Vágólapra másolva!
A debreceni szurkolók nemcsak a vasárnapi, Dorog elleni hazai meccsre, hanem már a nyíregyházira is nagyon készülnek.

Nem véletlen, hogy óriási a várakozás mindkét városban, hiszen a DVSC az első helyen áll, a Nyíregyháza pedig csupán 5 ponttal van lemaradva az ősi rivális mögött.

Arról nem is beszélve, hogy a Debrecenbe 12 év után visszatérő Dzsudzsák Balázs Szabolcs megyéből, a Nyíregyházától 46 kilométerre található Nyírlugosról származik, tehát borítékolható: a válogatott középpályás szülővárosából is sokan érkeznek majd a rangadóra.

Dzsudzsák Balázsra kulcsszerep vár majd a Nyíregyháza elleni derbin is Forrás: Csudai Sándor

Mint az a Debrecen honlapján olvasható, az október 25-én 19.30-kor kezdődő derbire a Nyíregyháza egyelőre 1500 jegyet bocsátott a hajdúságiak rendelkezésére, a vendégszektor egyébként 2000 főig bővíthető.

Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert vészesen fogynak a belépők (a DVSC honlapja szerint „viszik a jegyeket, mint a cukrot"): az ezzel kapcsolatos információk a dvsc.hu oldalon olvashatók.