Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott október 8-án (20.45) Szófiában Bulgária ellen lép pályára Eb-pótselejtezőn. Marco Rossi nincs könnyű helyzetben a sorsdöntő találkozó előtt, ugyanis nem számíthat a nemzeti tizenegy legjobb játékosára, a Red Bull Salzburg légiósára, Szoboszlai Dominikre. A rivális bolgár csapatnál is akadnak gondok, ennek ellenére mindkét oldalon abban bíznak, hogy meglesz a továbbjutás, és november 12-én Izland vagy Románia ellen sikerülhet kiharcolni majd az Európa-bajnoki szereplést.

A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában a törökök elleni, idegenbeli győzelemmel (0-1) és az oroszoktól elszenvedett hazai vereséggel (2-3) hangolt az Eb-selejtezőre.

Szavazzon!

Mit vár a magyar válogatott Bulgária elleni mérkőzésétől?

Bulgária előbb ikszelt otthon az írekkel (1-1), majd 1-0-ra kikapott Walesben. Érdekesség, hogy

a bolgárok az írek és a walesiek ellen is a rendes játékidő hosszabbításában, a 90. perc után kaptak gólt.

Marco Rossi szövetségi kapitány szeptember végén jelölte ki a magyar labdarúgó-válogatott keretét a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőre, illetve a Szerbia és az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-meccsekre.

A legjobbak között nem kapott helyet a Debrecenbe igazoló Dzsudzsák Balázs, és az Eszék középpályása, Kleinheisler László sem,

akit ismét behívott volna az olasz szakember, de erre személyes okok miatt nem volt lehetőség.

Dzsudzsák Balázs visszatért Debrecenbe, de a válogatottba ezúttal nem kapott meghívót Fotó: Polyák Attila - Origo

A 23 mezőnyjátékosból és három kapusból álló keretben négy olyan futballista volt, aki még nem lépett pályára a válogatottban

- Kecskés Ákos, Babati Benjámin, Könyves Norbert, Szőke Adrián -, és közülük Könyves kerettag sem volt még. Rossinál szintén először kapott meghívót Varga Kevin, aki már a török Kasimpasa játékosa.

Rossi a kerethirdetéskor több játékosról is szót ejtett. Könyvesről elárulta, régóta figyelik a játékát, és a harcossága miatt kapott meghívót, míg Willi Orbán akkor is nélkülözhetetlen, ha éppen nem játszik Lipcsében. Szalai Ádámmal kapcsolatban úgy fogalmazott, derült égből villámcsapásként érte a hír, hogy a Mainz nem számít rá – két héttel ezelőtt sportszakmai indokkal kitettek az együttes keretéből –, de mivel nemrég még játszott a Német Kupában, így nemcsak edzésben, de játékban is van a csatár, aki jelenleg csapatkapitánya is a nemzeti együttesnek.

Szerencsére azóta rendeződött a helyzet, és a válogatott mérkőzések után újra együtt edzhet majd mainzi csapattársaival Szalai.

Szalai Ádám és a Mainz között szent a béke Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Torsten Silz

- nyilatkozta most Szalai, aki tavaly augusztusban tért vissza a Mainzhoz, amelynek színeiben 2010 és 2013 között már futballozott.

Dzsudzsákról pedig úgy vélekedett Rossi, hogy ha lesz lehetősége, akkor meghívja majd, de jelenleg szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy NB II-ből megjelenjen valaki a válogatottban.

Szoboszlai Dominik sajnos nem lehet ott a magyar válogatottal Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A kerethirdetés óta pedig sokasodtak Marco Rossi gondjai. Ugyanis múlt héten vasárnap bombaként robbant a hír, hogy Red Bull Salzburg három labdarúgója megfertőződött a koronavírussal, ezért a keret minden tagja karanténba került, és a klub egyik játékosát sem engedi el hazája válogatottjához,

vagyis Szoboszlai Dominik is lemarad a magyarok csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőjéről.

