Vágólapra másolva!
A jelenleg a Real Madrid szakmai igazgatójaként tevékenykedő Roberto Carlos fia, Cristofer Roberto da Silva Horváth a klub utánpótlásában pallérozódik - vette észre a Blikk.

Az októberben 14. születésnapját ünneplő fiatalnak magyar édesanyja van, így a fiú kiválóan beszél magyarul, és évente többször jár Magyarországon. A pár 2005-ben, a Real Madrid budapesti vendégjátéka során ismerkedett meg, ebből a szerelemből született az apja fizikumát öröklő Cristofer.

Roberto Carlos büszke lehet fiára, Cristoferre Forrás: Roberto Carlos, Instagram

Cristofert szinte minden poszton szerepeltetik Madridban, de főként védőként és irányítóként számítanak rá. A klub filozófiája szerint ennyi idősen minden helyen meg kell tanulnia futballozni. Nincs könnyű feladata, a focisták gyermekeinél mindig nagyobb az elvárás a szüleik miatt. Az iskolai csapatban vízilabdázik is, balkezes, külön kondizik, s elképesztő az erőnléte. Sportiskolába jár, négy nyelven beszél - olvasható a Blikk összeállításában.

Ha így folytatja, még biztosan fogunk hallani a Győri ETO-ban futballozni kezdő, de már a Real Madrid kötelékében felnövő tehetségről.