A Barcelonának több mint 200 millió euró veszteséget okozott a világjárvány

Horizontal
A Barcelona győzelemmel kezdett a spanyol bajnokságban
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány következtében már több mint 200 millió euró bevételkiesést volt kénytelen elkönyvelni az FC Barcelona labdarúgóklub.

A katalánok hétfői bejelentése szerint a 2019/20-as idényben a járvány hatásai 97 millió eurós veszteséget okoztak.

Az egyesület bevételei 855 millió euróra tehetők, ám ez az összeg mintegy 203 millióval lett volna magasabb a gazdasági válság nélkül

vagyis a bevételek - az eredeti terveknek megfelelően - átlépték volna az 1 milliárd eurót.

A világjárvány nélkül 2 millió eurós nyereséggel zárta volna a szezont a Barcelona, amely hozzáfűzte: a hatások kontroll alatt tartásával és a kiadások csökkentésével nagyjából 74 millió eurót spórolt.