Sajnos nem sokkal később az MLSZ hivatalosan is megerősítette, hogy a válogatott legjobbja nem lehet ott a sorsdöntő találkozón

Sallai Rolandnak és Gulácsi Péternek is idő előtt vissza kell majd térnie német klubjához a koronavírus-járvány miatt,

viszont jó hír, hogy csütörtökön, a bolgárok ellen ott lehetnek a pályán.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja hétfőn arról számolt be, hogy Sallainak a szófiai összecsapást követően kell csatlakoznia a Freiburghoz, Gulácsinak pedig a vasárnapi, Szerbia otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzés után kell visszautaznia. Ez azt jelenti, hogy az Oroszország elleni, jövő szerdai NL-találkozót mindketten kihagyják.

Gulácsi Péter kapus az Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjének október 8-ai, szófiai Bulgária-Magyarország mérkőzése előtti edzésen az Illovszky Rudolf Stadion melletti edzőpályán 2020. október 5-én Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

A két futballistának azért kell korábban távoznia a nemzeti csapattól, hogy a karanténszabályt betartva pályára tudjanak lépni klubcsapatuk következő bajnokiján.

A zalaegerszegi Babati Benjamin sem utazik az októberi mérkőzésekre,

mivel a hétvégi bajnokin megsérült, és a vizsgálatok alapján nem lesz bevethető a jövő heti találkozón sem. Az egyik gyakorláson Kovácsik Ádám, a MOL Fehérvár FC kapusa is kisebb térdsérülést szenvedett, így sajnos nem állhat a szövetségi kapitány rendelkezésére. Helyére a Paksi FC játékosát, Hegedüs Lajost hívta meg a keretbe Marco Rossi.

A nehézségek mellett történt jó dolog is a válogatott életében. A nemzetközi szövetség (FIFA) honosításra vonatkozó szabályainak enyhítését követően ugyanis

megnyílt a lehetőség Loic Nego, a MOL Fehérvár FC labdarúgója előtt, hogy szerepeljen a magyar válogatottban, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig be is hívta keretébe.

"A nemzeti csapatban való szerepléssel új fejezet kezdődik a pályafutásomban. Ajándék lesz, ha pályára léphetek a soron következő mérkőzések valamelyikén. Azon leszek, hogy a tőlem telhető legtöbbet

- mondta Nego az MLSZ honlapján, behívásának hírére.

Nego Loic nagy segítségére lehet a magyar fociválogatottnak Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

A nemzeti csapat hétfői edzése előtt elmondta, a taktika betartása mellett eltökélt játékra lesz szükség az idegenbeli összecsapáson.

A Szoboszlai Dominik kényszerű távolmaradására vonatkozó kérdésre úgy felelt: bár a középpályást remek játékosnak tartja, nélküle is jó és erős válogatott a magyar.

- jelentette ki Nego, aki elmondása szerint a három- és a négyvédős rendszerben is jól érzi magát.

Marco Rossi szövetségi kapitány nincs könnyű helyzetben Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Az utóbbi hét év alatt számtalanszor bizonyította, hogy az OTP Bank Liga egyik legkiemelkedőbb labdarúgója. Éppen ezért én magam is régóta vártam a lehetőségre, hogy végre meghívót küldhessek neki,

hiszen nem is kérdés, hogy ha a válogatottban is tudása legjavát nyújtja, akkor nagy hasznára lehet a csapatnak" - fogalmazott Marco Rossi, aki egyúttal kifejtette, abban mindenképpen hasonlítanak, hogy mindketten "abszolút magyarnak érezik magukat".

A kapitány viccesen felelt arra az újságírói kérdésre, hogy

mit érzett, amikor megtudta, hogy Szoboszlaira nem számíthat. "Természetesen boldog voltam" - felelte az olasz szakember.

