Vágólapra másolva!
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott Szófiában lépett pályára sorsdöntő Európa-bajnoki pótselejtezőn. Az ilyen mérkőzések általában a végletekig kiélezettek, Marco Rossi csapata azonban sima, 3-1-es győzelmet aratott a bolgár válogatott ellen, így készülhet a november 12-i, mindent eldöntő Izland elleni playoff meccsre, amit a Puskás Arénában rendeznek. A lefújás után a szófiai meccs két hőse, Kalmár Zsolt és Gulácsi Péter is a szerencsét emelte ki, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig azt mondta, hogy a szerencsére rá kell szolgálni.

Szavazzon!

Ki volt a magyar válogatott legjobbja Bulgária ellen?

2015. november 12-én a magyar válogatott a norvég csapat ellen játszott Eb-pótselejtezőt. Bernd Stock, az akkori szövetségi kapitány a Király – Fiola, Lang, Guzmics, Kádár – Gera, Elek – Dzsudzsák, Kleinheisler, Németh K. – Szalai összetételű kezdőcsapatot küldte pályára Oslóban, amely nagy meglepetésre egygólos győzelmet aratott, majd a visszavágót is megnyerte 2-1-re a Groupama Arénában, így a magyar csapat 44 év után újra kijutott az Európa-bajnokságra.

Ha bolgárok elleni kezdőcsapatot összehasonlítjuk az öt évvel ezelőttivel, akkor láthatjuk Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Ádám és a visszavágón berobbanó Nagy Ádám maradtak hírmondónak az akkori együttesből. A 2016-os Európa-bajnokság után Bernd Storck belebukott abba, hogy a csapat legrutinosabb játékosai – Király Gábor, Juhász Roland, Gera Zoltán – lemondták a válogatottságot, és nem tudott pillantok alatt új gerincet varázsolni a magyar válogatottnak.

Nehéz volt Juhász Rolandot és Király Gábort pótolni Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Storck távozása után 2017 novemberében Georges Leekens vette át a magyar válogatottat, de a belga szakember egyéves „munkássága" nem hagyott mély nyomot a szurkolókban, és szerencsére az MLSZ-ben sem, így 2018 júniusában a Marco Rossi lett a szövetségi kapitány. Az olasz szakember a 2016/17-es szezonban bajnoki címre vezette a Budapest Honvéd csapatát, egy évvel később pedig a Dunaszerdahely együttesével nyert bronzérmet, ami a DAC történetének addigi legjobb helyezése volt.

A korábbi kispesti csodaedző hatalmas feladatot kapott, mert úgy kellett kijuttatnia a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra, hogy közben sikeresen le kellett vezényelnie egy generációváltást, ami talán az egyik legnehezebb dolog egy edző életében. Elég csak megnézni a hollandokat, akik a 2014-es vb-bronzérem után nem jutottak ki a 2016-os Eb-re és a 2018-as világbajnokságra sem, mert nem bírták el a Sneijder, Robben, Van Persie tengely kiöregedését.

Rossi azonban remekül nyúlt a csapathoz, és már a legelejétől kezdve látni lehetett, hogy ennek az embernek van terve.

Az olasz szakember bő két év alatt új csapatot épített, amelyben Willi Orbán, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland vette át a stafétabot Juhász Rolandtól, Gera Zoltántól és Dzsudzsák Balázstól.

Szoboszlai Dominik (10-esben) a magyar válogatott vezére Forrás: AFP/Ozan Kose

Ez idő alatt voltak óriási bravúrok, és becsúszott pár nagy pofon is, azonban Rossi és a játékosok minden meccsből tanultak valamit, mára pedig eljutottak oda, hogy hidegvérrel, olaszos stílusban lehoznak egy sorsdöntő Eb-pótselejtezőt.

A csütörtöki győzelem papíron nem sorolható a bravúrkategóriába, hiszen a bolgár csapat az elmúlt két évben 16 mérkőzésből egyetlenegyet nyert meg. Azonban a magyar csapatnak el kellett vennie azt, amiért Szófiába utazott. Ez pedig idegenben sosem egyszerű, pláne egy sorsdöntő meccsen, amilyenekből a közelmúltban rendre rosszul jöttünk ki.

A magyar játékosok ünneplik az első gólt szerző Willi Orbánt Forrás: MTI/AP/Anton Uzunov

Marco Rossi csapata azonban esélyt sem adott a bolgár válogatottnak, így a saját kezébe vette a sorsát, és november 12-én a Puskás Arénában játszhat az Eb-szereplésért Izland ellen.

„Nem emlékszem, hogy szereztem volna már ilyen gólt, de nagyon boldog vagyok, hogy tudtam segíteni a csapatnak.

