Társoldalunk:

A razzia után lemondott a Cseh Labdarúgó Szövetség helyettes vezetője

2020.10.19. 21:40

Minden pozíciójáról lemondott a Cseh Labdarúgó Szövetség helyettes vezetője a múlt pénteki razzia következtében.

Roman Berbr távozását a szövetség elnöke, Martin Malik jelentette be a végrehajtó bizottság ülése után.

A testület egyben feloszlatta a játékvezetői testületet, egyedül a legfelső két profi osztályt képviselő tagot hagyta meg tisztségében.

A razzia nyomán lemondott a Cseh Labdarúgó Szövetség helyettes vezetőjeForrás: https://fcced.com/

Az ügyészség pénteki közlése szerint mérkőzések eredményének manipulálása, illetve korrupció miatt zajlik nyomozás. Húsz személyt gyanúsítanak, mindegyiküket őrizetbe is vették csúszópénz adása, illetve elfogadása miatt. Közülük négyen - köztük Berbr - továbbra is őrizetben vannak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik ligáról és mely találkozókról van szó az ügyben. Egy prágai napilap a rendőrségi vizsgálat néhány részletét közölve kiemelte, a gyanúsított csoport a legutóbbi két évben legalább kilenc másod- és harmadosztályú összecsapás eredményét befolyásolta.