Megjegyezte: mindenki tisztában van azzal, hogy milyen értékes futballistáról van szó, de a válogatottnak megvannak azok a megfelelően képzett játékosai, akik képesek lehetnek a pótlására.

Marco Rossi bízik a csapatban Fotó: Polyák Attila - Origo

„Igazán küzdős csapat a bolgár, amely

de úgyis a pályán dől el minden. A fociban előfordulhatnak olyan események is, amelyeket nem lehet kontrollálni" – mondta a szövetségi kapitány, aki hozzátette, nem jó, hogy idegenben kell pályára lépniük, de nem keres kifogásokat, inkább bízik a játékosaiban, és abban, hogy sikerrel veszik az akadályt.

„Stresszes helyzet, természetesen. Az első perctől sok stresszel járt ez a pozíció, de ez az a meccs, amiért ennyit dolgoztunk. Sok fontos meccs volt már ez idő alatt. Tudjuk, hogy

mindenki nagyon szeretné odahaza, hogy sikeresek legyünk, ezt szeretnénk mi is. Ez egy döntő számunkra,

nincs második esély. Sokan kérdeznek róla, tudjuk, hogy mennyit jelent mindenkinek" – mondta Rossi.

Holender Filip hangsúlyozta, kőkemény összecsapásra számít, amelynek a kulcsa a hozzáállás lehet.

– mondta Holender Filip.

Hogy a bolgároknál se legyen minden fenékig tejfel, arról

az olasz élvonalbeli Spezia gondoskodott, ugyanis nem engedi el a válogatotthoz Andrej Galabinovot.

A 31 éves, 190 centi magas csatár remekül kezdte a Serie A 2020–2021-es kiírását, három meccs alatt háromszor talált be.

Meghívót kapott viszont Dominik Jankov, a Ludogorec Razgrad húszéves játékosa, aki Kanadában született – szerepelt is az észak-amerikai ország korosztályos válogatottjában –, de most a bolgár felnőtt válogatottban mutatkozhat be.

Eddig 22 alkalommal mérkőzött meg a két csapat, 12 magyar siker mellett öt-öt döntetlen és bolgár győzelem született, a gólkülönbség 52-22 a magyarok javára.

Az összesített mérlegünk tehát pozitív, az viszont már kevésbé, hogy

legutóbb 1975. május 7-én győztünk (2-0), az azóta lejátszott öt találkozón három bolgár siker és két döntetlen született. Vendégként még messzebb nyúlik a nyeretlenség: a magyar válogatott legutóbb 1957-ben győzött Bulgáriában.

Az azóta lejátszott négy idegenbeli találkozón három vereség és egy döntetlen a mérleg, ráadásul egyik meccsen sem sikerült gólt szerezni, ellenben kilencet kapott a nemzeti együttes.

Utoljára 2012. február 29-én találkozott a két csapat Győrben, akkor Szalai Ádám és Valerij Bozsinov góljával 1-1 lett a végeredmény.

A két válogatott eddigi mérkőzései:


1934.03.25., Szófia: Bulgária-Magyarország 1-4 (1-1) - vb-selejtező
a magyar gólszerzők: Sárosi, P. Szabó, Toldi, Markos

1934.04.29., Budapest: Magyarország-Bulgária 4-1 (1-0) - vb-selejtező
a magyar gólszerzők: P. Szabó (2), Solti (2)

1943.06.06., Szófia: Bulgária-Magyarország 2-4 (0-3) - barátságos
a magyar gólszerző: Zsengellér (4)

1947.08.17., Budapest: Magyarország-Bulgária 9-0 (3-0) - Balkán-kupa
a magyar gólszerzők: Deák (4), Hidegkuti (3), Zsolnai, Nagymarosi

1948.11.07, Szófia: Bulgária-Magyarország 1-0 (1-0) - Balkán-kupa

1949.10.30., Budapest: Magyarország-Bulgária 5-0 (1-0) - barátságos
a magyar gólszerzők: Puskás (2), Deák, Budai II, Rudas

