Társoldalunk:

A Fradi teher nélkül játszhat a BL-csoportkörben a csapat pszichológusa szerint

2020.10.07. 11:50

A komoly tét lekerült a Ferencváros focistáiról, ezért a Bajnokok Ligája csoportszakaszában következő meccsekhez már nem kell nagy lelki teherrel odaállniuk - mondta Kárpáti Róbert, a csapat sportpszichológusa.

"Az egész egy sikertörténet. Ezeknek a játékosoknak azt kell magukban tudatosítaniuk, hogy amikor elkezdődött a labdarúgó-karrierjük gyerekkorban, akkor ilyen megmérettetésekre készültek" - mondta az M1 aktuális csatornán szerdán a csapat mentális felkészítésében segédkező szakember.

Kárpáti Róbert szerint magyar csapatoknak bármilyen európai sztáregyüttesekkel játszani sikertörténet.

"Nem lesznek görcsösek a játékosok - jelentette ki. - A nagy tét gyakorlatilag már lekerült róluk. Olyan sikereket értek el az elmúlt négy fordulóban, hogy nem kell, hogy a következő hat mérkőzésbe nagyon nagy lelki teherrel álljanak bele. Ezek arról fognak szólni, hogy megérdemelték a lehetőségeket, amiket most kapni fognak. Minden profi sportoló győzni szeretne, és bizton állíthatom, hogy ezzel is fognak bárki ellen fölmenni a pályára, de innentől kezdve számukra ez egy kellemes történet lesz."

A sikeresen megvívott selejtezőről azt mondta, ehhez körülbelül száz ember munkája kellett, azoké, akik a csapatban és a csapat körül tevékenykednek.

Sigér Dávid, a Fradi magyar válogatott középpályásaFotó: Csudai Sándor - Origo

Szergej Rebrov vezetőedző vezetésével olyan munka kezdődött el a korábbiakban, amely ilyen sikerre éhes társaságot eredményezett. Jól sikerültek az igazolások, nyerő típusú játékosokat igazoltunk, akikkel nemcsak a sportszakmai, hanem a mentális munka is kifejezetten üdítő" - folytatta.

Kárpáti Róbert kiemelte, hogy a sportpszichológia sikeréhez arra van szükség, hogy a játékosok bízzanak önmagukban, és azokban a feladatokban, amelyeket el kell végezniük a koncentráció, a magabiztosság és az odafigyelés képességének fejlesztéséért.

"Ennek lehet a következménye az, hogy bizonyos nehezebb helyzetekben, bizonyos döntési folyamatokban olyan válaszokat tudnak adni, amelyek sikert eredményeznek" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a Molde elleni első mérkőzés második félidejében - amikor 2-0-s vezetésről a norvég együttes 3-2-re fordított - a Ferencváros fel tudott állni. Megjegyezte: az nem volt jó, amikor húsz percre a csapat mentálisan szinte összerogyott, de ha azt veszi, hogy négy párharcban húsz rossz perce volt az együttesnek, akkor ez elég hatékony munkának tekinthető.

Az FTC a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokon keresztül jutott el a BL főtáblájáig, ahol a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel csap majd össze.