Vágólapra másolva!
Ketten is megfertőződhettek koronavírussal az orosz labdarúgó-válogatottból, amely jövő szerdán Moszkvában fogadja a magyar nemzeti együttest a Nemzetek Ligájában.

A védő Georgij Dzsikiját és a kapus Guilherme Marinatót elkülönítették a többiektől kérdőjeles teszteredményeik miatt - közölte a "szbornaja" (az orosz válogatott) sajtószolgálata szerdán, hozzáfűzve, hogy mindkettőjükre további vizsgálatok várnak.

"Nincsenek tüneteik, kiválóan érzik magukat. A csapat többi játékosa és a stáb tagjai már átestek egy újabb teszten, amely mind negatív eredményt hozott" - áll a közleményben.

Georgij Dzsikiját is elkülönítették Forrás: Sputnik via AFP/Vladimir Astapkovich

Dzsikija, a Szpartak Moszkva csapatkapitánya végigjátszotta a szeptember 6-ai, 3-2-es vendéggyőzelemmel záruló budapesti magyar-orosz mérkőzést, míg a brazil születésű Marinato, a Lokomotiv Moszkva csapatkapitánya nem jutott szóhoz a Puskás Arénában.

Alekszej Ionov, a Rosztov-Don középpályása a jövő szerdai összecsapás előtt úgy nyilatkozott, hogy hazai pályán nem követhetik el azt a hibát, amit Budapesten:

"Három-nullás vezetésünk után leeresztettünk, ráadásul a fáradtság is jelentkezett nálunk, mindez befolyásolta a meccs végkimenetelét. Amúgy tetszett a magyar válogatott, úgyhogy nagyszerű meccset várok a moszkvai visszavágón".