1950.11.12, Szófia: Bulgária-Magyarország 1-1 (1-1) - barátságos
a magyar gólszerző: Szilágyi

1953.10.11., Szófia: Bulgária-Magyarország 1-1 (0-1) - barátságos
a magyar gólszerző: Szilágyi

1957.06.23., Budapest: Magyarország-Bulgária 4-1 (3-0) - vb-selejtező
a magyar gólszerzők: Machos (3), Bozsik

1957.09.15., Szófia: Bulgária-Magyarország 1-2 (1-2) - vb-selejtező
a magyar gólszerzők: Hidegkuti (2)

1962.06.03., Rancagua: Magyarország-Bulgária 6-1 (4-0) - vb-mérkőzés
a magyar gólszerzők: Albert (3), Tichy (2), Solymosi

1966.07.20., Manchester: Magyarország-Bulgária 3-1 (2-1) - vb-mérkőzés
a magyar gólszerzők: Davidov (öngól), Mészöly, Bene

1971.05.19., Szófia: Bulgária-Magyarország 3-0 (1-0) - Eb-selejtező

1971.09.25., Budapest: Magyarország-Bulgária 2-0 (0-0) - Eb-selejtező
a magyar gólszerzők: Juhász, Vidáts

1974.03.31., Zalaegerszeg: Magyarország-Bulgária 3-1 (2-0) - barátságos
a magyar gólszerzők: Fazekas (2), Bene

1974.11.10., Várna: Bulgária-Magyarország 0-0 - barátságos

1975.05.07., Budapest: Magyarország-Bulgária 2-0 (1-0) - olimpiai selejtező
a magyar gólszerzők: Fazekas, Kozma

1975.06.07., Szófia: Bulgária-Magyarország 4-0 (1-0) - olimpiai selejtező

2003.02.12., Larnaca: Bulgária-Magyarország 1-0 (félbeszakadt) - barátságos

2005.03.30., Budapest: Magyarország-Bulgária 1-1 (0-0) - vb-selejtező
a magyar gólszerző: Rajczi

2005.10.08., Szófia: Bulgária-Magyarország 2-0 (1-0) - vb-selejtező

2012.02.29., Győr: Magyarország-Bulgária 1-1 (1-0) - barátságos
a magyar gólszerző: Szalai

„Minden szuper, már nagyon vártam, hogy együtt edzek a társakkal. Örülök, hogy itt lehetek.

Tisztában vagyok az erényeimmel, nem haragudtam meg a kapitányra a kijelentése miatt

(Marco Rossi úgy vélekedett a ZTE játékosáról, hogy nem elegáns, szépen játszó futballista). Azzal segítek a válogatottnak, amivel tudok" – mondta Könyves Norbert, aki hozzátette, hogy ha betartják a taktikai utasításokat a bolgárok ellen, akkor jó esélyeik vannak. Hozzátette, nagyon tetszik neki Sallai Roland játéka. A Freiburg légiósa örült a csapattársa kijelentésének.

„Nagy öröm, hogy csapaton belül is felnéznek rám. Megpróbálok jó teljesítményt nyújtani, és meghálálni a bizalmat.

Nagy érvágás, hogy pár játékos hiányozni fog a járványhelyzet miatt. Próbáljuk őket a lehető legjobban helyettesíteni.

Több jó rúgónk van a csapatban, majd meglátjuk, Szoboszlai helyett ki végzi el a pontrúgásokat" – mondta Sallai Roland, aki a bolgárokról is ejtett pár szót.

Könyves Norbert és Sallai Roland is nehéz meccsre számít Fotó: Polyák Attila - Origo

„Videóztunk sokat belőlük,

Nem szeretném azt mondani, hogy ők a gyengébbek, vagy az erősebbek, célfutballt kell játszanunk, és tovább kell jutnunk."