– mondta az M4Sportnak az első gólt szerző Willi Orbán, aki nem is léphetett volna pályára, ha a mérkőzést az eredeti, márciusi időpontjában rendezik, ugyanis tavaly októberben térdsérülést szenvedett, és csak idén májusban térhetett vissza a pályára.

A találkozó hőse Kalmár Zsolt volt, aki Dunaszerdahelyen együtt dolgozott Marco Rossival, azonban Szoboszlai Dominik miatt ritkán fér be a válogatott kezdőcsapatába. A salzburgi légiós távolmaradása miatt most megkapta a lehetőséget, amit egy gólpasszal és egy szabadrúgásgóllal hálált meg.

„A szabadrúgásomnál felmértem a távolságot, láttam, hogy nem volt messze a kapu, kicsit szerencsém is volt, de nagyon örülök a gólomnak. Jól éreztem magam a meccsen.

Mi voltunk a jobbak, szerintem a jobbik csapat nyert. Megkaptam a lehetőséget, és úgy gondolom, éltem vele. Meg is akartam hálálni Rossi mester bizalmát. Ezt a mérkőzést csapatként nyertük meg.

Izland ellen nagyon kemény meccsre számítok, szinte biztosan kőkeményen fognak majd ellenünk védekezni Budapesten. Most azonban még nem velük, hanem az előttünk álló két Nemzetek Ligája-mérkőzéssel kell foglalkozni" – mondta az M4Sport kamerája előtt Kalmár Zsolt, akinek a 19. válogatott mérkőzésén ez volt az első gólja a nemzeti csapatban.

Gulácsi Pétert tavaly kapusként megválasztották a Bundesliga legjobb játékosának, azonban egyesek szerint a válogatottban nem tudja hozni a Lipcsében mutatott kimagasló formáját. A 30 éves kapus most csattanós választ adott a kritikusainak, és az első félidőben bemutatott két bravúrjával főszerepet vállalt abban, hogy a magyar válogatott az Eb-szereplésért játszhat novemberben.

„Olykor szerencse is kell, spiccel értem bele a labdába, ma többször volt kicsit szerencsénk.

Nagyon örülök, hogy sikerült nyerni. Sokat dolgoztunk ezért a győzelemért" – mondta az M4Sportnak Gulácsi, akinek a találkozó után vissza kell térnie Lipcsébe, ugyanis a koronavírus-járvány miatt hozott szabályok szerint a klubcsapatok nem kötelesek elengedni a játékosaikat a hazájuk válogatottjába, így a szerbek és az oroszok elleni Nemzetek Ligája-találkozókon minden bizonnyal a Fradi kapusa, Dibusz Dénes fog védeni.

2018 májusában a Magyarországon (háromszor), Lengyelországban és az Egyesült Államokban is gólkirályi címet nyerő Nikolics Nemanja lemondta a válogatottságot. A 32 éves csatár idén februárban visszatért Székesfehérvárra, ezzel együtt pedig bejelentette, hogy szívesen visszatérne a nemzeti csapatba is, amelynek színeiben a legutóbbi két mérkőzésen két gólt lőtt.

„Jött a szokásos beadás, Hangyával jól ismerjük egymást. Jó helyen voltam jókor, szerencsére megszereztem azt a gólt, amiért a mester beküldött – mondta a góljáról az M4Sport kamerája előtt Nikolics Nemanja.

A tét nagy volt, okosan kellett lejátszani ezt a meccset, de nem roppantunk össze. Nem lehetett az elején nekik rontani, talán ezért tűnt óvatosabbnak a játékunk. Jókor rúgtuk az első gólt, amely után kézben tudtuk tartani a meccset.

Három gólt szereztünk, próbáltunk támadófocit játszani, sikerült. Nekünk mindegy, ki lesz az ellenfél, a lényeg, hogy otthon tudunk játszani Izland ellen. Ott juthatunk ki az Európa-bajnokságra. Budapesten is támadófocit kell játszanunk, és akkor nem lehet semmi probléma. Egyre közelebb vagyunk az álmunkhoz, kilencven percre vagyunk az Európa-bajnokságtól" – tette hozzá a 2016-os Eb-t is megjáró csatár.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mutatott játékkal nem volt elégedett, de kiemelte, hogy csapata rászolgált a szerencsére.

„Egyrészt nagyon boldog vagyok, mert sikerült továbbjutnunk, és természetesen nagyon örülök a győzelemnek. Másrészt azonban nem örülök annak, hogy milyen stílusban futballoztunk a mérkőzésen. Persze, nem lehet mindig jól játszani, de őszintén el kell ismerni, hogy a bolgárok ma jobban játszottak a mérkőzés egyes periódusaiban, mi viszont

Megszenvedtünk ezért. Szenvedtünk, küzdöttünk, dolgoztunk egymásért, a sikerért és megtettük azt a lépést, amire nagyon vágytunk" – mondta a találkozó után Marco Rossi, aki hozzátette, hogy a magyar válogatottnak képzett játékosai vannak, akik, ha képesek betartani a taktikát, bármit elérhetnek.

