Társoldalunk:

Fantasztikus góllal mentett pontot az ETO a Haladás vendégeként - videó

2020.10.19. 22:09

Az NB II 12. fordulójának zárómérkőzésén a Szombathelyi Haladás csapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az ETO FC Győr együttesével. 

A koronavírus-járvány mindkét csapatnál erőteljesen jelentkezett az elmúlt időszakban. A Haladásnál is akadt néhány pozitív teszt a kötelező mintavétel során, a Győr esetében pedig újabb öt játékos és több stábtag is elkapta a fertőzést. Ettől függetlenül a mérkőzést sikerült megtartani, és este nyolc órakor útjára is indult a labda a szombathelyi stadionban.

A mérkőzés eleje nem hozott kifejezetten nagy izgalmakat, az első említésre méltó lehetőség Rácz Ferenc előtt adódott a 24. percben. A hazaiak középpályása szabadrúgásból veszélyeztetett, a labda kevéssel kerülte el a jobb sarkot. Nem sokkal később már gólnak örülhettek a Haladás szurkolói, ugyanis szép támadás után, egy tetszetős egyéni megmozdulást követően megszerezte a vezetést Mátyus János csapata. Medgyes Zoltán kapott labdát a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, majd okosan kilőtte a hosszú sarkot. A szombathelyi csapat többször is hatékonyan szerzett labdát az ellenfél térfelén, a győri együttes ezeket rosszul reagálta le, lassan járatta a labdát, és kevés fantáziát vitt a támadásokba.

A Haladás és a Győr nem bírt egymássalForrás: Origo

A második félidőt is jobban kezdte a Haladás. Az 54. percben Tóth Dávid veszélyes beadásáról maradt le centikkel Medgyes, majd Bosnjak Predrag erőből belőtt labdája pattant ki a jobb kapufa tövéről. A 72. percben ismét Bosnjak célozta meg a kaput, de 23 méteres lövését hárította Gundel-Takács Bence. Hiába játszott addig jobban a Haladás, a 77. percben mégis kiegyenlített az ETO FC.A csereként beállt Vitális Milán lőtt bombagólt, egy kifejelt labdát zúdított a 16-os előteréből a hazai kapuba.

A hajrában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a legközelebb Tóth Barna állt a gólszerzéshez, azonban léc alá tartó lövését Gundel-Takács védte bravúrral.

A hosszabbításban már nem született gól, 1-1 maradt az állás, amellyel a játék képe alapján inkább a győriek lehetnek elégedettek. A Szombathelyi Haladás jelenleg a tizedik, az ETO FC Győr pedig a tizenhatodik helyet foglalja el az NB II tabelláján.

NB II, 12. forduló
Szombathelyi Haladás–ETO FC Győr 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Medgyes (29.), ill. Vitális (77.)

Az élcsoport: 1. Debreceni VSC 27 pont, 2. Budaörsi SC 24, 3, Békéscsaba 1912 Előre 23