Vágólapra másolva!
A feröeri bajnok Klaksvík csapata bejutott a labdarúgó Európa-liga playoffjába, azaz a kiscsapat egyetlen mérkőzésre van a főtáblára jutástól. A skandináv ország klubcsapatai még soha nem szerepeltek egyetlen nemzetközi kupasorozat csoportkörében sem, így a Klaksvík tényleg történelmi lehetőség előtt áll. Nem mellesleg, az együttesnek magyar kapusedzője van, az évek óta a szigeteken élő Turi Géza, aki annak idején a ZTE csapatával magyar bajnokságot nyert, sőt, a Manchester United elleni BL-selejtezőn védett is az Old Traffordon.

Csütörtökön este már véget ért a MOL Fehérvár-Reims selejtező, már el is kezdődött a Puskás Arénában a Bayern-Sevilla Szuperkupa-döntő, amikor rápillantottam a többi kvalifikációs mérkőzés állására. Rutinból tettem ezt, de amikor azt láttam, hogy a feröeri Klaksvík a szünetben 1-0-ra vezet a Dinamo Tbiliszi ellen, azonnal Messenger-üzenetet küldtem Nagy Zsuzsannának, Turi Géza párjának, azt tudakolván, hogy mi van ott?

Hogy mi volt ott? Megmutatjuk az összefoglalót:

A telefon képernyőjén az oldal, ahol követni lehetett a KÍ csapatának nagy győzelmét Forrás: Origo

Ebben maradtunk. Aztán, ahogy a második félidő elkezdődött a tórshavni Tórsvøllur Stadionban, állandóan csipogott a Messenger. 2-0, 3-0, 4-0.

"Te jó Isten (OMG), mi van itt?" - Ezt nem én kérdeztem, hanem a feröeri futballtárs kérdezte tőlem. Kicsit vicces is volt a szituáció, mert ezt nekem kellett volna kérdezni, de aztán elsodortak az események.

Már nem is a Bayern-Sevillát néztem, hanem a feröeri klubfutball legnagyobb sikerének megszületését.

A vége ugyanis 6-1 lett, a grúz bajnokcsapat megsemmisülve hagyhatja el a szigeteket. Ezt a napot ők egészen biztosan örökre megemlegetik.

Így ünnepelte meg a KÍ csapata a Dinamo Tbiliszi elleni 6-1-es győzelmet Forrás: KÍ - Klaksvíkar Ítróttarfelag

A Klaksvík amúgy ebben a szezonban nem első alkalommal kerül be a hírekbe. Tán emlékeznek még, az első fordulóban, még a Bajnokok Ligája selejtezőjében nekik kellett volna játszaniuk a szlovák bajnok Slovan együttesével.

A pozsonyi küldöttségben azonban koronavírussal fertőzött embereket találtak, ezért a feröeri hatóságok nem engedélyezték a meccs megtartását.

A KÍ így jutott a második körbe, ahol idegenben a svájci bajnok Young Boys ellen kellett játszaniuk. A helvétektől kikaptak 3-1-re, így estek át az Európa-liga selejtezőjébem így jöhetett létre a Dinamo Tbiliszi elleni mérkőzésük. A többi már sporttörténelem.

A képen a feröeri klubfutball legnagyobb sikere Forrás: KÍ - Klaksvíkar Ítróttarfelag

Pedig a Klaksvík nem is a saját stadionjában, hanem a fővárosban, Tórshavnban található Tórsvøllurban érte el ezt a nem mindennapi eredményt. Nézzék meg, mekkora ünneplést csaptak a meccs után - teljes joggal.

A KÍ csapatának szakmai stábjában ott van az a Turi Géza is, akit nyugodtan nevezhetünk a kis ország legismertebb magyar emberének.

A sportember ott lehetett (még szép) a csütörtök esti mérkőzésen, együtt ünnepelhetett a töbiekkel.

"Ki lesz az ellenfél a következő fordulóban?" - pötyögtem a Messengeren Nagy Zsuzsának.
"Nem is tudom, fogalmam sincs" - jött a válasz, ami ebben az eufóriában teljesen érthető volt. Megnéztem hát.

Az El-selejtező playoffjában, a bajnoki ágon (azaz a BL-selejtezőből ide leesettek ágán) az ír Dundalk csapata következik. Idegenben.

Maradjunk annyiban, ez egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Viszont az is kijelenthető, hogy október 1-én

mind a Klaksvík, mind a Dundalk együttese az élete meccsét játssza majd Írországban.

Hiszen a Klaksvík korábban soha nem jutott el ilyen szédítő magasságba, mint az El-főtáblája. S a Dundalk is csak egyszer, 2016-ban.

A KÍ stadionja, de a nemzetközi meccseket nem itt rendezik Forrás: KÍ - Klaksvíkar Ítróttarfelag

zárja a beszélgetést Nagy Zsuzsanna. Valóban, elég csak megkeresni a Vikingur honlapján az adatokat: a 18 éves középpályás, Turi Géza Dávid tagja a felnőtt keretnek, az idei szezonban pedig 10 mérkőzésen is pályára lépett.

A legutóbbi fordulóban a Skala Itrottarfelag ellen is a kezdőcsapat tagja volt a fiatalabb Turi.

Amúgy a feröeri futballbajnokságot a HB Tórshavn vezeti 52 ponttal. A KÍ csapata a második, hátrányuk négy pont. Ahogy mondani szoktuk: bármi lehet. Különben is: a 6-1 mellett Klaksvíkban most az is szenzáció, hogy megszületett a csapat új dala.

Ezt a kis történetet azért írtam amúgy meg, mert még hiszek a nemzetközi futballból egyre inkább kikopó mesékben. Csütörtökön este az amatőr KÍ alaposan megleckéztette a sokkal nagyobb költségvetéssel rendelkező Dinamo Tbiliszit. Szép futballmese volt, na. Mint ahogyan a következő körben a Dundalk-KÍ mérkőzés is az lesz. A továbbjutónak egészen biztosan.

Labdarúgó Európa-liga, selejtező, 3. forduló: Klaksvíkar Ítróttarfelag - Dinamo Tbiliszi 6-1 (1-0)