Marco Rossi a játékkal nem, de a küzdőszellemmel elégedett volt Forrás: MTI/EPA/Vaszil Donev

Georgi Dermendzsiev, a bolgár válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, csapatának nem volt szerencséje, ellenben a magyarral, amely szinte az összes helyzetéből gólt lőtt.

„A focit gólra játsszák. Mindent megtettünk, de nem volt szerencsénk. Nagyon fontos meccs volt a bolgár futball számára, de sajnos most így alakult. Sok játékost elvesztettünk a meccs előtt, de meg kell tanulnunk rugalmasnak lenni. Nem hibáztatom a játékosaimat. Tisztességesen helytálltak, és nagyon akartak nyerni. Keményen kell dolgoznunk tovább. Megvan a csapatunk, amivel érdemes dolgozni. Tele vagyunk fiatalokkal, akik ha megfelelő mennyiségű játékidőt kapnak, képesek lehetnek megugrani azt a szintet, ahová vágyunk. Valószínűleg sok időbe fog telni, mire Bulgária visszanyeri a dicsőségét.

Támogatnunk kell a jelenlegi csapatot, mert nincsenek mások. Magyarországnak vannak játékosai a Bundesligában, egyszer majd nálunk is lesznek ilyenek

– nyilatkozta a lefújás után Georgi Dermendzsiev, a bolgár válogatott szövetségi kapitánya, akit a két tizenegyesgyanús, videobírós esetről is kérdeztek, de azt mondta, hogy kár lenne a játékvezetőre fogni a vereséget.

Balszerencsés bolgárok

„Magyarország megölte Bulgária reményeit"

– írta a gol.bg, amely azzal a felütéssel kezdte, hogy a bolgárok jó meccset játszottak, de a szerencse a mieink mellett volt. A bolgár portál külön kiemelte a fantasztikus teljesítményt nyújtó Gulácsi Pétert, aki valósággal megbabonázta az elkeseredett bolgár támadókat. A hazaiak szerint akkor úszott el végleg a mérkőzés, amikor a Todor Nedelev által kiharcolt tizenegyest a lengyel Szymon Marciniak játékvezető a VAR segítségével érvénytelenítette. A bolgár lap szerint ez volt az a pillanat, amikor megtörtek a hazai játékosok, azonban sportszerűen elismerték a vereséget, és nem a játékvezetőben keresték a kiesés okát.

Az összetört bolgárok az ünneplő magyarok gyűrűjében Forrás: AFP/Nikolay Doychinov

„Kár! Mindennek vége! Bulgária nem lesz ott újra az Európa-bajnokságon"

– ezt már a sportal.bg nevű bolgár portál írta, amely kiemelte, hogy az „Oroszlánok" óriási lehetőséget szalasztottak el, hiszen a hazai pálya előnye nekik kedvezett. A bolgár honlap kiemelte Gulácsi bravúrjait, de megemlítette Szymon Marciniak játékvezetőt is, és a VAR segítségével visszafújt büntetőt is, amit véleményesnek neveztek. Mindezek mellett hangsúlyozták, hogy a magyar gólokat óriási egyéni hibák előzték meg, ráadásul a balszerencse is közrejátszott, hiszen Galin Ivanovot már az első félidőben le kellett cserélni, míg Kalmár Zsolt gólja egy magpattant szabadrúgásból született. Mindezek ellenére zárómondatként kiemelik, hogy az a csapat, amely hazai pályán három gólt kap, az nem érdemli meg, hogy 16 év után kijusson az Európa-bajnokságra.

Az álmok kapujában

Egy hónap múlva, november 12-én a magyar válogatott a Puskás Arénában harcolhatja ki az Európa-bajnoki szereplést, még ha nem is telt ház, de körülbelül 20 ezer néző előtt.

Szavazzon!

Kijut a magyar csapat a jövő nyári Európa-bajnokságra?

A szófiai győzelem egész biztosan önbizalmat ad a magyar csapatnak, amely sorsdöntő meccset ritkán hoz le ennyire magabiztosan. A csütörtök esti mérkőzést látva van miért bizakodnunk, és ha ebbe a csapatba még Szoboszlai Dominiket is visszaillesztjük, akkor remek esélyeink vannak egy újabb futballcsoda véghezvitelére.

Nagy dolog lenne számomra, ha egy szabadrúgásommal kvalifikálnánk magunkat. Remélem, ez meg is fog történni. Érzem!" – mondta Szoboszlai egy korábbi France Footballnak adott interjúban.

Reméljük, november 12-én mi is érezni fogjuk!