A Freiburg játékosa elmondta, rossz, hogy a magyar szurkolók nem lehetnek majd ott a csapattal Bulgáriában, de ha nyernek, akkor Izland vagy Románia ellen náluk lesz az előny.

A BFSZ honlapjának beszámolója emlékeztet, hogy az európai szövetség csütörtökön úgy döntött, a versenyrendszerébe tartozó mérkőzéseken a stadionok 30 százalékos kihasználtsággal fogadhatnak nézőket, de vendégszurkolók egyik helyszínen sem lehetnek. Mihail Kaszabov többek között Kosztadin Angelov egészségügyi miniszterrel és Kraszen Kralev ifjúságügyi és sportminiszterrel egyeztetve úgy látta jónak, hogy a stadion 20 százalékát nyitják meg a nézők előtt.

A szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban így összesen 8,5 ezren lehetnek majd.

A magyarok ellen nem lesz teljesen üres a stadion Forrás: NurPhoto via AFP/Hristo Rusev/NurPhoto/Hristo Rusev

Minden néző csak testhőmérséklet-mérés után léphet az aréna területére, ahol számos kézfertőtlenítő áll majd rendelkezésre. A lelátón kötelező lesz az arcmaszk viselése, valamint a távolságtartás. Akik ezeket nem tartják be, azokat eltávolítják a stadionból.

A bulgáriai labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb meccse lesz a Magyarország elleni Európa-bajnoki pótselejtező – jelentette ki a házigazda szövetségi kapitánya, Georgi Dermendzsiev.

A 65 éves tréner elárulta, minden forgatókönyvre igyekeztek felkészülni, így a tizenegyeseket is gyakorolták a csütörtöki találkozó szerint. Hozzátette, elemezték a magyar válogatott új, háromvédős rendszerét, ő úgy véli, egyik csapatot sem érdekli majd az, hogy szép futballal rukkoljon ki, mindkettő nyerni akar.

„A csapat körüli légkör remek, s bár vannak sérültjeink, az öltözőben mindenki bizakodó, a csapategység rendben van. Tudjuk, milyen fontos mérkőzés áll előttünk, és hogy

most nem fér bele, hogy kifogásokat keressünk. Felnőtt úgy egy generáció, hogy nem látta a válogatottunkat nagy tornán játszani. Ezen most változtathatunk.

Ez azonban nem lehet teher vagy béklyó – mondta Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány az nso.hu beszámolója szerint.

Georgi Dermendzsiev mindenre felkészült Forrás: AFP/Nikolay Doychinov

„Talán az elmúlt évtizedben nem volt olyan fontos meccs a bolgár labdarúgásban, mint ez. Ezt a játékosok is pontosan tudják. Nem kell motiválni senkit. Persze ez együtt jár egyfajta nyomással. A magyarok számára szintén fontos a mérkőzés,

ráadásul azt bizonyítja, több forgatókönyvvel is rendelkeznek, de amennyire csak lehetett, kielemeztük" – felelte az erőviszonyokat firtató kérdésre. A bolgárok szövetségi kapitányát arról is kérdezték, készültek-e külön a hosszabbításra, illetve a tizenegyesekre, amire úgy felelt, „készültek a lehetséges összes forgatókönyvre".

A bolgár-magyar párharc győztese november 12-én, hazai pályán vív egy utolsó selejtezőt az Eb-részvételért az Izland-Románia találkozó továbbjutójával. Utóbbi meccset ugyancsak csütörtökön 20.45-kor rendezik.

Nemzetek ligája, rájátszás, elődöntő
20.45: Bulgária-Magyarország
20.45: Izland-Románia

A magyar keret:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
Támadók: Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A bolgár keret:
Kapusok: Nikolaj Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec), Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki), Dominik Jankov (Ludogorec)
Támadók: Kiril Deszpodov (Cagliari – Olaszország), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)