, hogy a Molde játékosa, James két csel után 14 méterről lőtt, de a labda Haratinról pattant le.

A spanyol játékvezető ekkor megnézte a videobírón az esetet, de nem ítélt tizenegyest. A VG című norvég újság internetes kiadásában egyenesen VAR-drámának nevezi a történteket. Nem értik, hogyan nem adhatta meg a bíró a Molde 11-esét és miért adta meg a Fradinak a 87. percben a büntetőt. Valójában mindkét esetben a játékvezető hozta meg az ítéletet. A Fradi 11-esénél ráadásul a videobíróra sem volt szükség, annyira egyértelmű volt minden. Ami ez utóbbit, azaz a Fradinak megítélt 11-est illeti, a lassításon látszik, hogy a norvég alkarját érte a labda. Ez pedig a szabályok szerint 11-es.

A Molde edzője, Erling Moe a lefújás után is ezekbe az esetekbe kapaszkodott bele. A tréner közölte, hogy fogalma sincs, mi miért történt, de semmit sem ért az egészből. Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. De győzni megyünk a jövő héten Budapestre.

Magnus Wolff Eikrem, a Molde (b) és Miha Blazic, a Ferencváros játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésen MoldébanForrás: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

Az Aftenposten című norvég lap egyenesen a Molde-edző frusztráltságáról ír. A lap kiemeli, hogy a szakvezető a Molde 3-2-es vezetésénél már azt hitte, hogy megvan ez a mérkőzés. A Dagbladet című újság címe: A csapat feltámadt a halálból. Ebben az újságban citálják azt az esetet, amikor a Molde a 2015-16-os BL-selejtezőben idegenben 1-1-et ért el a Dinamo Zagreb otthonában, de a moldei visszavágón 3-3 lett az eredmény, és az idegenben lőtt gólokkal a horvátok jutottak tovább. A cikkíró szerint a 3-3 keserű emlék, de Budapesten teljesen más játék kell, és akkor tovább lehet majd jutni. Ugyanakkor azt önkritikusan elismerik, hogy a Molde jelenlegi formája az idegenbeli meccseken nem sok reményt ad nekik a továbbjutásra.

A visszavágót tehát szeptember 29-én, kedden este 21 órakor rendezik a Groupama Arénában.

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzés: Molde FK (norvég)-Ferencvárosi TC 3-3 (0-1)
Molde, zárt kapuk mögött, v.: Carlos del Cerro Grande (spanyol)
gólszerzők: James (55.), Eikrem (65.), Ellingsen (83.), illetve Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87., tizenegyesből)
sárga lap: Aursnes (9.), Knudtzon (43.), Husain (58.), Gregersen (97.)